Oscar Piastri a második szingapúri szabadedzést már megnyerte, remekelt a Racing Bulls francia újonca

Szingapúri Nagydíj - A világbajnoki pontversenyben éllovas ausztrál Oscar Piastri az első szabadedzésen elért ötödik helye után élen zárt a forma-1-es Szingapúri Nagydíj pénteki második gyakorlásán. Fernando Alonso ezúttal negyedikként zárt.

Sebastian Vettel ismét versenyez, de ennek most nincsenek kerekei

Videó forrása: SNTV

A McLaren versenyzője mögött némi meglepetésre az F1-ben ebben a szezonban bemutatkozó francia Isack Hadjar (Racing Bull) végzett a második, míg a címvédő és négyszeres világbajnok holland Max Verstappen (Red Bull) a harmadik helyen.
Az első szabadedzést megnyerő, 44 éves Alonso (Aston Martin) ezúttal a negyedik, míg csapattársa, a kanadai Lance Stroll a hatodik időt autózta. Közéjük ékelődött be a mclarenes brit Lando Norris ötödiknek.
A hétvégi nagydíjra hőségriadót rendelt el a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) - az F1 történetében először -, ezért a pilóták hűtőmellényt viselhetnek, az autók minimum tömegét pedig öt kilogrammal feljebb, 805 kilóra emelték.
A Szingapúri Nagydíj programja szombaton közép-európai idő szerint 11.30-tól a harmadik szabadedzéssel folytatódik.
Kapcsolódó:

Eredmények:

2. szabadedzés (az élcsoport):
  • 1. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:30.714 perc
  • 2. Isack Hadjar (francia, Racing Bulls) 1:30.846
  • 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:30.857
  • 4. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:30.877
  • 5. Lando Norris (brit, McLaren) 1:31.197
  • 6. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:31.222
korábban:
  • 1. Alonso 1:31.116 p
  • 2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:31.266
  • 3. Verstappen 1:31.392
  • 4. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 1:31.480
  • 5. Piastri 1:31.481
  • 6. Norris 1:31.698
A további program:
szombat:
  • 3. szabadedzés 11.30
  • időmérő edzés 15.00
vasárnap:
  • futam 14.00
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés