Drámai befejezés a Holland Nagydíjon: Oscar Piastri győzött, Lando Norris alatt az utolsó körökben állt meg a McLaren
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Holland Nagydíjat Zandvoortban, és ezzel 34 pontra növelte az előnyét az összetettben csapattársával, a futamot műszaki hiba miatt feladni kényszerült brit Lando Norrisszal szemben. A 24 éves Piastrinak ez az idei hetedik és pályafutása kilencedik futamgyőzelme.
Hogy süt palacsintát Lando Norris? A forma-1-es pilóták vagy a magyar vívók ügyesebbek?
Videó forrása: SNTV
Mögötte a címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen lett a második a Red Bull-lal, a dobogó alsó fokára pedig a pályafutása eddigi legjobb eredményét elérő Isack Hadjar, az RB francia versenyzője állhatott fel.
A rajtot Piastri kapta el a legjobban és elsőként fordult el az első kanyarban, mögötte viszont a harmadik helyről induló Verstappen megtámadta és meg is előzte Norrist. A manőver közben a vb-címvédő a kigyorsításnál megcsúszott, de nagyszerűen és gyorsan reagálva megmentette a helyzetet.
A kilencedik kör elején Norris visszavette a második helyet Verstappentől, Piastri viszont ekkor már 4.5 másodperces előnyben volt a csapattársával szemben. Ez némiképp csökkent, de aztán 3 másodperc körüli időre beállt a különbség.
A 23. körben a szemerkélni kezdő eső közben a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton a falnak csapta a Ferrariját, emiatt a pályára hajtott a biztonsági autó. Ekkor gyakorlatilag a mezőny egésze kiállt kerékcserére, a sorrend pedig nem változott. Az újraindításra három körrel később került sor, Piastri megőrizte az éllovas pozíciót, mögötte Norris és Verstappen száguldott a második és harmadik helyen.
A hajrában Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) és Charles Leclerc (Ferrari) ütközött össze az előbbi versenyző hibájából, a monacói Ferrarija pedig összetörve állt meg a pályán, így ismét jött a biztonsági autó. Újfent a mezőny egésze kereket cserélt, az újraindításnál pedig továbbra is maradt a Piastri, Norris, Verstappen sorrend az élen.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/08/31/image-851c3c64-0cd9-4831-8315-5b1aceb55a07.png)
Charles Leclerc és Kimi Antonelli balesete. (@F1)
Fotó: Twitter
Nyolc körrel a vége előtt Norris versenyautója műszaki hiba miatt megállt, emiatt megint a pályára hajtott a biztonsági autó, Hadjar pedig feljött harmadiknak.
A leintésig jelentős változás már nem történt az élmezőnyben, Piastri a vb-cím megszerzése szempontjából kulcsfontosságú sikert aratott, Hadjar pedig pályafutása 15. Forma-1-es versenyén szerezte meg karrierje első dobogós helyezését.
A világbajnokság a jövő hét végén folytatódik az Olasz Nagydíjjal, Monzában.
Végeredmény (a pontszerzők):
- 1. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:38:29.849 óra
- 2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1.271 másodperc hátrány
- 3. Isack Hadjar (francia, RB) 3.233 mp h.
- 4. George Russell (brit, Mercedes) 5.654 mp h.
- 5. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 6.327 mp h.
- 6. Oliver Bearman (brit, Haas) 9.044 mp h.
- 7. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 9.497 mp h.
- 8. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 11.709 mp h.
- 9. Yuki Tsunoda (japán, RB) 13.597 mp h.
- 10. Esteban Ocon (francia, Haas) 14.063 mp h.
MTI
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
/gsd-image-store.sports.gracenote.com/EBFA7BC6E6F09C08BD314DA2D36522145123558504872967.png)
Formula 1Race
1
O. PiastriBefejezett
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)