Max Verstappen sem hitte, hogy a dobogón lehet Brazíliában, a világbajnoki címre viszont szerinte már nincs esélye
Publikálva 10/11/2025 - 06:17 GMT+1
Hogy Max Verstappen szereti Interlagost, az már 2016-ban kiderült, amikor egy emlékezetes esős futamon a Mercedesekkel harcolt. Tavaly – szintén esős körülmények között – a 17. helyről rajtolva nyerte meg a futamot, idén pedig egy elátkozottnak tűnő hétvégéből hozott ki egy értékes harmadik helyet.
"Nem számítottam rá, hogy dobogón leszek" - Verstappen elégedetten értékelt a Brazil Nagydíj után
Videó forrása: SNTV
El is felejthetjük.
- felelte Max Verstappen, amikor az időmérő után arról kérdezték, lát-e még esélyt a világbajnoki címre.
A négyszeres világbajnokkal először fordult elő a karrierje során, hogy önerőből – technikai hiba vagy balszerencse nélkül – esett ki a Q1-ben. Persze ez sem a holland képességein múlt: a Red Bull a pocsék sprintfutamos tapasztalatok alapján új beállításokat választott, ám azok szemmel láthatóan nem működtek, Verstappen masszív alulkormányzottságra panaszkodott a rádióban.
Ezek után nem maradt más lehetőségük, kikérték az autót a parc fermé alól, megváltoztatták a beállításokat, és új motort szereltek a Red Bullba. A módosítások jót tettek az autónak, Verstappen már a felvezető körben jelezte, hogy sokat javult a vezethetőség, a versenyen pedig – a rajtot követő káoszt kihasználva – szépen tört előre, de egy defekt miatt ki kellett állnia, és kezdhetett mindent elölről.
Verstappennek ez sem szegte a kedvét, mindegyik keveréken nagyszerű volt a tempója, a verseny végén már Kimi Antonellit támadta a második helyért. A gumielőnye – a lágyakat kapta az utolsó etapra – addigra már eltűnt, így az előzés nem sikerült, de a harmadik helye így is óriási eredménynek számít.
"Intenzív verseny volt, tele akcióval. Mivel a boxból indultam, meg kellett előznöm pár autót. Szerintem a tempónk mindegyik etapban egészen erős volt. Néha nehéz a forgalom és egyéb tényezők miatt felmérni, de az, hogy a dobogón végeztem… Nem számítottam rá, főleg azok után, hogy a verseny elején még defektet is kaptam, és megint ki kellett állnunk.
Fantasztikus ez az eredmény, nagyon örülök neki, és büszke vagyok az egész csapatra. A tegnapunk nagyon nehéz volt, de sosem adtuk fel. Mindig próbálunk fejlődni, és köridőt találni, szerencsére ma sikerrel jártunk" – magyarázta a holland, aki a csapat stratégiáját is dicsérte a leintés után.
"Együtt vagyunk ebben, sosem adjuk fel. Igen, kockáztatunk, de én szeretem, hogy mindig a jobbat keressük, mert nem akarunk megelégedni a második hellyel" – fogalmazott. "Próbáltam a lehető leggyorsabban előzni, hogy ne veszítsünk sok időt. Néhányan még ott voltak a DRS-vonatban, így nem mindig annyira sima. Az, hogy csak tíz másodpercre voltunk az első helytől, egészen elképesztő."
Verstappen tehát ismét kihozta a maximumot a Red Bull nehéz hétvégéjéből, ennek ellenére jelentősen nőtt a hátránya az összetettben. Lando Norris immáron 49 pontra van tőle, és reálisan – főleg, ha az aktuális formákat nézzük – legfeljebb Oscar Piastrit érheti utol, akitől 25 egység választja el.
"Ez túl sok pont ahhoz, hogy valódi esélyről beszéljünk. Ha visszanézzük az egész szezont, túl sokat adtunk el az idény közepéig. Úgy gondolom, hogy mi már csak az ehhez hasonló pillanatokra törekedhetünk, valamint a jó hétvégékre, és aztán meglátjuk, mit tehetünk a végén. Sok minden történt, amit elemezni szeretnénk erről a hétvégéről, de legalább a verseny nagyon ígéretes volt."
A következő futamra két hetet kell várni, ráadásul egy olyan helyszínre érkezik a mezőny, ahol bármi megtörténhet, szinte lehetetlen megtippelni, kinek fekszik majd leginkább a Las Vegas-i hideg.
Ez is érdekelhet:
- Verstappen a boxból rajtolva lett dobogós, Norris azonban tovább növelte az előnyét
- „Inkább nyerjen Verstappen, mint hogy választanom kelljen Norris és Piastri között”
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
/gsd-image-store.sports.gracenote.com/C6EABA9C05FC227236EAC0CBD51AF9285122310068028991.png)
Formula 1Race
1
L. NorrisBefejezett
Hirdetés
Hirdetés