Max Verstappen rendezné a számlát Szingapúrral, amennyiben megteszi, az a 2025-ös világbajnokságban is hozhat egy fordulatot
Frissítve 02/10/2025 - 12:17 GMT+2
A jelenlegi versenynaptárban egyetlen futam van, amit sosem tudott megnyerni Max Verstappen: Szingapúr. A hétvégén ismét a villanyfényes utcai pálya következik, amely minden évben komoly kihívás a versenyzőknek és a csapatoknak egyaránt, idén ráadásul még egy extra csavart is hozhat a 2025-ös világbajnokságba.
Verstappen kicsit támadóbbra vette a figurát Monzában, örül a pole-nak az Olasz Nagydíjon
Videó forrása: SNTV
A mostani éra nagy részében a Red Bull dominált, hiába épített azonban nagyszerű autókat, Szingapúrral valahogy sosem tudott megbarátkozni. Többször előfordult, hogy ez volt az a helyszín, amely az idény mélypontját jelentette Verstappenéknek, a holland pedig – bár többször állt már dobogón, köztük tavaly is – sosem nyerte még meg ezt a futamot.
Idén azonban még az is előfordulhat, hogy a Red Bull mumusa valódi fordulópontot hoz a 2025-ös szezonba: amennyiben Szingapúrban is fel tudják venni a versenyt a McLarenekkel, úgy komolyabbra fordulhatnak Verstappen bajnoki esélyei.
2025-ben talán a Magyar Nagydíjon került a legmélyebbre a Red Bull. Arra szinte fel sem kapja az ember a fejét, hogy Yuki Tsunoda a 17. helyen ért célba, az már azonban többet elmond a teljesítményről, hogy Verstappen is csak a 9. helyre tudta behozni az autót. Ráadásul ő sem volt messze attól, hogy kört kapjon Lando Norristól.
A Red Bull azonban már Magyarországon azt állította, hogy sikerült megérteni a probléma forrását, a következő versenyeken pedig alá is tudták ezt támasztani eredményekkel. Hollandiában Verstappen második lett, Monzában és Bakuban pedig érinthetetlen volt és győzött – Piastri nullázása miatt ráadásul a vb-pontversenyben is csökkent a hátránya.
Ez még mindig nagyon sok – 69 pont – vagyis a hátralévő hét futamon tökéletes teljesítmény kellene Verstappentől, na és persze az, hogy a Red Bull folyamatosan versenyképes legyen. Egy dolog azonban biztos: ha a technikai feltételek adottak, Verstappen képes lehet arra, hogy minden pontot kipréseljen a szezonból.
A monzai és a bakui sikerből azonban nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, ugyanis mindkettő alacsony leszorítőerős pálya, ami kevésbé ízlett a McLareneknek. Szingapúrban papíron ismét Piastri és Norris lesz az esélyes, de épp ezért szólna nagyot, amennyiben itt is versenyképes lenne a holland.
"Az előző két verseny nagyszerű volt a csapat számára. Jelentős előrelépést tettünk, megfelelő beállításokat találtunk, és elindultunk a helyes irányba" – mondta Verstappen a futam előtt.
"Mindkét alacsony leszorítőerős pályán jól teljesítettünk, Szingapúr azonban nagyon más, így ez nagyobb teszt lesz. Fizikálisan minden versenyző számára megterhelő, ezeken a versenyeken a kényelmetlen helyzetben kell megtalálnod a kényelmet."
A címvédő egyelőre nem tartja esélyesnek a Red Bullt, ugyanakkor készen áll küzdeni azért, hogy megszorongathassa a McLareneket.
"Ez egy elég menő városi pálya, de mivel nem nyertem még itt, akár azt is mondhatjuk, hogy van egy rendezetlen ügyem vele. Erős csapatteljesítményre lesz szükségünk, nagyon várom, mit hoz ez a hétvége."
Ez is érdekelhet:
- „A McLarennek stratégiát kell váltania, különben bebukhatja a vb-címet”
- Verstappen újra harcban a világbajnoki címért: de vajon lehet reális esélye a címvédésre?
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
/gsd-image-store.sports.gracenote.com/EB0AC4D4F79F2C7EFF6FD16633ADF17D5123137048999365.png)
Formula 1Race
1
G. RussellBefejezett
Hirdetés
Hirdetés