Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Történelmi Bø-dobogó, Fillon Maillet „Fourcade”-izálódása – voltak drámák és könnyek a férfiaknál is

Kristóf Szentimrei

Publikálva 25/02/2022 - 09:17 GMT+1

A norvég biatlonsok tökéletesen időzítették formájukat a pekingi ötkarikás játékokra, a férfiaknál Johannes Thingnes Bø mellett bátyja, Tarjei is brillírozott, ahogy Vetle Sjaastad Christiansen is emlékezetes versenyeket produkált. Rajtuk kívül a francia Quentin Fillon Maillet lehet még maximálisan elégedett olimpiai szereplésével, ugyanakkor több nagynév hiányérzettel távozhatott Zhangjiakou-ból.

Johannes Bø bátyjával és a másik éremhalmozó Fillon Maillet-val az olimpiai dobogón

Fotó: AFP

Az extrém hideg és a nagy tengerszint feletti magasság önmagában nem kis kihívás elé állította a világ legjobb biatlonosait, de emellett az olykor igencsak elemében lévő szél, és maga az olimpiai tét is hozzájárult ahhoz, hogy izgalmakban és drámákban gazdag biatlonversenyeket láthassunk a férfiaknál is Pekingben annak ellenére, hogy azok elsősorban két sílövőről szóltak.

Johannes Bø a legjobbkor támadott föl, Fillon Maillet csak ott folytatta, ahol abbahagyta

Természetesen a férfi versenyek két megkerülhetetlen alakja volt az idei olimpián Johannes Thingnes Bø és Quentin Fillon Maillet. A norvég már eddig is egyértelműen a sportág sztárja volt, a francia viszont igazán csak most lépett végleg ebbe a státuszba. Dominanciájukat mutatja, hogy ők vitték el az összes egyéni versenyszámot Pekingben, Johannes Bø pedig a váltósikerekkel együtt összesen négy aranyérmet halmozott, amellyel az egész olimpia legeredményesebb sportolója lett.
Pedig a játékok előtt nem volt várható ilyen szereplés a fiatalabbik Bø-től, hiszen a világkupa-versenyeken messze a várakozások alatt teljesített. Viszont talán éppen ez vezetett a sikeres olimpiájához, hiszen a gyenge eredmények miatt engedte el a nagy kristálygömbért zajló küzdelmet, és szánt még nagyobb fókuszt arra, hogy megfelelően tudjon alkalmazkodni a zhangjiakou-i helyszínen várt szokatlan körülményekhez. Ez főleg a pályán nyújtott teljesítményén érződött, de a lőtéren is előrébb lépett a szezon korábbi részéhez képest.
picture

Johannes Bø kimaxolta ezt az olimpiát

Fotó: Getty Images

Fillon Maillet már a szezon előtt komoly felkészülésen ment keresztül. A nyáron többek között a francia csendőrség mindennapjaiba is belekóstoló versenyző elsősorban fejben akarta megedzeni magát különböző mentális gyakorlatokkal, amik már a világkupában is láthatóan megtették a hatásukat.
Pekingbe már gyakorlatilag úgy érkezhetett, hogy nagy eséllyel övé lesz majd az összetett vk-elsőség, a fő cél azonban egyértelműen az egyéni olimpiai aranyérem volt számára, ami rögtön össze is jött neki az első és egyben leghosszabb egyéni távon, a 20 kilométeres egyéni indításos versenyen. Ehhez tett hozzá még egyet az üldözésesben aratott sikerével, amely során a kavargó szélben is elképesztő hidegvérrel muzsikált a lőtéren, hibátlan sorozatokkal. Végül az utolsó, tömegrajtos versenyen múlott, hogy nem lett mind a hat számban érmes, de így is két arannyal és három ezüsttel összesen öt medállal zárta a játékokat, amilyen teljesítményt még a legendás előd, Martin Fourcade sem produkált egyik korábbi olimpiáján sem.
picture

Fillon Maillet immár végleg kilépett Fourcade árnyékából

Fotó: Getty Images

Megérdemelt norvég érmek

A norvég sílövők – főleg a férfiak – hangsúlyozták sokszor a szezon során, mennyire az olimpiai versenyek vannak náluk idén a középpontban. Ezt jól mutatja az, hogy a covidjárvány omikron variánsának terjedése ellenére is vállalták a külföldi, magaslati edzéseket, hogy ezáltal tudjanak még jobban alkalmazkodni az 1600-1700 méteres magasságban fekvő zhangjiakou-i helyszínhez. Ezt például a norvég sífutók nem tették meg, akik éppen az olimpia előtti fertőzésveszély miatt inkább az otthoni felkészülést választották.
Talán emiatt sem véletlen, hogy Norvégia majdnem kétszer annyi érmet szerzett biatlonban, mint sífutásban a pekingi játékokon. A férfi versenyekről egész pontosan hét érmet szereztek, amelyből talán a legemlékezetesebb a váltó győzelme volt. Egészen az utolsó lövészetig szinte borítékolható volt, hogy legnagyobb favoritként a norvég négyes ezúttal is lemarad az aranyéremről, de Eduard Latypov összezuhanásával megkapta az esélyt Vetle Sjaastad Christiansen, aki élt is a felkínált lehetőséggel, így 2010 után először nyerte meg Norvégia ezt a versenyszámot. Sok mindent elmondtak a befutó előtt nem sokkal Sturla Holm Laegreid érzelmei, aki az egész olimpián csak kereste tavalyi csodaformáját, és a váltó első versenyzőjeként kis híján rajta ment el a norvég győzelem.
picture

Drámai orosz összeomlás, Norvégia nyerte a férfi biatlon váltót

Christiansen már a tavalyi világbajnokság óta hatékony befejezőembernek bizonyult, és valamennyire szimbolikus is volt, hogy épp ő hozta be a célba az aranyérmes váltót. Ő volt ugyanis az, aki megkönnyezte, hogy Johannes és Tarjei Bø együtt állhattak fel az olimpiai dobogóra a 10 kilométeres sprintversenyt követően. Egy olyan csapatember, aki sokszor a társai sikerének jobban tud örülni, mint a sajátjának. Éppen ezért volt a tömegrajtos verseny talán legörömtelibb pillanata, amikor ő futott be a bronzérmes pozícióban.
Ha valakinek viszont talán még inkább kijárt az egyéni olimpiai érem, az Tarjei Bø. Persze bárki megérdemel egy komolyabb sikert, aki beleteszi a kellő mennyiségű edzésmunkát, de egy olyan pályafutás, mint amilyen a 33 esztendős biatlonosé, annak kvázi dukál egy ilyen dolog. A világkupában már több mint 50-szer állhatott egyéniben dobogóra, negyedik olimpiája pedig nagy eséllyel az utolsó lehetőség is volt számára, hogy az ötkarikás játékokon is érmet szerezzen.
Hogy ezt végül először testvérével, Johannesszel érhette el, az pláne igazolja, hogy megérte várnia erre az eredményre. Ráadásul „ha egy üzlet beindul” alapon egy nappal később rögtön jött a következő egyéni érme az üldözésesben szerzett ezüsttel, amely kapcsán kiemelte, milyen jól csúsztak a lécei. Ezt alapvetően a csapattársak is megerősítették, hogy az egész olimpián kitűnő munkát végeztek a norvég waxmesterek, mellyel ők is nem kis részt vállaltak sílövőik éremhalmozásában.

A legnagyobb vesztes

A fenti megállapítás annak ellenére megállja a helyét annál a versenyzőnél, aki egyébként kiváló teljesítménnyel három éremmel távozhatott Pekingből. Eduard Latypov ráadásul annak is örülhetett, hogy januári koronavírusfertőzése után ott lehetett az olimpián, sőt, nem is rossz formában. Már a vegyesváltó és az üldözéses versenyen is ott volt az olimpiai bajnoki cím közelében, de egyaránt volt nála jobb. Viszont míg ezeken a versenyeken jóval inkább megnyerte az érmeket, a férfi váltóban jóval inkább elvesztette az aranyat.
picture

Eduard Latypov felemás olimpiát zárt Pekingben

Fotó: AFP

Az orosz váltó gyakorlatilag tökéletes versenyt produkált, és maga Latypov is a fekvő lövészetben. Az utolsó álló sorozatban viszont kifogott rajta a nyomás, a váltóversenyeken használt tartaléklőszerek ellenére is be kellett mennie két büntetőkörre is, amellyel a lövészet előtti 1 perces előnye ellenére is megpecsételte csapata sorsát. A bronzérem ugyan így is meglett az oroszoknak, igazán fájó lehetett egy csapattársak által makulátlanul felépített versenyen így beremegni. De hát ez az olimpia súlya, amely olykor a legjobbakat is agyonnyomhatja.

Ponsi az utolsó pillanatban mentette meg a svédek becsületét

Nagy várakozások előzték meg a svéd biatlonsok szereplését, a női vonalon pedig hozták is magukat, legfőképp a 22 évesen rögtön első olimpiáján három érmet szerző Elvira Öbergnek köszönhetően. A férfiaknál viszont csak nem akart összejönni a dobogó annak ellenére, hogy többször is közel kerültek hozzá. Aztán a rendkívül szeles tömegrajtos futam során éppen az a versenyző tudott az egyik legbiztosabb kézzel lőni, aki nagyon is ingadozó teljesítményt tud nyújtani e téren.
Martin Ponsiluomáról van szó, aki az idei vk-szezonban is hektikusan szerepelt, és mivel a csapattárs Sebastian Samuelsson sokkal kiegyensúlyozottabban teljesített, sokkal inkább tőle vártak egyéni érmet Pekingben. Azonban végül mégis „Ponsi” lett az, aki megmentette férfi vonalon a skandinávok becsületét azzal, hogy a nehéz körülmények ellenére csak két lövőhibát követett el, ami pályán ismert erejével párosulva egy ezüstérmet hozott számára. A befutó után többen megkönnyezték sikerét a svéd csapaton belül, és természetesen barátnője, az ezúttal „csak” egy váltó aranyig jutó Hanna Öberg is elérzékenyült.

Olimpiai érmekkel is lehet valaki csalódott

Természetesen mindig vannak olyan versenyzők, akik éremesélyekkel érkeznek az olimpiára, de végül egyetlen medál sem jön nekik össze. A pekingi férfi biatlonversenyeken mindenképp ilyen volt Sebastian Samuelsson, aki négy évvel ezelőtt Phjongcshangban nagy meglepetésre volt többször is ott az olimpiai dobogón, ebben a szezonban viszont talán túl korán került jó formába, hiszen sem futásban, sem pedig a lövészetekben nem igazán volt éles a mostani játékokon.
Már annál inkább az olimpiára tudta kihegyezni a legjobb futóformáját a német Philipp Nawrath. 20 kilométeren még nem is indította őt Mark Kirchner, a sprintversenyt követően ugyanakkor már minden egyéni számban ott lehetett. Bár Nawrath a pályán valóban a legjobbak közé emelkedett, az ott nyújtott teljesítményét nem tudta átmenteni a lőtérre. A férfi váltó és a tömegrajtos verseny során is megremegett az utolsó lövészetek során, pedig egyaránt érmes pozícióban állt, így azonban a németek végül érem nélkül maradtak a férfiaknál.
A franciák már jóval kevésbé panaszkodhattak, ugyanakkor nekik is lehetett egy igencsak csalódott versenyzőjük: Émilien Jacquelin. Az elmúlt két világbajnokságon egyaránt egyéni aranyérmes biatlonos nehéz szezont fut, hiszen egyrészt az ősz folyamán szenvedett csuklósérülése miatt sokáig a versenyeken való szereplése is kérdéses volt, majd több vk-futamon is talán túl nagy nyomást helyezett magára, eldobva ezzel magától egy-egy jó eredményt.
A pekingi olimpia is ennek megfelelően kezdődött számára, ahol a vegyes váltóban jórészt rajta ment el a franciák aranyérme. Így is ezüstöt szerzett az egységgel, ahogy a férfi váltóval is, amellyel egyértelműen a legjobb versenyét futotta az egész játékokon. A két váltó érem mellett viszont az egyéni eredmények nem úgy jöttek össze, ahogy azt a világkupában második helyezett Jacquelin magától is elvárta. Mindössze két kilencedik hely jött neki össze, de például a 20 kilométeres egyéni indításos számban csupán a 72. lett nem kevesebb, mint hét lövőhibával.
picture

Émilien Jacquelin nem tudott megfelelni saját olimpiai elvárásainak

Fotó: AFP

Ahogy Jacquelin többször is elmondta az elmúlt hetekben, komoly motivációs problémákkal valamint depresszióval küzd, amely miatt a csalódást keltő olimpiai szereplését követően az is felmerült, hogy az előkelő összetett helyezése ellenére nem áll rajthoz a világkupa további állomásain.
Egy biztos, most minden biatlonosnak jól jött az a nagyjából két és fél hetes szünet, amely során van egy kis idejük otthon kipihenni a közel két hónapos olimpiáig tartó hajsza fáradalmait. Aztán majd meglátjuk, kivel találkozunk március 3. és 6. között a finnországi Kontiolahtiban, ahol a világkupa ráfordul a hajrájára. Mindenesetre mi az ottani versenyek minden egyes történését is közvetítjük majd az Eurosporton.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés