Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Versenyzők, akik egyelőre látványosan bukják a házon belüli csatát

Németh Dániel

Frissítve 23/07/2023 - 18:16 GMT+2

Forma-1-ben mindig a csapattárshoz viszonyított teljesítmény a legjobb fokmérő, nem véletlenül tulajdonítanak nagy jelentőséget a házon belüli párharcoknak. Féltávhoz érve már szépen körvonalazódik, kik teljesítenek kiemelkedően, kik szürkültek bele a mezőnybe, és kik lehetnek veszélyben, ha nem javul a teljesítményük a szezon második felében.

Bemutatta 2023-as autóját az Aston Martin

Örök igazság, hogy a Forma-1-ben mindig a csapattárs a legnagyobb ellenfél.

Féltávhoz érve pedig egyértelműen kirajzolódnak azok a párok, ahol az egyik fél látványosan gyengébben teljesít a másikhoz képest. Van ahol nem is vártak tovább, az AlphaTauri már a szezon közben elküldte Nyck de Vriest, miután a csapat úgy ítélte meg, nem fejlődik a tőle elvárt ütemben. A többi csapatnál kevésbé valószínű, hogy ennyire korán döntsenek egy-egy versenyző sorsáról, viszont van, akinek jobban kell teljesítenie, ha meg akarja tartani az ülését 2024-re is.
Az Autosport ötlete nyomán összehasonlítottuk, hogy állnak a házon belüli párharcok a pontok alapján, és ki az az öt versenyző, aki arányaiban véve a legkevesebb egységgel rendelkezik a csapattársához képest.

Logan Sargeant – 0 pont

Az amerikai versenyző helyzetét az újonc státusz mellett az a tény sem könnyíti meg, hogy a garázs túloldalán álló Alex Albon élete formájában versenyez manapság. A thai versenyző három futamon is pontszerző helyen zárt az éledező Williamsszel, Kanadában ráadásul a 7. pozíciót hozta el, ami még úgy is megsüvegelendő teljesítmény, hogy a pálya karaktere kifejezetten feküdt az autónak. Albon azonban nem csak a pontok terén nyeri a házon belüli csatát, az időmérőkön is 11-0 a mérlege.
Nagyon jól tudta természetesen a Williams, hogy a tavalyi F2-es mezőnyből nem Sargeant a legérettebb versenyző, elvégre több mint 100 pontos hátránnyal zárt a negyedik helyen, vagyis aligha számítottak nagy berobbanásra az amerikai első évétől. Látva azonban a Williams javuló versenyképességét, előbb-utóbb Sargeantnak is villantania kellene valamit, és Silverstone-ban már nem is volt messze a pontszerzéstől, ugyanis a 11. helyen zárt.

Nyck de Vries – 0 pont

Nem meglepő, hogy De Vries neve is szerepel a leggyengébben teljesítő csapattársak listáján, az AlphaTauri ugyanis már a Brit Nagydíjat követően megköszönte a holland munkáját. Helmut Marko azzal indokolta a döntést, hogy a korábbi Formula-E-győztes a szezon kezdetétől fogva két-három tizedes lemaradásban volt Yuki Tsunodához képest, és semmi jele nem volt a fejlődésnek. De Vries helyén Daniel Ricciardo bizonyíthat, aki első nekifutásra legyőzte Tsunodát az időmérőn és a versenyen.

Kevin Magnussen – 2 pont (22%)

Tavaly hatalmas sztori volt Kevin Magnussen visszatérése, az utolsó pillanatban reaktivált dán ugyanis egy bravúros 5. hellyel mutatkozott be a Haasban. Magnussen az idény nagy részében jobb teljesítményt nyújtott Mick Schumachernél, ezért a szezon végeztével egy rutinos német váltotta a fiatalt Nico Hülkenberg személyében. A 35 éves versenyző egyelőre telitalálatnak tűnik: 2023-ban ötször is beverekedte magát a Q3-ba, ami a dán pilótának csupán egy alkalommal sikerült.
picture

Kevin Magnussen

Fotó: Getty Images

Versenytávon nincs ekkora potenciál a Haasban, az autó gumikezelése ugyanis csapnivaló a forgalomban, így a remek rajtpozíciókat Hülkenberg is csak elvétve tudta pontokra váltani. A házon belüli csatában azonban magabiztosan vezet, kilenc egységgel rendelkezik Magnussel két pontjával szemben. Ez azt jelenti, hogy a dán csupán a 22%-t tudta megszerezni Hülkenberg pontjainak, ami az arányokat nézve az egyik legnagyobb különbség a mezőnyben.
Günther Steiner csapatfőnök nemrég megerősítette: 2024-ben is számol a Haas Hülkenberggel, és rövidesen meghosszabbítják a szerződését. Magnussen kapcsán már közel sem volt ennyire határozott. „Meglátjuk. Logikusan nézve Kevin is tisztában van azzal, hogy utol kell érnie Nicót. Nico jelenleg jobb, Kevin pedig nem fél beismerni ezt. Remélhetőleg rövidesen bejelenthetjük a 2024-es pilótapárosunkat” – tette hozzá.
Önmagában a pontok félrevezetőek lehetnek, hiszen egy szerencsés verseny nagy különbséget alakíthat ki egy középmezőnybeli csapatnál, Hülkenberg azonban 8-3-ra vezet az időmérőket figyelembe véve. Versenyeken már kiegyenlítettebb a kép, ám tavaly is egyértelműen a nyers tempóban erősebb pilótára voksolt a Haas, így egyelőre nem érezheti biztonságban magát Magnussen, ugyanakkor Steiner szavai alapján valószínűbb, hogy megtartják 2024-re.

Lance Stroll – 45 pont (32%)

Az Aston Martin előző szezonjaihoz képest csinosan fest a szezon eddigi részében összegereblyézett 44 pont, ám ha onnan nézzük, hogy a zöldek a szezon nagy részében második erőnek számítottak, kevésbé pozitív Stroll helyzete. Fernando Alonso igen magasra tette a lécet, idén már hat dobogónál jár, Monacóban pedig kis szerencsével a futamgyőzelem is összejöhetett volna. Talán mondani sem kell, a kanadai versenyző a közelében sem járt ennek a teljesítménynek.
Stroll védelmében mindenképpen el kell mondani, hogy az előszezonban csúnyán megsérült egy biciklis balesetben, eltörte a csuklóját és a nagylábujját is. Noha a bahreini szezonnyitón már ő vezette az Aston Martint, ráadásul az élmezőnyhöz közel, a 6. helyen hozta be az autót, a kihagyott teszt és a nem 100%-os állapota miatt komoly hátrányból indult. Sérülései azonban a Monacói Nagydíjig teljesen meggyógyultak, a teljesítménye ellenben továbbra is elmarad a csapattársétól.
picture

Lance Stroll

Fotó: Getty Images

A kanadai versenytempója alapvetően rendben van, a fő problémát az időmérős teljesítmény jelenti, ezen a téren ugyanis átlagban hat tized a lemaradása Alonso mögött. Stroll átlagos időmérős pozíciója 10.27, onnan indulva pedig szinte esélytelen, hogy a dobogó közelébe érjen ilyen riválisok mellett. Innentől pedig még nehezebb feladatuk lesz, mert nagyon úgy tűnik, lemaradt a fejlesztési versenyben az Aston Martin.
Strollnak egyelőre aligha kell aggódnia a jövője miatt, ugyanakkor intő jel lehet az Alonsóhoz képest tapasztalt hátránya. Amennyiben az a célja az Aston Martinnak, hogy a jövőben valódi topcsapattá váljon – márpedig a jelek erre utalnak – akkor hosszabb távon nem fér bele, hogy csak az egyik versenyző teljesítsen az elvárható szinten. Még akkor sem, ha a másik pilóta történetesen a csapat tulajdonosának a fia.

Oscar Piastri – 27 pont (45%)

Piastri személyében – kizárólag a számok miatt – egy olyan versenyző is felkerült a listára, aki egyébként maradéktalanul elégedett lehet a szezonjával. Lando Norris jelenleg gyorsabb nála, de önmagában az a tény, hogy újonc versenyzőként relatíve közel van a mezőny egyik legjobb pilótájához, nagyon sokat elárul a képességeiről. Silverstone-ban ráadásul a dobogóhoz is nagyon közel volt, csupán egy kis szerencse hiányzott, hogy behozza Norris mögött a 3. helyre az autót.
„Szerintem Piastri nagyon jó, egész évben ott van Lando sarkában. Úgy gondolom, hasonló az első szezonja, mint amilyen Landónak is volt az F1-ben. Tudod, hogy mikor végez jó munkát egy versenyző. Nem határoztunk meg konkrét időt, azt szerettük volna, hogy nyomás alá helyezze Landót. Szeretnénk, ha egyszer-egyszer az időmérőn is elkapná, de úgy gondoljuk, ez is eljön majd az év valamelyik szakaszában” – mondta Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója.
A többi párharc
  • Ocon-Gasly - 51%
  • Verstappen-Pérez - 61%
  • Hamilton-Russell - 68%
  • Bottas-Zhou - 80%
  • Sainz-Leclerc - 92%

Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés