Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

„Versenyen gyorsabb voltam Sennánál” – Prost úgy érzi, alulértékelik az eredményeit

Németh Dániel

Frissítve 08/02/2024 - 09:12 GMT+1

Alain Prost a Motorsport Magazine-nak adott interjúban beszélt a pályafutását meghatározó pillanatokról, valamint a Forma-1-ben hagyott örökségéről. A négyszeres világbajnok úgy érzi, az emberek túl nagy jelentőséget tulajdonítanak az Ayrton Sennával folytatott rivalizálásának, és a sporthoz való hozzáállását is tévesen ítélik meg.

Aryton Senna és Alain Prost 1988-ban - fotó: Kazuhiro Nogi

Fotó: AFP

Alain Prost úgy érzi, másképp maradt meg az emlékezetben, mint ahogyan kellett volna.

Négy világbajnoki cím, 51 futamgyőzelem és 106 dobogó – nyers számokban kifejezve így lehetne összegezni Alain Prost karrierjét. A legtöbb forma-1-es versenyző a fél karját odaadná egy ilyen pályafutásért, a francia pilótában azonban maradt hiányérzet. Elsősorban a sportban hagyott örökségének megítélése miatt.
Prostról a többség Ayrton Sennára és a vele folytatott rivalizálásra asszociál, elsősorban az 1988 és 1990 közötti időszakra, amikor az utolsó pillanatokig kiélezett küzdelmet folytattak a világbajnoki címért. Az első két szezonban mindketten a McLarennél versenyeztek, 1990-ben azonban Prost a Ferrarihoz szerződött, ám elég csak a Japán Nagydíj rajtjára gondolni, hogy lássuk, a köztük lévő feszültségen a távolság sem enyhített.
A két pilóta személyiségét hasonló ellentétpárként szokás azonosítani, mint amilyen a teniszben McEnroe és Borg tűz és jég típusú rivalizálása volt. Senna az ösztönös zseni, aki zsigeri (isteni) élményként tekint a vezetésre, Prost pedig az elemzői, mérnöki agy, aki intellektuális kihívásként fogja fel a versenyzést.
Prost azonban nem szereti ezeket a sztereotípiákat, mivel szerinte ez is hozzájárult ahhoz, hogy a többség jobb versenyzőnek tartja Sennát.
„Ayrton sokkal hevesebb volt. Én a Professzor voltam. Hűvösebb. Ő misztikus volt, amit az emberek szerettek benne” – felelte arra a kérdésre Prost, mi lehetett az oka a népszerűségbeli különbségnek.
„Ez elég frusztráló. Nem tudom, miért alakult így. Vegyük a Senna-filmet. Az egész középpontjában Balestre (az FIA akkori elnöke) áll, aki francia volt. Ez az egész sztori Japánról nevetséges. Egy évvel korábban Ayrton döntött úgy (hogy a jobb oldalról rajtol). Az emberek sosem mesélik el a teljes igazságot, bizonyos esetekben még a sajtó sem.”
Prostot külön bosszantja, hogy „politikus” versenyzőként tartják számon.
„Mindig arra törekedtem, hogy a legjobb munkát végezzem, épp mint mindeni más. Senkit sem kértem arra, hogy állítsa be helyettem az autómat. Semmit sem rejtettem el az autómmal kapcsolatban; a másik versenyző amúgy sem tudott volna az én beállításaimmal vezetni. Mindig elvégeztem a munkámat. Politikus? Ezt nem tudom elfogadni.”
Néha felteszem a kérdést, hogyan fognak emlékezni rám. Amit a politikáról mondtatok… Viccnek hangzik, de úgy érzem, teljesen alulértékelt vagyok. Tudom. Látom. Azt nem tudom, miért alakult így, de ez lett a védjegyem.
Prost elárulta: Sennán a kezdeti szárnypróbálgatásai során is érződött, hogy gyors versenyző, de csak akkor ismerte fel, milyen szinten vezet, amikor 1988-ban csapattársak lettek.
„Nehéz ezt megmondani, amíg nem ugyanazt az autót vezetitek. Sokféle helyzetben láttam. Például amikor az első évét töltötte a Tolemannél, először alkalmaztunk karbonbetétes fékeket. Nagyon sok eső esett, ezért csökkent a hőmérséklet, szinte vezethetetlen volt egy ponton. Neki viszont a Tolemannél még acélból voltak a fékjei.”
picture

Alain Prost és Ayrton Senna ütközött a Japán Nagydíjon

Fotó: Getty Images

„Amikor a Lotusnál sorban szerezte a pole pozíciókat, a Renault-nak volt a legerősebb időmérős motorja. Szóval csak 1988-ban tudtam meg, mennyire jó igazából, amikor ugyanabban az autóban ültünk. Az első imolai tesztünket követően már láttam, hogy nehéz lesz ellene.”
Prost ezzel együtt úgy érzi, méltó ellenfele volt Sennának, akitől 1988-ban úgy kapott ki, hogy az egész évet tekintve több pontot szerzett (de csak a 11 legjobb eredményt vették figyelembe akkoriban), 1989-ben pedig sikerült visszavágnia. A francia úgy látja: egy területen volt nála egyértelműen jobb Senna.
Azt mondanám, hogy az időmérőkön párszor lenyűgözött. Arra már nem emlékszem, pontosan hol. De versenykörülmények között soha. Soha. Versenyeken többnyire én voltam gyorsabb.
A négyszeres világbajnok azt is szóvá tette, hogy a pályafutását többnyire a Sennával folytatott rivalizálásból vezetik le, pedig olyan bajnokokkal szemben állta meg a helyét, mint Keke Rosberg, Niki Lauda, John Watson, René Arnoux, Eddia Cheever, Stefan Johansson, Nigel Mansell, Jean Alesi vagy Damon Hill.
„Róluk senki sem beszél, holott öt világbajnok csapattársam is volt. Kár érte.”

Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés