A Red Bull tervezőzsenije elmondta, miért kosarazta ki a Ferrarit, és mi volt a legnagyobb hibája
Publikálva 28/09/2023 - 20:49 GMT+2
Adrian Newey nem sűrűn nyúlt mellé forma-1-es pályafutása során, de azért vele is előfordult, hogy hiba csúszott a gépezetbe. 1994-ben például javarészt az ő hibája miatt volt nehezen vezethető az a Williams, amiben Aryton Senna az életét vesztette. A Red Bull tervezőzsenije az F1 podcastjében arról is beszélt, miért utasította vissza több alkalommal is a Ferrarit.
Sebastian Vettel és Adrian Newey beszélget egy 2018-as versenyen - Fotó: Charles Coates
Fotó: AFP
Háromszor is hívta a Ferrari, de mindig nemet mondott.
Adrian Newey bárhol is járt, mindenhol maradandót alkotott, ebből kiindulva nem csoda, hogy a Ferrari több ízben is megpróbálta átcsábítani a mérnököt. A szakember a Beyond the Grid podcastben elmondta, miért nem tette át a székhelyét Maranellóba, és azt is elárulta: megbánta-e a döntését.
Newey kifejtette, hogyan gondolkozott a 2022-es Red Bull tervezésekor, és miért nem esett kétségbe, amikor a drasztikusan más úton járó Mercedes egyre versenyképesebbnek tűnt. Az adásból kiderül, máig a legnagyobb hibái között emlegeti az 1994-es Williamset, amely még egy Aryton Senna-kaliberű pilótának is nagy kihívást jelentett.
Amiért kimaradt a Ferrari
A legendás tervezőt többször is felkereste a maranellói csapat, legutóbb 2014-ben, amikor a Renault hozzáállása miatt megingott a bizalma a Red Bull-projekt jövőjét illetően.
„Csak azért tárgyaltam a Ferrarival, mert frusztrált voltam. Nem igazán akartam távozni, de a Renault képtelen volt versenyképes hibrid erőforrást gyártani. Nincs ezzel gond, az első évben megtörténik az ilyen, főleg az új szabályok esetén. Mindannyian hibázunk.”
Hamar kiderült azonban a Red Bull vezérkara számára, hogy a valóságban sokkal nagyobb bajban vannak.
„Elmentünk, hogy találkozzunk Carlos Ghosnnal. Christian [Horner], Helmut [Marko] és jómagam próbáltuk nyomás alá helyezni, hogy növelje a költségvetést. Ő azt felelte: nem érdekli a Forma-1, csak azért maradt benne, mert a marketingesek azt tanácsolták. Az nem volt valami vidám helyzet.”
Newey-t ugyanakkor túlságosan erős érzelmi kötelék fűzte a Red Bullhoz, hogy valóban elgondolkozzon a váltáson. A korábbi tapasztalataiból kiindulva a költözéstől is ódzkodott, mivel az első házassága épp arra ment rá, hogy az Egyesült Államokban vállalt munkát.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2023/04/14/3684111.jpg)
Adrian Newey
Fotó: Getty Images
„Sok oka volt annak, hogy véget ért a házasságom, de elsősorban az, hogy elmentem az IndyCarba, és az Egyesült Államokban éltem. Velem tartott a feleségem is, de nem érezte magát jól Amerikában, ezért visszaköltözött, és ez nyomot hagyott a házasságunkon, amit sosem tudtunk kiheverni.”
Newey tehát 1993-ban és 2014-ben is nemet mondott az olaszok megkeresésére, és elismerte: van egy kis része, ami sajnálja, hogy nem dolgozott az ikonikus csapattal, és két versenyzőt is kiemelt, akiknek szívesen tervezett volna autót: Lewis Hamiltont és Fernando Alonsót.
A megérzésében bízva tartott ki a koncepciója mellett
Newey az 1980-as években sokat dolgozott szívóhatású autókkal – még a diplomamunkájának is ez volt a témája – a tapasztalatai pedig kapóra jöttek a Red Bull megtervezésénél is. Már a 2022-es gép is kiválóan sikerült, az idei fejlesztések pedig gyakorlatilag legyőzhetetlenné tették Max Verstappen és a Red Bull kettősét.
