"Soha nem hibázik, messze a legjobb" - A Ferrari legendás ex-elnöke, Luca di Montezemolo azonnal leigazolná Max Verstappent

Gondolkodás nélkül és azonnali hatállyal leigazolná a Ferrarihoz a címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappent Luca di Montezemolo, aki 1991-től egészen 2014-ig volt a maranellói sportautógyár elnöke, de már az 1970-es években sportigazgatóként dolgozott a vörösöknél.

Verstappen kicsit támadóbbra vette a figurát Monzában, örül a pole-nak az Olasz Nagydíjon

Videó forrása: SNTV

A 78 éves olasz szakember erről Londonban, saját életrajzi dokumentumfilmjének csütörtök esti bemutatóján beszélt.
"Azt kell mondjam, hogy manapság számomra óriási fölénnyel Verstappen a legjobb. Még a legutóbbi, bakui versenyen is, nehéz körülmények között, egyszer sem engedte ki a kezéből az irányítást és végig gyors volt. Soha nem hibázik" - áradozott a 27 éves holland versenyzőről Montezemolo. Kijelentette, ha most irányítaná a Ferrarit és bárkit választhatna a mezőnyből, egyértelműen és azonnal Verstappen mellett döntene.
"Sainz és Leclerc párosa jó volt a Ferrarinál. De nem kérdés, hogy Verstappen messze a legjobb" - mondta, és egyáltalán nem tett említést a Ferrarinál az idény eleje óta versenyző hétszeres világbajnok brit Lewis Hamiltonról, valamint a jelenlegi csapatfőnök Fred Vasseurről sem.
"Ha holnap reggel megbízást kapnék a Ferraritól, egy hét alatt világossá válna a számomra, hogy kit milyen másik pozícióba helyezzek át" - mondta Montezemolo a csapatmunka kialakításának fontosságáról beszélve.
A szakember az 1970-es években Niki Lauda vb-címei idején Enzo Ferrari felkérésére volt sportigazgató az olaszoknál, majd 1991-ben elnöke lett a sportautógyártó vállalatnak.
Kapcsolódó:
A dokumentumfilmben Montezemolo arról is beszél, hogy a háromszoros vb-győztes brazil Ayrton Senna napokkal az 1994-es imolai halála előtt személyesen járt nála Bolognában. Elárulta, Senna a Ferrarihoz akart szerződni, és ha ez bekövetkezett volna, akkor a német Michael Schumacher soha nem lett volna a maranellói istálló versenyzője. Ennek következményeként szerinte a forma-1-es vb története is egészen másképpen alakult volna. Schumacher 2000 és 2004 között zsinórban öt vb-címet nyert a Ferrarival, összességében pedig hétszeres világbajnokká vált.
Montezemolo azt is elmondta, a mai napig megnéz minden egyes F1-es futamot, és ezt általában egyedül teszi. Hozzátette, az elmúlt években két televíziót tört össze mérgében.
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés