Lando Norris megnyerte a Brazil Nagydíjat és egyre magabiztosabb, szerinte azért, mert nem foglalkozik azokkal, akik minden szart összehordanak róla

Lando Norris magabiztos győzelmet aratott a Brazil Nagydíjon, és mivel szombaton a sprintfutamot is megnyerte, mondhatjuk, hogy tökéletesen hozta le az interlagosi versenyhétvégét. Érdekes azonban, hogy a vasárnapi győzelmét követően az örömön kívül, volt benne némi csalódottság is.

"Nem számítottam rá, hogy dobogón leszek" - Verstappen elégedetten értékelt a Brazil Nagydíj után

Videó forrása: SNTV

Lando Norris amiatt volt egy kissé bosszús, hogy a Brazil Nagydíj vasárnapi futamán nem ő volt a leggyorsabb.
Pedig a McLaren brit versenyzőjének amúgy minden oka meg lehet az elégedettségre, hisz 1 pontról 24-re növelte az előnyét legfőbb riválisával, egyszersmind csapattársával, Oscar Piastrival szemben. A címvédő Max Verstappen pedig már közel 50 pontra van tőle, annak ellenére, hogy a holland zseniális versenyt futott vasárnap.
Maga Norris is elismerte, hogy a legextrább teljesítményt a Verstappen által vezetett Red Bull nyújtotta.
A brit ettől függetlenül kontroll alatt tartotta a versenyt, és ha nem is autózott össze egy 30 másodperces előnyt, mint Mexikóban, így is magabiztosan szerezte meg a győzelmet Kimi Antonelli és a Verstappen előtt.
Mivel a rivális Piastri csak az ötödik helyen zárt, még az is lehet, hogy a brazíliai hétvége lesz a fordulópont az idei világbajnoki küzdelemben.
picture

Így ünnepelte újabb konstruktőri világbajnoki címét a McLaren csapata Szingapúrban

Videó forrása: SNTV

A futam utáni sajtótájékoztatón mondták neki, hogy eléggé fáradnak tűnt, amikor kiszállt a McLarenből, pedig nem is kellett olyan keményen dolgoznia a győzelemért.
Dehogynem kellett. Nyomtam, ahogy tudtam
- mondta Norris. "Nagyszerű győzelem volt. Csodálatos érzés győzni Brazíliában. Fantasztikus a pálya, fantasztikus a közönség."
"Ezt a győzelmet Gil de Ferrannak ajánlom, aki a mentorom volt éveken keresztül. Szerintem büszke lenne. Többször is eszembe jutott verseny közben. Egy tökéletes hétvége van mögöttem."
Az európai futamok után úgy nézett ki, hogy Piastri úton van a világbajnoki cím felé. Norris azonban új erőre kapott, hisz a legutóbbi négy futamon dobogóra állt, Mexikóban és Interlagosban győzött, miközben az ausztrál hullámvölgybe került.
Nem foglalkozok többé azokkal, akik mindenféle szart összehordanak rólam. Csak magamra összpontosítok
– válaszolta Norris arra kérdésre, hogy hogyan sikerülhetett a szezon közepén így elkapnia a fonalat.
picture

Hogy süt palacsintát Lando Norris? A forma-1-es pilóták vagy a magyar vívók ügyesebbek?

Videó forrása: SNTV

"A csapat pedig csodálatos munkát végez, nagyszerű autót kapok tőlük. Keményen dolgozunk, és úgy tűnik, ez kifizetődik."
Figyelniük kellett persze Verstappenre is, aki egészen extra versenyzést mutatott be a rajttól egészen a célig. A 16. helyről indulva autózta fel magát a dobogóra.
"Szerintem a futamon nem mi voltunk a leggyorsabbak. Boldog vagyok a győzelemmel, de Max hihetetlenül nagyot ment ma. Emiatt van bennem némi csalódottság is. Valószínűleg meglátogatom majd a csapatot és gratulálok nekik."
"Épp ezért fontos a kemény munka és az, hogy magunkra figyeljünk, mert a dolgok akár pillanatok alatt képesek megváltozni. Nyomni kell lehajtott fejjel és nem foglalkozni senki mással."
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
picture

Forma-1: ilyen volt a 2025-ös Osztrák Nagydíj, nyilatkoztak a dobogósok is - videó

Videó forrása: SNTV


Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés