Mick Schumacher: „Apám balesete után a saját lábamra kellett állnom"

Mick Schumacher egy évvel az apja szerencsétlen balesetét követően kezdett el formulaautókkal versenyezni. A könyvében azt írja: azért volt nehéz ez az időszak, mert innentől kezdve az apja támogatása nélkül kellett megállnia a helyét a különböző sorozatokban.

Mick Schumacher a Mercedes tartalékversenyzőjeként - Jakub Porzycki

Fotó: AFP

Mick Schumacher egy interjúban elmondta, hogyan hatott rá az apja balesete.
Több mint tíz éve már annak, hogy a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher súlyos fejsérülést szenvedett egy síbalesetben. A német sportoló életét megmentették ugyan, de maradandó károsodást szenvedett, és azóta sem tért vissza a nyilvánosság elé.
Az állapotáról a család nagyon keveset árult el, a lehető legnagyobb titokban ápolják a Ferrari korábbi versenyzőjét.
Az is ritka, hogy a családtagok nyilvánosan beszéljenek róla, Mick Schumacher azonban nemrég kivételt tett. Új könyvében, amely az Inside Mercedes F1: Life in the Fast Lane (A Mercedes F1 belülről: élet a gyorssávban) címen jelenik meg, arra is kitért, hogyan változtatta meg az életét a baleset.
„Őrült gyerek voltam: amit az apám csinált, azt én is csinálni akartam. Ő ebben nagyon támogató volt, remekül szórakoztunk, de azért kihívásokkal is járt. Egyszer például az egyik gokartversenyen rendkívül későn fékeztem az egyik kanyarnál, amivel rengeteg időt nyertem.”
„Egy évvel a balesete után kezdtem el formulaautókkal versenyezni, onnantól kezdve a saját lábamra kellett állnom. De egyértelműen sokat tanultam tőle technikai értelemben, amit a mai napig hasznosítok – a tanácsaival egyetemben. Mindig is nagyon kitartó voltam.”
Mick Schumacher 2018-ban a Forma-3-ban, 2020-ban pedig a Forma-2-ben lett bajnok, amivel kiérdemelte az előléptetést. 2021 és 2022 között a Haas istálló pilótája volt, a második idényében két versenyen is pontot szerzett, a teljesítménye azonban elmaradt a csapattársétól, így a szezon végén megköszönték a munkáját.
Azóta a Mercedes F1-es istállójának tartalékversenyzője volt, a 2024-es szezont pedig az Alpine színeiben teljesítette az Endurance-világbajnokságon. A célja bevallottan az volt, hogy ülést szerezzen magának az F1-ben, ez az álom azonban elúszni látszik, miután a Sauber bejelentette, hogy a tavalyi F3-as bajnok Gabriel Bortoletót szerződteti.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés