Litvánia tragikus évfordulóján írt kis híján sporttörténelmet hazájának a sífutóból vált biatlonos

Strolia ugyanis már 2015 óta tagja a biatlon-világkupa mezőnyének, és egészen a mostani szezonig a top40-et jelentő pontszerzésért is legtöbbször vért kellett izzadnia. Hetedik teljes idényében viszont egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozott a helyzete. Most már a pontszerzés számára teljesen szokványos lett, olyannyira, hogy az eddigi 13 egyéni verseny mindegyikén sikerült neki. De ami még ennél is nagyobb előrelépést mutat, hogy egyre inkább belekontárkodik a nagyhalak vetélkedésébe is.

Ezen a télen először a hochfilzeni sprintversenyen villant meg, ahol hibátlan lövészetével a 12. pozíciót szerezte meg. Ez már önmagában Litvánia történetének legelőkelőbb biatloneredménye volt, hiszen a balti ország addigi legjobb helyezése egy 13. volt, amit Tomas Kaukenas ért el a phjongcshangi téli olimpián, a világkupában pedig Liutauras Barila 14. helyét adta át a múltnak, ami még a 1997/98-as szezonból datálódott.

A szenzációs eredmény ellenére Strolia nem nyilatkozott teljesen elégedetten a versenyt követően, ugyanis nem sokon múlt neki a top10, amit így ki is tűzött új célként a következő vk-fordulókra. Annecy-ben, majd már az új naptári évben Oberhofban sem tudott kiemelkedőt alkotni, viszont a következő német helyszínen, Ruhpoldingban a Boe-testvérek és a többi elsőszámú norvég versenyző távolmaradásával a sokszínű élmezőny egyik főszereplőjévé lépett elő. Persze a nagynevű hiányzók ellenére is óriási meglepetés volt, hogy Strolia a sprintben, majd az üldözésesben is bekerült életében először a legjobb tíz közé, azonban majdnem még egy ennél is nagyobb bravúrt ért el, ráadásul hazája szempontjából egy nem akármilyen napon.

A ruhpoldingi férfi sprintet ugyanis január 13-án rendezték meg, amely dátum immár 21 éve állít emléket annak a véres eseménynek, mely során 14 fegyvertelen civil vesztette életét és több mint hétszázan sebesültek meg annak következtében, hogy az ország függetlenségének kikiáltásának hírére a szovjet hadsereg megpróbálta elfoglalni a főváros, Vilnius fontosabb épületeit, köztük a litván rádió és televízió székházát is.

Ez a nap viszont ezentúl már arról is ismert lehet majd Litvániának, hogy az ország ekkor szerezte meg kis híján az első világkupa-érmét, ami úgy összességében a sísportokat illeti. Ez pedig Vytautas Strolia érdeme, aki úgy lett 4. a múlt csütörtöki sprint során, hogy mindössze 1,5 másodperccel maradt csak el az előtte végző fehérorosz Anton Smolskihoz képest.

Strolia ahelyett, hogy megelégedett volna pályafutása eddigi messze legnagyobb eredményével, étvágyát nem csökkentve a vasárnapi üldözéses versenyen újra a dobogóért volt ádáz küzdelemben. A negyedik lövészet után feljött egészen a 2. helyre, aztán viszont a mögötte egyértelműen nagyobb futóerőt képviselő Loginov, Smolski és Desthieux is megelőzte az utolsó körben, így végül még akár csalódottnak is lehetett őt mondani a megszerzett 5. helyet követően.