Volt azonban olyan időszak, amikor még a mérnökök számára sem volt egyértelmű, melyik a helyes út, és hosszabb távon melyik koncepció lesz a győztes. Az extravagáns, oldaldoboz nélküli dizájnra szavazó Mercedes például rengeteget fejlődött a szezon során, Brazíliában George Russell révén még futamot is nyert. Newey azonban bízott az elképzeléseiben.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/08/26/3439332.jpg)
Lewis Hamilton a 2022-es Belga Nagydíjon
Fotó: Getty Images
„Az aerodinamika terén, az oldaldobozokkal és a tervezéssel szinte pont az ellenkezőjét csináltuk a koncepcióval, mint a Mercedes. Tavaly itt-ott megvillantották a versenyképességüket, például Brazíliában. Ilyenkor döntened kell. Kezdjük el vizsgálni a Mercedest, hátha elkerülte valami a figyelmünket, vagy tartsunk ki a koncepciónk mellett?”
A szakember szerint a mostani sikereiket azzal alapozták meg, hogy nagyszerű alapokat építettek egy könnyen fejleszthető autóhoz. Ő például kimondottan azokat a részeit tervezte az autónak, amiket szezon közben szinte lehetetlen átépíteni – a két fő rivális épp ezzel a problémával szembesül manapság.
„Le kellett ülni a szabálykönyv mellé, hogy megértsük, hogyan érdemes összerakni az autót. Hol legyenek az első és a hátsó kerekek a fix elemekhez, a motorhoz és a váltóhoz viszonyítva. Magyarán szólva dönteni kellett az alapvető szerkezetről.”
„Én leginkább az első és a hátsó felfüggesztésre összpontosítottam, mert ezek azok a részek, amiket a lehető legjobban el szeretnél találni. Ha a kocsitestet elszúrtad, akkor meg tudod változtatni szezon közben. Ha viszont az alapoknál hibás a terv, akkor legalább egy szezon erejéig azzal kell dolgoznod.”
Egy hiba, ami a mai napig bántja
1991 és 1996 között a Williams csapatát erősítette, a zsenijét pedig már akkor megvillantotta, ugyanis a korszak legmeghatározóbb autói fűződnek a nevéhez. Négy konstruktőri vb-cím mellett háromszor a Williams valamelyik pilótája nyerte az egyéni címet is, azonban maradt némi hiányérzet benne az 1994-es autó miatt.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2019/05/01/2577146.jpg)
Ayrton Senna az 1994-es San Marinói Nagydíjon
Fotó: Getty Images
Senna ebben a szezonban igazolt a Williamshez, miután belátta: a McLarennél nincs esélye megszerezni a negyedik világbajnoki címet. Az 1994-es Williams azonban trükkös autó volt, ugyanis az aktív felfüggesztés betiltását követően még a legendás érzékkel rendelkező Senna számára is nehéz volt vezetni. Valószínűleg ez is szerepet játszott az Imolában elszenvedett halálos balesetben.
„A ’94-es autó az egyik legnagyobb sajnálatom. Bármi is okozta a balesetet, azt az egyet biztosan ki lehet mondani, hogy aerodinamikai szempontból instabil volt az autó. Két éven át aktív felfüggesztést használtunk, és én hibáztam, teljesen elszúrtam az autót aerodinamikai szempontból, amikor visszaváltottunk a passzív felfüggesztésre és a magasabb hasmagasság-tartományra.”
„Nagyon nehéz volt vezetni az autót, különösen a buckásabb pályákon. Az imolai pálya eléggé egyenetlen volt, Senna azonban így is kivételes eredményt el az autóval, mindent megtett az időmérőn.”
Newey elmondta: az éveken át tartó rivalizálást követően furcsa volt Sennával dolgozni, de hamar átlendült a korábbi ellentéteken a közös munka során. A brazil munkamorálja egyenesen lenyűgözte, ugyanis mindent tudni akart az autóról, olyan részleteket is, amelyek nem feltétlenül voltak szükségesek a versenyzéshez.
Csatlakozz az Eurosport magyar nyelvű Viber-csatornájához a legfrissebb sporthírekért, a legmenőbb videókért, játékokért és érdekességekért!
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés