Az első Las Vegas-i verseny hatalmas kudarc volt, mégis újra nekifut az F1

Jövő héten következik a szezon egyik legjobban várt versenye, a Las Vegas-i Nagydíj, amit az év sporteseményeként hirdetnek a szervezők. Nem ez az első alkalom, hogy a Forma-1 Las Vegasba látogat, az 1981-es és 1982-es futam azonban inkább a kudarcról, mintsem az emlékezetes versenyek miatt maradt emlékezetes.

Lewis Hamilton egy 2022-es bemutatón Las Vegasban - Wade Vandevort

Fotó: AFP

Nem először látogat a Forma-1 Las Vegasba, az első kísérlet azonban csúnya véget ért.
A Forma-1 hosszú időn keresztül sikertelenül próbálta bevenni az Egyesült Államokat, pedig a hetvenes és a nyolcvanas években számtalan helyszínen megfordult a mezőny. A sportág tulajdonjogait 2016-ban megvásároló Liberty Mediának egyértelmű szándéka volt megtörni ezt a tendenciát, és minden jel szerint sikerrel jártak: a 2023-as versenynaptárban már három amerikai verseny is helyet kapott, köztük két kulcspiaccal: Miamival és Las Vegasszal.
A vegasi szervezők nemes egyszerűséggel 2023 legnagyobb eseményeként jellemezték az első Las Vegas-i Nagydíjat, amely a helyi igényekhez igazodva, rendhagyó menetrend szerint zajlik majd. A futam szombat este 10 órakor kezdődik, hasonló kihívás elé állítva a versenyzőket, mint amit a Szingapúri Nagydíjakon megszokhattak. Egyébként az európai nézők számára is ázsiai hangulata lesz a futamnak abból a szempontból, hogy itteni idő szerint reggel 7-kor engedik útjára a mezőnyt.
Las Vegas ezen kívül is tartogat érdekességeket. A pálya karaktere valamelyest hasonló Bakuhoz, két brutálisan hosszú egyenes mellett egy lassú, technikás szekciót is tartalmaz, amely az alacsony leszorítóerős beállítások mellett nagy kihívást jelent a mérnököknek és a versenyzőknek. Ráadásul az előrejelzések szerint az F1 szokásos mércéjével nézve iszonyatosan hideg lesz, csupán 10-12 fokot jósolnak, ami önmagában is felboríthatja a megszokott erőviszonyokat.
Így nézhet ki az új Las Vegas-i pálya az F1 hivatalos játéka alapján:
Ami persze a Libertyt a legkevésbé sem zavarja, hiszen épp ez a lényeg: minél látványosabb show-t biztosítani, hogy azok is elégedetten távozzanak, akik az 5 millió dolláros jegyet fizették ki. Elsőre talán úgy tűnhet, az F1 és Las Vegas párosa sikerre van ítélve, ám a nyolcvanas évek elején próbálkozott már a sportág vegasi versenyekkel, és akkor minden előzetes várakozás ellenére kudarcot vallottak.

Verseny… egy parkolóban?

1981-ben három amerikai futam is szerepelt a versenynaptárban: Watkins Glen, Long Beach és a nagy durranásként Las Vegas. Hogy garantáltak legyenek az izgalmak, egyenesen az idényzáró futamot vitték a nevadai sivatagba, és mind a szervezők, mind a versenyzők biztosra vették, hogy hatalmasat fog szólni a világ talán leghíresebb városában rendezett futam. De az minden szempontból csalódás volt.
Las Vegas kapcsán az épített pálya szóba sem jöhetett, de a sorozatos kompromisszumok árán megszületett vonalvezetés az utcai versenyzéstől is messze állt. A futamot részben a Caesars Palace parkolójában rendezték (így is híresült el), amit a helyhiány miatt annyi kanyarral tűzdeltek tele, ameddig a pálya hossza el nem érte a minimálisan meghatározott 2 kilométert. A végeredmény egy finoman szólva is szokatlan, fésűszerűen kanyargós rémálom lett.
„Kihívást jelentett, hogy elférjünk” mondta az Athleticnek Chris Pook, aki 1981-ben besegített a szervezőknek. „Kemény volt. Azoknak az autóknak is szükségük volt térre, hogy kinyújtóztathassák a lábaikat, de a pálya vonalvezetése korlátot jelentett. Egy kicsit igazságtalan, hogy a parkolós versenynek nevezték, mert nem igazán volt az parkoló: egy része valóban ott futott, de a nagyobbik fele a sivatagban épített pályán ment. A Caesars rengeteget fizetett azért a pályáért.”
A rövid egyenesekből és szűk kanyarokból álló pálya fizikálisan is hatalmas kihívás elé állította a versenyzőket, különösen 1982-ben, amikor közel 37 fokos hőségben köröztek. A pilóták hasonló élményekről számoltak be, mint az idei katari futamot követően: még a legedzettebbek is pokolian szenvedtek, többen kiszáradtak, egyesek pedig a verseny végéhez közeledve alig láttak a féktávokon a kimerültségtől.

A látvány nélküli látványosság

A furcsa, torz és bizonyos szempontból kegyetlen pálya azonban még önmagában nem jelentett egyet a biztos bukással, de volt egy másik probléma is: a verseny csak nyomokban emlékeztetett Las Vegasra. A város ikonikus nevezetességei bántóan hiányoztak a futamról, ráadásul a szombat délutáni időpont miatt még csak a neonlámpák fényei sem kölcsönöztek vegasi hangulatot a versenynek.
Volt még egy, nem is annyira apró probléma a nagydíjjal. Beszédes, hogy az első két vegasi futamnak nem a város volt a névadója, hanem Caesars Palace Grand Prix néven rendezték meg, mivel az esemény kizárólagos promótere a Caesars Palace volt. A hotelnek addigra már nagy tapasztalata volt a bokszmérkőzések rendezésében, éppen az ott elért sikereik alapján gondolták úgy, hogy egy F1 méretű eseményből is könnyedén pénzt csinálnak majd.
Csakhogy a kizárólagosság azt jelentette, a többi hotelnek és kaszinónak nem állt érdekében hirdetni az eseményt, ami így viszont bukásra volt ítélve. „Mindannyian a Caesars Palace-ban szálltunk meg, ott tudtunk átöltözni, de hiába mentünk le a versenyzői felszerelésben, senkinek sem tűnt fel. Senki sem értette a Forma-1-et. Senki sem ismerte a forma-1-es versenyzőket” – mondta Derek Daly, aki maga is részt vett a nagydíjon.
A népszerűtlenség és az érdektelenség egyet jelentett a vegasi futamok halálával, 1982 után már nem rendeztek több futamot ezen a helyszínen. Két alkalommal – 1983 és 1984 között – az Indycar mezőnye látogatott ide, de a pálya módosítása ellenére sem bizonyult sikeresnek, és végleg eltűnt a versenynaptárból. A területet azóta beépítették, vagyis a rossz emlékű, a sajtóban „Caesars Palace parkoló” néven emlegetett versenynek már csak a felvételek és a fotók őrzik az emlékét.

Tanultak a hibákból

Hogy mi lesz a Las Vegas-i futam sorsa, azt még lehetetlen megmondani, ám az biztos, hogy az előző kísérlet hibáiból tanultak. A pálya, ha nem is túl izgalmas, de látványos versenyt hozhat sok előzéssel, az éjszakai fények visszaadhatják a vegasi hangulatot, és az sem mellékes szempont, hogy a marketinget is jobban felépítették. A Liberty Media hónapok óta promózza az eseményt, amelynek sikerében valamennyi hotel és kaszinó érdekelt, ráadásul az állami és a helyi kormány is erősen támogatja.
Vagyis nehéz elképzelni, hogy ha valamelyik versenyző teljes felszerelésben végigsétálna a szállodájában, most is csak pár kíváncsi tekintetet kapna a Vegasban bulizóktól.
Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés