Oscar Piastri elismerte, hogy ott volt a fejében a monzai csapatutasítás az Azeri Nagydíj alatt, de más is kellett karrierje legrosszabb hétvégéjéhez

Oscar Piastri a nyári szünetig kiegyensúlyozottan versenyzett, és mivel kevesebbet hibázott a csapattársánál, a világbajnoki cím legnagyobb esélyesének számított. Azerbajdzsán óta azonban látványosan visszaesett a teljesítménye, még csak a dobogóra sem állhatott fel, és a tendenciákat látva kisebb csoda lenne, ha újra magához tudná ragadni a kezdeményezést.

Így ünnepelte újabb konstruktőri világbajnoki címét a McLaren csapata Szingapúrban

Videó forrása: SNTV

Az ausztrál pilóta a nyári szünet után is jól kezdett: Hollandiában győzött (ráadásul Lando Norris műszaki hiba miatt nullázott), Monzában pedig a harmadik helyen zárt. Az volt az a futam, ahol a McLaren Norris lassú kerékcseréjét követően helycserére szólította fel a versenyzőket, ami még hetekig beszédtémát szolgáltatott.
(A teljes képhez hozzátartozik, hogy Norris eleve azért kerülhetett ebbe a helyzetbe, mert szakítottak a megszokott rendszerrel, miszerint az elöl lévő versenyzőt hozzák ki előbb. Amennyiben a megszokott sorrendben hozzák ki őket, Norris még egy lassú kiállással is visszajött volna a csapattársa elé.)
Ezt követően jött a már említett bakui hétvége, ahol lényegében mindent elszúrt Piastri, amit el lehetett: autót tört az időmérőn, elrontotta a rajtot, majd az első körben egy túlzottan optimista manőver után a falban kötött ki. Ott még mázlija volt, mert Norrisnak sem volt erős hétvégéje, csak a 7. helyen zárt.
"Ez több tényező kombinációja volt" – mondta a Beyond the Grid podcastben Piastri. "A bakui verseny előtt ott volt Monza, amit a magam részéről nem éreztem különösen jó hétvégének, és ehhez jött pluszban a kerékcsere körüli szituáció is. Baku önmagában is nehéz volt. Pénteken nem működtek a dolgok, túlvezettem az autót. Nem voltam elégedett a teljesítményemmel, ezt próbáltam meg kompenzálni egy kicsit szombaton."
"A felvezetés során volt pár dolog, ami – fogalmazzunk úgy – nem segített, és aztán a hétvégén is adódott pár nehézség. Az FP1-ben motorproblémám volt, ami egy kicsit megzavarta a programot, én sem vezettem annyira jól, és a C6-os keveréket használtuk, amiről most már tudjuk, hogy nehezen kezelhető. Sok apróságból állt össze. Úgy éreztem, hogy a versenytempóm jó volt, de talán túl keményen próbálkoztam."
Az volt a legrosszabb hétvégém versenyzőként, de bizonyos tekintetben a leghasznosabb is.
Kívülről nehéz megállapítani, mekkora szerepe volt a csapat döntéseinek abban, hogy Piastri szép lassan elveszítette az önbizalmát, az utóbbi hetekben mindenesetre csak árnyéka az év első felében mutatott önmagának. Zandvoortot követően még 34 ponttal vezette a bajnokságot Norris előtt, Verstappen hátránya pedig 104 egység volt, most már a brit rendelkezik 24 pontos előnnyel, a négyszeres világbajnok pedig 25-re csökkentette a lemaradását Piastri mögött.
A szezonból már csak három futam van hátra, a jövő héten Las Vegasba látogat a mezőny, utána Katar és Abu-Dzabi következik.
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés