Teljes sorcsere a Saubernél, már be is jelentették mindkét új pilótájukat

Valtteri Bottas és Zhou Guanyu személyében mindkét pilóta távozik az idény végén a Forma-1-es Saubertől.

Valtteri Bottas és Zhou Guanyu

Fotó: Getty Images

A svájci csapat szerdán közölte, hogy noha az elmúlt három évben a finn és a kínai versenyző is professzionális hozzáállással segítette az istállót, a folytatásban már nem velük tervezi a jövőt.
A 2026-tól az Audi gyári csapataként szereplő Sauber áprilisban jelentette be, hogy jövőre a - jelenleg a Haast erősítő - német Nico Hülkenberg kapja meg az egyik versenygépet.
Bár az első hírek még arról szóltak, hogy a második pilóta személyéről csak november közepén lesz hivatalos a döntés, a Sauber bejelentette, hogy Gabriel Bortoletót választották Hülkenberg mellé.
„Ez az egyik legizgalmasabb projekt az autósportban, ha nem a sportban úgy általában” - mondta Bortoleto. „Egy olyan csapathoz csatlakozni, amely egyesíti a Sauber és az Audi gazdag motorsport-történelmét, igazi megtiszteltetés" - tette hozzá.
„Az a célom, hogy ezzel az ambiciózus projekttel együtt fejlődjek, és elérjem a motorsport csúcsát. Hihetetlenül hálás vagyok a lehetőségért, amit a csapat adott nekem, és a lehetőségért, hogy egy olyan tapasztalt versenyző mellett dolgozhatok, mint Nico."
Biztos vagyok benne, hogy a csapattal együtt megírjuk a saját sikertörténetünket.
Bortoleto az elmúlt két évben lenyűgöző teljesítményt nyújtott, 2023-ban újoncként megnyerte a Forma-3-as bajnokságot. Az Invicta Racing versenyzője jelenleg is vezeti a Formula 2 tabelláját, bár csak két győzelmet szerzett, de folyamatosan az első hatban tudott végezni, ez pedig kulcsfontosságúnak bizonyult.
„Gabriel már a junior kategóriákban is bebizonyította, hogy megvan benne, ami ahhoz kell, hogy győztes versenyző legyen” - mutatott rá Mattia Binotto, a Sauber Motorsport vezetője. „Nagyon örülünk, hogy a Sauber és az Audi csapat tagja lesz.
Gabriellel együtt a siker felé vezető úton vagyunk, a célunk az, hogy az Audi új korszakát alakítsuk ki a motorsportban. Nico és Gabriel a tapasztalat és a fiatalság ideális kombinációját képviseli, amely erősen pozícionál minket a jövőre nézve.”
Gernot Doellner, a Sauber Motorsport igazgatótanácsának elnöke hozzátette: „Mattia vezetésével az Audi Forma-1-es projektje számos területen nagy előrelépést tesz. A második pilóta szerződtetése egy újabb mérföldkő ebben.
Jelenleg egy generációváltásnak vagyunk tanúi a Forma-1-ben, a fiatal versenyzők azonnal éreztetik hatásukat. Gabriel Bortoleto szerződtetésével biztosítottuk az egyik ilyen csúcstehetséget. Szerződtetése aláhúzza az Audi hosszú távú stratégiáját és elkötelezettségét a Forma-1 iránt.”
Bortoleto érkezésével az is eldőlt, hogy a korábbi híresztelések ellenére mégsem a korábbi F2- és F3-bajnok Mick Schumacher kapja meg a leendő Audi csapat egyik autóját, így egyre valószínűtlenebb a visszatérése az elitkategóriába. A hétszeres világbajnok Michael Schumacher 25 éves fia 2021-ben és 2022-ben nem sok sikerrel versenyzett a Haasnál, majd tartalékpilóta lett a Mercedesnél, de a németek jövőre az olasz Kimi Antonellire cserélik le őt.
A világbajnoki sorozatban 1993-ban bemutatkozott istálló az idei szezon eddigi 21 futamán nem szerzett pontot.
Forrás: MTI, Reuters, autosport.com
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés