Johnny Herbert szerint a Ferrarinak már csak egy vezetőre lenne szüksége, hogy újra sikeres legyen, Christian Hornert javasolja

A háromszoros Forma-1-es futamgyőztes Johnny Herbert azt javasolja a Ferrarinak, hogy gyorsan csapjanak le Christian Hornerre, mielőtt egy másik csapat szerződteti. A brit expilóta szerint az olaszoknak pont egy olyan vezetőre van szükségük, mint a Red Bull korábbi csapatfőnöke, azt pedig nagy hibának tartja, hogy Adrian Newey-t hagyták kicsúszni a kezeik közül.

Így ünnepelte újabb konstruktőri világbajnoki címét a McLaren csapata Szingapúrban

Videó forrása: SNTV

Nagy reményekkel kezdte a 2025-ös szezont a Ferrari, de hamar kiderült, hogy ez sem az ő évük lesz. Az előző idény fényében különösen nagy csalódás a teljesítményük, 2024-ben ugyanis szépen fejlődött a Ferrari, még a konstruktőri világbajnoki címre is volt esélye a csapatnak. Az autó tervezésénél kockáztattak, teljesen új irányt jelöltek ki, de visszafelé sült el, idén már inkább a 4. erőnek számítanak.
Frédéric Vasseur szerződését ennek ellenére meghosszabbították, elsősorban talán azért, hogy ne az új szabályrendszer bevezetése előtt kelljen újra átszervezni a csapatot. Amennyiben jövőre sem látszódnak a fejlődés jelei, úgy alighanem a Ferrari új vezetőt keres majd, és ott lehet a jelöltek között Christian Horner is. Van, aki úgy gondolja, már most le kellene rá csapnia az olasz csapatnak.
"Mint minden területen, itt is fontos, hogy magadhoz tudd csábítani a megfelelő embereket, akik összerakják neked a leggyorsabb autót. Biztos vagyok benne, hogy le akarták igazolni Adrian Newey-t is, de talán többet kellett volna tenni érte. Nagyon kedvelem Fred Vasseurt, de lehetséges, hogy olyan emberre van szükség, aki képes megalkotni a győztes formulát" – magyarázta Johnny Herbert.
Ez pedig Christian Hornerre mutathat. Neki kell lenni az elsődleges célpontjuknak. Minden hozzávaló megvan a csapatnál, csak nem sikerült összerakni.
"Megvannak a versenyzőik, ezen a téren nincs vita. Valószínűleg túl vannak már azokon a hibákon, amiket a boxban vagy a stratégiával követtek el. Az autónak azonban nincs meg a nyers tempója. Ezért szükség van valakire, de nem voltak képesek elcsábítani azokat az embereket, akikre szükség lett volna, hogy jó autót építsenek. Adrian a McLaren után elment a Red Bullhoz, ahol Christiantól megkapta a szabadságot.
Olyan környezetet teremtett, amelyben kibontakozhatott. Adrianból akkor tudod kihozni a legtöbbet, amikor hagyod szabadon dolgozni. Ez az, amit a Ferrarinak még nem sikerült elérnie. Nincs meg az az ember, aki a vezetőjük lehetne. Olyan vezetőségre van szükség, amelyik képes megszerezni a megfelelő embereket, és megadni nekik azt a szabadságot, amire vágynak."
Vasseur több évre szóló szerződést kapott a Ferraritól, a 61 éves brit szerint azonban ez nem jelent sokat, ugyanis, ha a 2026-os autóval sem sikerül villantani, akkor tovább fog lépni a csapat. "Tudom, hogy nemrég kötött szerződést, de ha rosszul kezdik a szezont, és ugyanabban a helyzetben lesznek, amiben évek óta vannak, akkor valamit lépni kell" – fogalmazott.
Horner egyébként a hírek szerint gőzerővel dolgozik a visszatérésén, több csapatnak is felajánlotta a szolgálatait, de konkrét tárgyalásokra még nem került sor. A korábbi Red Bull-csapatvezető állítólag nem is csak sima csapatfőnöki beosztást képzelt el, hanem befektetési lehetőséget keres.
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés