Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Hamilton szerint Verstappen őrült, a Red Bull kettős mércét emleget

Minich Réka

Frissítve 06/12/2021 - 20:20 GMT+1

A versenyfelügyelők csak úgy szórták a büntetéseket a szaúdi nagydíjon. A világbajnoki pontversenyt vezető Max Verstappent három esetben is bűnösnek találták, abból az elsőt még a jogtalanul megszerezett pozíció visszaadásával megúszta, de aztán először 5 másodpercre, majd a verseny után 10-re büntették. A Red Bullnál természetesen vitatják a jogosságot.

Verstappen és Hamilton

Fotó: Getty Images

Szaúd-Arábia első Forma 1-es futamát rendezték meg, a helyiek pedig nem is kívánhattak volna eseménydúsabb versenyt. Lewis Hamilton és Max Verstappen egyre élesedő világbajnoki párharca, és a korábbi, kissé következetlennek tűnő versenybírói ítéletek előrevetítették, hogy lesz még dráma a pályán is.

A szaúdi versenyen végül volt minden: nagy baleset, biztonsági autó, kétszer piros zászló, majd utána állórajt, valamint vitatott előzések, kiszorítások és egy egészen bizarr ütközés is.
A büntetésekből végül csak Max Verstappennek jutott, ráadásul nem is csak egy: először egy pályán kívüli előzés miatt 5 másodpercet kapott, majd a Hamiltonnal való ütközésben is őt találták vétkesnek, ami miatt újabb 10 másodpercet hozzáírtak az idejéhez (nem mintha ez bármit is változtatott volna a végeredményen). Azt mondani sem kell, hogy a verseny alatt is izzottak a vonalak a Mercedes, Red Bull és FIA között, de a nyilatkozatháború a befutó után is folytatódott.

Hamilton szerint Verstappen túlment a határon

„Számomra az volt a fontos, hogy végig megőrizzem a hidegvéremet és a koncentrációmat, ami nem volt könnyű. Már sok pilóta ellen versenyeztem az életemben, sok különböző karakterrel találkoztam már, viszont kevesen voltak, akik a limiten túlmentek. Azt hiszik, hogy rájuk nem vonatkoznak a szabályok. Ma csak a pályán akartam kifejezni magam, az volt a fontos, hogy a fehér vonalak között maradjak, és hogy szabályosan vezessek. Verstappen ma túlment a határon, ez nem is kérdés, annyira sokszor kellett elkerülnöm vele az ütközést. Nem bánom, hogy végül kitértem előle, ez a világbajnokság arról szól, hogy egész évben ki teljesít jobban.
Amikor Max vissza akarta adni a helyezést, nem szóltak nekem. Nem értettem mi történik, egyszer csak lelassított előttem, kicsit még mozgott is. Azt hittem, ez is az őrült játszma része, de aztán elkezdtek rámszólni a rádión, de addigra már befékezett előttem. Neki úgy is jó lett volna, ha mindketten kiesünk, de nekem fontos, hogy mindketten befejezzük a versenyt.
Nyugodt vagyok az utolsó futam előtt, olyan mintha egy bokszmeccsen lennénk, készen állok a legvégső menetre.”

A Red Bull szerint nincs egyenlő mérce

A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko természetes kék-sárga szemüvegen keresztül nézi a világbajnoki csatát, így nem csodálkozhatunk rajta, hogy nem értett egyet Lewis Hamiltonnal.
„A mérnökeinknek a kezében vannak az adatok, szerintünk Max folyamatosan és egyenletesen fékezett Lewis előtt, semmilyen hirtelen fékezésről nem volt szó. Amikor belement Max autójába Lewis, sérültek a hátsó kerekek, két vágás miatt lassítani kellett, nem kockáztathattunk defektet. Így viszont nem tudtunk támadni, elment az esélyünk a győzelemre.
A másik dolog, amit kiemelnék, a második rajt volt. Hamilton több, mint 10 autónyi távolságot tartott a biztonsági autó mögött. Vettelt pont ugyanezért büntették a Hungaroringen, most meg semmi. Lewis ezzel is nyert, sokkal jobban fel tudta melegíteni a gumijait a rajtra.
Aztán később leszorította Maxot a pályáról, de nem kapott érte semmit. Úgy érzem, hogy nem mérik egyenlő mércével a két csapatot. Lewist már az időmérő előtt büntethették volna, de megúszta figyelmeztetéssel.”
picture

Helmut Marko, Max Verstappen (Red Bull) - GP of Italy 2021

Fotó: Getty Images

Azért valamiben van egyetértés: az FIA már rég nem tudja, mit csinál

A nagy odamondogatásból ezúttal sem maradt ki Michael Masi, és a többi versenybíró. A Red Bull csapatvezetője Christian Horner frusztráltan nyilatkozott a verseny után:
„Egyszerűen úgy érzem, hogy manapság túl sok a szabály és már a bírók sem ismerik ki magukat köztük. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ma nagyon hiányzott egy olyan tapasztalt vezető, mint amilyen Charlie Whiting volt. Természetesen nehezen tudjuk megemészteni, ami ma történt, de nagyon nehéz dolga van Michaelnek is. Egy ilyen utcai pályán már a sok törmelék eltakarítása is óriási gondokat tud okozni.
A nagy baj, hogy ezen a hétvégén gyakorlatilag az összes büntetéssel mi jártunk rosszul, és ez már Dohában is így volt. Furcsa, hogy Maxot büntették, de Hamilton megúszta, amikor az edzésen majdnem nekiment Mazepinnek, és figyelmen kívül hagyta a dupla sárga zászlós figyelmeztetéseket. Maradjunk annyiban, hogy hiányolom a következetességet.”
picture

Toto Wolff (Mercedes) et Christian Horner (Red Bull)

Fotó: Getty Images

A Mercedes csapatvezetője Toto Wolff is csak reménykedik benne, hogy el tudják kerülni, hogy hasonlóan érjen véget az idény, mint ahogy a mostani hétvége zárult.
„Remélem, hogy a mostani büntetésekből mindenki tanulni fog. Remélem, hogy amit ma szabálytalannak találtak, azzal így lesznek Abu Dhabiban is. Nem szeretném, hogy egy hasonló kétséges helyzetben dőljön el a világbajnoki cím sorsa. Az egész Brazíliában kezdődött, ahol nem is vizsgálták, amikor Max leszorította Lewist. Ma hasonló szituációkat láttunk, csak sokkal kisebb sebességnél, de Abu Dhabiban már nem szeretnénk ugyanezt látni. A gyorsabb pilótának, és gyorsabb autónak kell nyernie a végén, és nem szabad, hogy az döntsön, hogy kiütik egymást.”
Az utolsó futamra pontegyenlőséggel érkezik meg Max Verstappen és Lewis Hamilton, de a több futamgyőzelem miatt a holland áll az első helyen. Azoknak jegyezzük meg, akik szeretik az összeesküvés-elméleteket, hogy egy olyan ütközés után, amivel mindketten kiesnek, Verstappen ünnepelhetné első világbajnoki címét. Reménykedjünk benne, hogy nem ez fog dönteni, hiszen az idei szezonban egészen zseniális vezetést láthattunk mindkét pilótától.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés