Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Az oroszok döntő pillanatban hibáztak, így norvég arany a biatlon férfi váltóversenyében

Eurosport Magyarország

Frissítve 15/02/2022 - 11:03 GMT+1

Latyipov utolsóra rettenetesen lőtt, még a három tartaléklőszerrel is csak három találatig jutott, így végül a norvég csapat nyerte a férfi biatlon 4x7,5 kilométeres váltóversenyét kedden a pekingi téli olimpián.

Drámai orosz összeomlás, Norvégia nyerte a férfi biatlon váltót

Latyipov utolsóra rettenetesen lőtt, a norvégoké lett az arany

A kínai fővárosban uralkodó zord időjárás miatt az eredetileg tervezetthez képest két és fél órával korábban, helyi idő szerint 14.30-kor rajtolt el a mezőny és az első emberek után az esélyesek közül a lőtéren legjobban teljesítő orosz csapat vezetett. A favoritok közül a norvégoknak ekkorra már büntetőkört kellett futniuk, de a címvédő svédek is kifejezetten gyengén lőttek.
Az oroszokat a fehéroroszok és a franciák üldözték, és mivel a második emberek közül Alekszandr Loginovnak két tartaléklőszert kellett felhasználnia, utóbbiak - akiknél Émilien Jacquelin remekül teljesített - közelebb tudtak zárkózni. A fehéroroszok már egy perccel voltak lemaradva a harmadik helyen, a többiek pedig még ennél is nagyobb hátránnyal követték a vezető váltót.
A harmadik embereknél sem remegtek meg az oroszok, Makszim Cvetkov hibátlanul teljesített, és bár nem nyújtott olyan jó futóteljesítményt, mint Loginov, így is magabiztos előnnyel adta át a stafétát Eduard Latyipovnak. A franciáknál Simon Desthieux tartotta ugyan a második helyet, de a németek és a norvégok az utolsó váltásra gyakorlatilag utolérték őt, így az ezüstéremért hármas csatára volt kilátás.
Az utolsó indulók között a Pekingben már kétszeres aranyérmes francia Quentin Fillon Maillet volt a legnagyobb név, a francia a mezőny egyik legjobb futójaként diktálta a tempót, leszakítva a norvégok utolsó emberét. Az első lövészetet követően nem változott a sorrend, ám a második szakaszban Fillon Maillet tartalékolta az energiáját a hajrára, így csak negyedikként érkezett a lőtérre. A verseny ekkor nem várt fordulatot vett, ugyanis Latyipov utolsóra rettenetesen lőtt, még a három tartaléklőszerrel is csak három találatig jutott, így a kétszer 150 méteres büntetőkörrel az addig kényelmes, egyperces előnyéből 40 másodperces hátrány lett. A németek egy büntetőkörre kényszerültek, a franciáknak pedig mindhárom tartaléklőszerre szükségük volt, ezáltal nevető negyedikként a hibátlanul célzó norvégok álltak az élre. Vetle Sjaastad Christiansen az ölébe hullott vezetéstől új erőre kapott és kiváló futóteljesítménnyel behozta aranyérmes helyre a norvég váltót, amely összességében harmadszor, de 2010 óta először nyerte meg ezt a számot.
Johannes Thingnes Bö már a harmadik aranyát nyerte Pekingben, ahol a vegyesváltóval és a sprintversenyben is diadalmaskodott, összességében pedig a negyedik ötkarikás aranyának örülhetett. Testvére, az immár háromszoros olimpiai bajnok Tarjei Bö 12 éve is tagja volt a győztes norvég kvartettnek. Második helyen a franciák zártak, míg az utolsó lövészetig toronymagasan vezető oroszoknak meg kellett elégedniük a bronzéremmel.

Eredmények, sílövészet, 4x7,5 km férfi váltó:

  • Olimpiai bajnok: Norvégia (Sturla Holm Laegreid, Tarjei Bö, Johannes Thingnes Bö, Vetle Sjaastad Christiansen) 1:19:50.2 óra
  • 2. Franciaország (Fabien Claude, Émilien Jacquelin, Simon Desthieux, Quentin Fillon Maillet) 27.4 másodperc hátrány
  • 3. Orosz Olimpiai Csapat (Szajd Karimulla Halili, Alekszandr Loginov, Makszim Cvetkov, Eduard Latyipov) 45.3 mp h.

    Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés