Tízévesek lettünk, tíz éve áruljuk a címeket

Ha tudjuk, mi vár ránk, aligha vágunk bele, de nem tudtuk, így aztán belevágtunk.

Ezeket a sorokat öt éve írtam le először, aztán három éve idéztem, most pedig idebiggyesztem harmadszor is. Persze a számot folyvást javítgatom, először öt szerepelt benne értelemszerűen, aztán hét, most pedig tíz.

Év.

A hosszabbításból öt éve lett eurosport.hosszabbitas.hu aztán három éve eurosport.hu, amire végtelenül büszkék vagyunk, már csak azért is, mert az világosan látszik, hogy a kezdetekkor jól mértük fel az erőviszonyokat. A régióból rajtunk kívül még mindig csak a románoknak és a lengyeleknek van hasonló szintű honlapjuk.

Más kérdés, hogy nem csak mi mértük fel helyesen az erőviszonyokat és láttuk jól, hogyha nem vagyunk proaktívak, akkor nem tudjuk a játékterünket szélesíteni, és ugyanazon a pályán fogunk focizni, amig világ a világ, hanem a tulajdonosok is. Jól látták, hogy azért egy bizonyos piacméret alatt egy ilyen honlap üzemeltetése nem a világ biznisze.

És azzal akkor sem ők, sem mi nem számoltunk, hogy az előttünk álló tíz év Magyarországon

Mi pusztán annyit tudtunk, hogy az anyacég, a TF1, éppen két lépcsőben eladja a tulajdonrészét a Discoverynek, mi pedig - ahogy azt szegény Sipi mondta mindig - ismertünk olyan embert, aki beszélt már olyannal, aki hallott arról, hogy egy ilyen tulajdonosváltás esetlegesen leépítésekkel is járhat a végeken.

Erre persze – hála az égnek – végül nem került sor, sőt, sok tekintetben nagyon jól jöttünk ki ebből az egészből, ám ezt akkor még nem tudhattuk. Mi csak éreztünk egyfajta bizonytalanságot, és láttunk némi piaci rést a sportsajtóban. Akkoriban még olvastunk Nemzeti Sportot, és láttuk, hogy ott, a nekünk fontos sportágakban, gyakorlatilag a közvetítéseink során elhangzott információk újrahasznosítása történik.

Úgy éreztük, hogy arról a rengeteg információról, amit a közvetítéseinkhez innen-onnan összegereblyéztünk, adott esetben mi is lehúzhatunk még egy bőrt, nem kell ahhoz más. Továbbá, hogy kerékpárról, alpesi síről, WTCR-ről, síugrásról, snookerről lehet másként, más mélységben is írni, mint az Magyarországon annak előtte megszokott volt.

Legyünk magunkkal őszinték: tévedtünk.

Nem gondoltunk bele abba, hogy azért adott esetben egy négy-öt órás közvetítés - és ugyanennyi felkészülés - után az embernek nem mindig van energiája megírni mindazt, ami történt, mint ahogyan a felkészülés során sem olyan egyszerű időt szakítani arra, hogy még egy honlapot is ellásunk tartalommal. Szóval az alapkoncepció hamar megdőlt, ám mivel a csapat egy része nem az a feladós fajta, mentünk inkább tovább és persze megyünk tovább azóta is.

Azt sem láttuk feltétlen jól, hogy attól, mert - különböző felkéréseknek eleget téve - szinte mindannyian írogattunk ide-oda, nem is rosszul, ez azért mégsem feltétlen ugyanaz, mint napi rendszerességgel teleírni és szerkeszteni egy honlapot. Arról meg aztán végképp fogalmunk sem volt, hogy

Attól, mert valami jó, attól még ugyanis nem feltétlen jut el az emberekhez. Még ezekben a Facebookkal terhelt időkben sem. Az elején tényleg hittünk abban, hogy elég valami olyasmiről írni, ami érdekes, és az előbb-utóbb utat tör magának, de aztán viszonylag hamar be kellett látnunk, hogy ez nincs így. Mögöttünk sosem volt komoly tulajdonosi háttér – bármily meglepő: most sincs –, arra a végtelenül egyszerű gondolatra építettünk fel mindent, hogy annyit tudunk költeni, amennyi bevételünk van.

Ami, különösen a nulláról indulva, komoly vállalás. Biztosítja ugyan azt a fajta függetlenséget persze, ami nélkül újságot írni nem érdemes, ám ettől még a mai Magyarországon épphogy a mission impossible-nél van egy apró lépéssel beljebb. Oda jutottunk, hogy ma már ugyan naponta több mint ötvenezren olvassák, és több mint százezerszer kattintják az oldalunkat, mégis ugyanazokat a napi harcokat vívjuk a túlélésért, mint tíz évvel ezelőtt.

Igaz, mi azzal az alapvetéssel fogtunk hozzá az egésznek, hogy a sportújságírás jellemzően piaci alapú tevékenység. Sosem kuncsorogtunk az adófizetők pénze után, nem mertünk szívlapáttal a közösből, még akkor sem, ha néha meg voltunk győződve arról, hogy amit csinálunk, annak egy része közelebb áll a közszolgálathoz, mint mondjuk egy Bajnokok Ligája-összefoglaló. Mi azt gondoltuk, és gondoljuk mind a mai napig, hogy vagy megélünk a piacról, megélünk a hirdetőkből, vagy becsukjuk a boltot.

Nagyon sokat tanultunk ez alatt a tíz év alatt. Talán a legelső és legszörnyűbb felismerésünk az volt, hogy ha nincsen pénzed marketingre, nem tudsz reklámra költeni, akkor mennyire ki vagy szolgáltatva a Facebooknak és az algoritmusainak. Továbbá, hogy hiába jöttünk mi egy olyan világból, ahol az emberek a Twitterről tájékozódnak, ezzel Magyarországon semmire nem megyünk. Itt Facebook van és semmi más.

Nagyon hamar rájöttünk, hogy valójában címeket árulunk.

Mégpedig olyan címeket, melyek képesek átütni a Facebook falát. Mert hiába lennénk mi a legboldogabbak, ha az olvasóink direkt rákeresnének az eurosport.hu oldalára, valójában ezt csak az emberek 10%-a teszi meg. A többiek különböző aggregátor-oldalakon keresztül – javarészt a Facebookon – találnak meg minket. Mi pedig nem vagyunk hülyegyerekek, megtanultunk ilyen címeket adni.

Még ha nem is feltétlen szeretünk. Ám ha megtapasztalod, hogy valakinek 3-4 napos kemény munkája, minőségi cikke megy a kukába, csak azért, mert a Face – ahogyan azt szakszóval mondani szokás – shadowolja azt, akkor alkalmazkodsz. Vagy befejezed. Mindannyian voltunk már nagyon közel ehhez, én is volt, hogy két évig nem írtam, vagy csak alig. Mert nagyon nehéz azt kezelni, hogy ha alkalmazkodsz valamihez, amihez egyébként nagyon nem szeretnél alkalmazkodni, csak muszáj, és akkor pont azon a fórumon kapod meg, hogy:

Mégis milyen cím ez? Clickbait!

De olyan is előfordult már, hogy azért is reklamáltak, hogy miért nem írtunk bele a címbe tisztességesen minden fontos információt, hogy lehetőleg már kattintani se kelljen. A legnagyobb tanulsága ennek a tíz évnek, hogy nem mi akarunk ilyen címeket adni, hanem kénytelenek vagyunk, mert az olvasók ezeket a címeket kattintják.

Félreértés ne essék, a címadás mindig nagyon fontos része volt az újságírásnak. De más az a helyzet, amikor az olvasó MÁR pénzt adott a lapért, a te feladatod pedig az, hogy felhívd a figyelmed a saját írásodra, és más helyzet amikor az olvasó MÉG nem fizetett - a kattintásával se -, és ha nem jó a címed, akkor nem is fog.

Pusztán csak továbbgörget. És ha tízen továbbgörgetnek, akkor megy az egész melód, ahogy volt, a kukába, mert a többieknek már a szeme elé se kerül a tartalom, hiszen azokat, akik eddig látták, azokat nem érdekelte.

Szóval, ha egyet kérhetnénk, így szülinapi ajándékul mindenkitől, így a tizedikre, az pusztán annyi lenne, hogy vegyétek fel az eurosport.hu-t a kedvencek közé, vagy töltsétek le az applikációnkat, és ne a Facebookról kattintgassatok minket, hanem látogassátok meg az oldalunkat közvetlenül.

Mindannyian jobban járnánk így, higgyétek el.

Az szg# sorozat további írásait itt találjátok!