Persze ahhoz némi szerencsére is szüksége lehet Stroliának, hogy pont Pekingben jöjjön ki neki annyira a lépés, hogy a ruhpoldingihoz képest még erősebb mezőnyben tudjon néhány pozícióval feljebb lépni, márpedig vk-4., 5. helyekről nem könnyű már megugrani az olimpiai dobogót olyasvalakinek, aki elég ritkán járt eddig efféle magasságokban. Ugyanakkor az olimpia a meglepetések igazi terepe, és aki éppen most kezdte megízlelni a sikerek és egyúttal a befektetett munka hosszú ideje érő gyümölcsének ízét, lehet pont ő fogja megragadni a momentumot, míg a nagy nemzetek esélyes versenyzőinek megremeghet keze-lába, mert a nyomás leginkább rajtuk lehet majd.

Bár Strolia mostani eredményeivel nyugodtan mondható egyfajta úttörőnek országa téli sport-sikereit illetően, Litvánia adott már a biatlonnak olimpiai és világbajnok versenyzőt is. Ugyanakkor az egyéniben négy vk-versenyt nyerő Algimantas Salna még a Szovjetunió színeiben győzött váltóban az 1984-es szarajevói játékokon, valamint a ’83-as és ’85-ös vb-n. Független országként eddig egy 5. hely volt a legjobbjuk a litván téli olimpikonoknak, amit az öt olimpián is résztvevő Margarita Drobiazko-Povilas Vanagas jégtánckettős ért el 2002-ben, Salt Lake City-ben.

Az érdekesség Strolia esetében az, hogy a fenti példákkal ellentétben jóval később, csak most a 30-as éveinek kapuján került egyáltalán sportágának látómezejébe. Pedig már a 2014-es Szocsiban megrendezett olimpián is ott volt, igaz, akkor még sífutóként, és épp az ott mutatott halovány szereplése sarkallta arra, hogy biatlonra váltson. Azonban az új közegben is erősen megbújt sokáig a világkupát illetően, ennek ellenére ott lehetett Phjongcshangban, ahol az üldözésesben szerzett 43. helye nem is számított rossznak az akkori eredményei fényében.

Hogy mi kellett a sok-sok év utáni hirtelen nagy előrelépéshez, arra egy interjúban adott választ a napokban. Úgy érzi, versenyzőként, de még inkább emberként is érnie kellett az élsportolói léthez, ami a hozzáállásának drasztikus változásában tükröződik vissza legfőképp.

„Nehéz összehasonlítani (a mostani helyzetemet Szocsihoz képest – a szerk.), mert amikor még sífutó voltam, teljesen másképp álltam hozzá az egészhez. Gyakorlatilag nem is mondhattam magam profi sportolónak.” – világított rá Strolia. „A mentalitásom aztán egy ideig továbbra sem volt megfelelő, ugyanis nagyon akartam, de ha túlságosan akarsz, az olykor már hátrányos. Úgy érzem, most már emberként is érettebb vagyok.”

Stroliának tehát meg kellett találnia magában az ideális maximalizmus terepét. Türelmesnek kellett lennie saját magához, és ennek függvényében arra koncentrálnia, hogy lépésről lépésre haladjon előre. Ugyanakkor ezt csak úgy tehette meg, ha folyamatosan új és ambiciózus célokat tűz ki maga elé, és ennek megfelelően dolgozik még a szokásosnál is egyre keményebben. Mindennek egyfajta abszolút tetőpontja lenne egy olimpiai érem, aminél nagyon nincsen feljebb nemcsak neki, hanem a legtöbb olimpikon számára sem.

„Minden sportoló a legmagasabbra tör, hogy elérje a kvázi lehetetlent. Mégis mindenki jóval inkább az éremszerzésre gondol (az olimpián, mint a győzelemre – a szerk.). Nincs olyan sportoló, aki ne vágyna rá, hogy érmet akasszanak a nyakába. Aztán majd úgyis kiderül, hogyan állunk ezzel kapcsolatban, amikor az egész elkezdődik.” – zárta gondolatát Strolia, aki a világkupa mezőnyének nagy részéhez hasonlóan ott lesz a héten az ötkarikás játékok főpróbáján, Antholzban, hogy aztán hamarosan ő is Peking felé vegye az irányt.

Forrás: LRT, LRT