Seefeldi győzelmével Pekingben esélyessé lépett elő az olimpiai bajnok

Az olimpia előtti utolsó vk-fordulón, Seefeldben kissé kaotikus körülmények között rendezték meg a hetedik alkalommal kiírt Északi Összetett Triplát. A háromnapos sorozat végén Szocsiban a nagysáncos Gundersen versenyen olimpia bajnok Jørgen Gråbak ünnepelhetett, aki közel három év után nyert újra világkupát. A sportág jelenkori királya, Jarl Magnus Riiber végül a harmadik helyen zárt.

Seefeldi győzelmével Pekingben esélyessé lépett elő az olimpiai bajnok

Fotó: AFP

A seefeldi Toni-Seelos-Olympiaschanze és a szeles időjárás alaposan felborította az esélyeket és megnehezítette a versenyrendezők dolgát a triplaversenyen. A síugrást pénteken és vasárnap sem tudták lebonyolítani, a csütörtöki elősorozat (PCR) után azonban szombat délelőttre is beiktattak egy próbasorozatot, melyet a vasárnapi versenyen tudtak felhasználni.
A két elősorozattal és a szombati egyetlen versenykörülmények között megrendezett síugrással így mindhárom versenyt le tudták bonyolítani, és összetettben is győztest tudtak hirdetni. Más kérdés, hogy szombaton a versenyigazgatóság a határán volt annak, hogy az olimpia előtt kevesebb mint 10 nappal a versenyzők testi épségét is veszélyeztette a síugrósorozat félbeszakításának elmaradásával.
A versenyigazgató Lasse Ottesen elmondta: „mindig könnyű utólag okosnak lenni és megvitatni, hogy mit lehetett volna másképp csinálni, amikor már a versenyen túl vagyunk. Összességében úgy érezzük, hogy jó munkát végeztünk, nehéz körülmények között is végigvittük. Néha előfordul ez is, aztán utólag lehet azon vitatkozni, hogy helyes volt-e vagy sem megrendezni szombaton a sorozatot”.
picture

Lasse Ottesen - nrk.no

Fotó: From Official Website

Ez a bizonyos határ pont Jarl Magnus Riibernél jött elő, aki úgy vélte, hogy a síugrást le kellett volna állítani:
„Megtapasztalhattam így ugrani, szerintem nem volt annyira szórakoztató. De sikerült talpon maradnom, és ez volt a legfontosabb. Szerettem volna, ha piros lámpát kapok, megvártam volna, amíg kevesebb szél fúj. A 8 méter/sec szél elég sok volt”.
Nem véletlen, hogy Ottesen is külön kitért erre a bizonyos Riiber ugrásra, ahol nagyon kellett küzdeni a háromszoros összetett vk-győztesnek, hogy megtalálja az egyensúlyt a levegőben.
„Jarlnak köszönetet kell mondanunk, hogy olyan jó, amilyen, és bizonyos értelemben megmentette az ugrást. Nem szerencsés, hogy így alakult, ehhez kétség sem férhet, abszolút a határon voltunk.”
picture

Seefeldi győzelmével Pekingben esélyessé lépett elő az olimpiai bajnok

Fotó: AFP

A pénteki első versenyt megnyerő Riiber a szombati ugrósorozatban ezzel az ugrásával csak a 13. helyen végzett, utóbb pedig úgy tűnik, ez a végső győzelmébe is került. Honfitársa, Jørgen Gråbak a szezon során, vagy éppen évek óta először a szombat délelőtti PCR sorozatban beletalált egy ugrásba, az ott elért 5. helye azt jelentette, hogy a vasárnapi 12,5 kilométert ő kezdhette az élről.
A kétszeres olimpiai bajnokról mindig is tudtuk, hogy remek futó, ezt a vasárnapi versenyen is bebizonyította. A Riiber januári távolléteinek köszönhetően az összetett világkupa élére álló Johannes Lamparterrel közösen kíváló tempót mentek végig, velük csak Riiber tudta tartani a lépést, megfelelő különbséggel maguk mögött tudták tartani a szombati versenyt megnyerő Vinzenz Geigert is.
Az utolsó 2,5 kilométeres kör taktikai csatát hozott, az utolsó emelkedőn Graabak és Lamparter egy utolsó támadást indított, amelyre, nagy meglepetésre, az idei szezonban először Riibernek nem volt válasza, nem tudott lépést tartani velük. Riiber idén amikor elindult, 11 versenyből kilencszer győzött, két versenyen maradt csak alul, pont az olimpia előtti utolsó két viadalon.
Az elmúlt két Triplát megnyerő Riiber így végül majdnem 15 másodperc hátrányban a harmadik helyen ért célba, a háromnapos versenyt pedig a hajrában végül Gråbak nyerte az összetett világkupát továbbra is vezető Johannes Lamparter előtt.

Folytatás az olimpián, íme a teljes közvetítési tervünk az Eurosporton:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés