Krónikus bélgyulladás miatt visszavonul minden idők legjobb északi összetettezője, Jarl Magnus Riiber

Jarl Magnus Riiber szinte mindent megnyert a pályafutása során, csak az olimpiai arany hiányzik a sorból. A norvég versenyző néhány hónapja már arról panaszkodott, hogy rendszeresen véres a széklete, most pedig végre megvan a diagnózis. A Crohn-betegség hallattán Riiber úgy döntött, hogy az idei szezon lesz az utolsó számára, nem vár az olimpiáig.

Hihetetlen fölény, Riiber 115-ből a 60. világkupa-versenyét nyerte

Videó forrása: Eurosport

Jarl Magnus Riiber végre megkapta a diagnózisát, de a krónikus bélgyulladása miatt úgy döntött, hogy az idény végén befejezi a pályafutását.
Riiber meglepő őszinteséggel vallott már arról, hogy milyen komoly problémákkal kellett megküzdenie az idei szezonban. Már az idény előtt elkapott egy fertőzést, akkor még azt hihette, hogy emiatt véres a széklete, de később volt olyan, hogy verseny előtt vesztett rengeteg vért.
Mások éppen a bemelegítést végezték a sífutáshoz, én meg a vécén ültem vagy negyed órát, véres volt minden.
Egyelőre nem tudom, hogy mi lehet a gond, de egyértelmű, hogy valami nincs rendben. Hiába eszem, semmi sem szívódik fel, így pedig folyamatosan totál kimerültnek érzem magam."
A karácsonyi szünet alatt végre volt idő a kivizsgálásra, most pedig egy sajtótájékoztatón beszélt az egészségi állapotáról Riiber.
"Jó érzés itthon lenni és nem betegeskedni. Úgy döntöttem, hogy év végén befejezem a pályafutásomat.
A feleségem is nagyon meglepődött, amikor elmondtam neki a döntésemet. Biztos volt benne, hogy még legalább két évig versenyezni fogok, de úgy éreztem, hogy ennyi elég volt. Természetesen nagyon örült annak, hogy végre többet lehetek majd otthon a családommal.
Végre tudom, hogy mi a bajom, úgy hívják, hogy Crohn-betegség. Egész életemben ezzel fogok élni, de szerencsére a gyógyszerek már most segítenek.
Úgy éreztem magam, mintha fogságban lennék. A pályafutásom alatt folyamatosan sérülésekkel és betegségekkel kellett megküzdenem."
A folyamatos kórházi látogatások mellett is sikerült idén két futamot nyernie, ráadásul a kiegyensúlyozottságának köszönhetően vezeti az összetettet is.
"Az előző versenyhétvége előtt szinte alig tudtam edzeni, de az eredményeim egészen rendben voltak. Most viszont 10 napot tudtam végre rendesen dolgozni Seefeldben, nagyon várom már, hogy kiderüljön, hogy hogyan reagál a testem.
Most jön 3 futam zsinórban, ami jó visszajelzést fog adni arra vonatkozóan, hogy hogyan folytassam az évet. A cél természetesen a világbajnokság, de remélem, hogy addig el tudok indulni a világkupa-futamokon is."
Riiber két éve, a planicai világbajnokságon 4 aranyat nyert. A folyamatos győzelmek ellenére is úgy érzi, hogy itt az ideje a befejezésnek.
Még akkor sem tudom rendesen élvezni a versenyzést, amikor jönnek a győzelmek. Úgy érzem, hogy most kell befejezni, amíg a karrierem csúcsán vagyok.
A betegség meglepetésként ért, őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy ekkora a baj. Decemberben megkaptam az eredményeket, ami gyulladást mutatott a beleimben, ezért egy 8 hetes gyógyszerkúrát kaptam, ami szerencsére hatott."
Riiber mindössze egy évvel a téli olimpia előtt vonul vissza, így nem lesz alkalma megszerezni a pályafutásából egyedüliként hiányzó olimpiai aranyat, be kell érnie a 2018-as csapatban szerzett ezüsttel.
"Persze nagyon menő lenne, ha lenne egyéni érmem is az olimpiáról, de nem ez fogja meghatározni az életemet. Magam mögött hagytam az olimpiai álmaimat, megkönnyebbültem és boldog vagyok. Szeretném élvezni a pályafutásom utolsó hónapjait."
Forrás: NRK

Szeretnél értesítést kapni a téged legjobban érdeklő cikkekről, videókról? Töltsd le az Eurosport Applikációt (AndroidApple)!

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés