F1: Váratlan kihívója lett Verstappennek és Norrisnak, meglepő helyről jelentkeztek be a világbajnoki címre

Oscar Piastri, a McLaren versenyzője figyelmeztetést küldött csapattársának, Lando Norrisnak, a világbajnoki címvédő Max Verstappennek és a többi riválisának is. Elég vadnak tűnő célt fogalmazott meg magának, bár, ha abból indulunk ki, hogy a McLaren tavaly elvitte a konstruktőri világbajnoki címet, akár még realitása is lehet annak, amiről álmodik.

Oscar Piastri

Fotó: AFP

Oscar Piastri nem vádolható azzal, hogy hiányzik belőle az ambíció.  
Hamarosan kezdődik a 2025-ös Forma-1-es szezon, elindul a világbajnoki címért folyó küzdelem, amelyre a fogadóirodáknál Lando Norris tűnik a legesélyesebbnek.
Sokan vitatkoznának ezzel, hisz az elmúlt éveket mégiscsak Max Verstappen uralta, de a pályán majd úgyis minden kiderül. Persze a vb nem csak kettejükrről szól majd, hogy mást ne mondjunk, ott lesz a mezőnyben a McLaren másik pilótája, Oscar Piastri is, aki a napokban egy önbizalomtól duzzadó kijelentést tett.
Határozottan úgy gondolom, hogy világbajnok lehetek az idén.
"Egy éve ilyenkor jó néhány gyengeséggel vágtam neki a szezonnak. Aztán foglalkoztam ezekkel egy teljes szezonon keresztül, és most már magabiztosabb vagyok. Ettől függetlenül azért van még elvégzendő munka bőven."
"Egyértelműen úgy gondolom, hogy nem vagyok még teljesen készen, de igazából talán senki sincs, és mindenkinek kell még ebben-abban fejlődnie. Ha sikerül végigvinni azt, amit az offszezon elején elhatároztunk, egyre több eszköz áll majd a rendelkezésemre, hogy megmutassam, mire vagyok képes."
picture

Lando Norris

Fotó: AFP

A világbajnoki második csapattárs, Lando Norris is fogadkozott az új szezon előtt.
"Egy kicsit könyökölnöm kell, meg kell mutatnom neki, hogy nem vagyok hajlandó átadni semmilyen pozíciót sem. Ugyanakkor okosan is kell versenyeznem ahhoz, hogy fel tudjam venni a versenyt Maxszal."
"Szeretem azokat a pillanatokat, amikor gyors döntéseket kell hozni. Mindig sokkal nehezebb minden, amikor az autóban ülsz, mint amikor utólag visszanézed. Utólag gyakran mondom magamnak, hogy ’mi a nyavalyát csináltál, mekkora idióta vagy’."

  • Töltsd le az Eurosport Applikációt (AndroidApple), ahol elolvashatod a legfrissebb sporthíreket, megnézheted a legjobb videókat, és értesítést is kérhetsz az új tartalmainkról.

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés