A visszatérésre készülő bajnok úgy érzi, a norvég szövetség a bajban magára hagyta

Marte Olsbu Røiseland bízik benne, hogy társai kedvesen fogadják, amikor szűk egy hét múlva újra versenyre jelentkezik a biatlon világkupa szlovéniai állomásán. Az összetett világkupa címvédője egy interjúban mesélt a versenyzéstől őt eddig távol tartó sérüléséről, és arról is, miért érzi úgy, hogy a norvég szövetségtől nem feltétlenül kapta meg azt a támogatást, ami járt volna neki.

Marte Olsbu Röiseland

Fotó: AFP

Karácsonyi pihenés helyett kemény edzésekkel telnek a visszatérésre készülő érző norvég biatlonos napjai.

Miközben a legtöbb sportág küzdelmei a karácsonyi időszak erejéig általában szünetet tartanak, vannak olyan sorozatok, amelyek hagyományosan ilyenkor sem állnak le. A biatlon valahol a két kategória között van, mert bár a világkupa egy rövid, kéthetes szünetet beiktatott az ünnepek idejére, a World Team Challenge elnevezésű hagyományos vegyes csapatversenyt ebben az évben is megtartják Gelsenkirchenben. Ezt az eseményt egyébként 18:10-es kezdéssel élőben közvetítjük az Eurosport 1-en.
Van azonban egy olyan nagyágyúja a biatlonnak, aki eddig ebben a szezonban egyetlen versenyen sem vett részt, mostanában pedig idejét a legkevésbé sem pihenéssel tölti, sokkal inkább kemény munkával készül a világkupába való visszatérésre. Marte Olsbu Røiselandról van szó, aki még Karácsony előtt jelentette be, hogy ott lesz a 2023-as naptári év első versenyén Pokljukában.
picture

Marte Olsbu Røiseland

Fotó: AFP

Az összetett világkupa címvédőjével, aki a Pekingi olimpián is sikert sikerre halmozott, egy norvég portál készített interjút visszatérése kapcsán, ebből szemezgettünk.
Még Karácsony előtt jelentette be Røiseland, hogy végre gyógyultnak nyilvánítja önmagát, most már ugyanis képes elvégezni azt az edzésmunkát, ami a világkupa felkészüléshez elengedhetetlenül szükséges. A dologban számára legjobb hír pedig az, hogy minderre a teste is az általa elvárt módon reagált.
“Nagyon izgultam, hogy mikor jön már el végre az a pillanat, hogy a testem ismét az elvárt módon reagáljon a terhelésre. Most, hogy ez a pont végre elérkezett, teljesen megkönnyebbültem. Rég voltam ennyire boldog egy-egy kemény edzés után, mint manapság. Továbbra sem vagyok jó formában, de az, hogy a testem a működés jeleit produkálja, szinte az olimpiai győzelmemmel egyenértékű boldogsággal tölt el.”
picture

Marte Olsbu Røiseland

Fotó: Getty Images

A kedvező visszajelzés még épp időben érkezett, hiszen Røiseland december közepét jelölte meg határidőként arra vonatkozóan, hogy ekkor kell elkezdenie intenzívebb edzéseket folytatni, ha komolyan gondolja a januári világkupa visszatérést. Ráadásul a januári start azért is lenne fontos a számára, mert a zsúfolt időszak kiváló alkalmat nyújtana neki a szezon fő versenye, az Oberhofban megrendezendő világbajnokságra való felkészülés során.
Egy hosszú sérülésből visszakapaszkodni alapvetően sem egyszerű mutatvány, Røiselandnak azonban az egyéni nehézségek mellett egyéb, alapvetően nem várt akadályokat is le kellett küzdenie. A norvég biatlonos ugyanis úgy érzi, nem kapott megfelelő szakmai támogatást hazája sportági szövetségétől annak érdekében, hogy minél előbb visszatérhessen, mivel pedig férjét, Sverrét időközben a német női válogatott vezetőedzőjévé nevezték ki, hirtelenjében szakmai felügyelet nélkül maradt.
“Azt tapasztaltam meg, hogy a bajban egyedül vagy, csak magadra számíthatsz. Az ősz kezdete óta érzem egyedül magam, a válogatott edzőivel nem tudtam egyeztetni, tulajdonképpen magamra hagytak.
Remélem azért, hogy amikor újra a válogatottal leszek, akkor azért kedvesen köszöntenek és befogadnak.”
picture

Marte Olsbu Röiseland

Fotó: AFP

Az új helyzetben Røiselandnak fel kellett találnia magát, mert akármekkora kaliberű sportember, még neki is szüksége van arra, hogy valaki szakszemmel felügyelje az edzéseit, és ez különösen igaz akkor, ha egy hosszúra nyúló sérülés utáni visszatérésre készül. A megoldást a norvég olimpiai mozgalom sportágfejlesztési intézménye szolgáltatta, amely szervezet részéről két szakember, Joar Hansen, valamint Mikko Kokslien segítette Røiseland munkáját az utóbbi hetekben.
De mégis hogy fordulhat elő, egy olyan biatlon központú országban, mint Norvégia, hogy a helyi szövetség megfeledkezik egyik legjobb versenyzőjéről? Az interjút készítő portál ez ügyben megkérdezte Per Arne Botnant, aki a norvég női válogatott csapatmenedzsere.
“Csak a meglévő erőforrásainkat tudjuk használni. Marte Lillahammerben él, míg a válogatott edzőinek jelentős többsége Oslóban. Vannak kollégák, akik Lillehammerben élnek, ha Marte úgy érzi, hogy szorosabb kontrollra van szüksége, akkor szerintem tudunk neki helyben segíteni.”
A helyzet tehát az, hogy Røiseland szerette volna saját lakóhelyének közelében végigcsinálni a felkészülést, a norvég szövetség viszont arra nem volt hajlandó, hogy mindezért, egy már javában zajló világkupa-szezon közben, odautaztassa a válogatottat és annak szakvezetését.
Némi feszültség tehát érezhető a szövetség és a biatlonos viszonyában, a Pokljukai versenyeken érdemes lesz majd arra is figyelni, hogy hogyan alakul a felek testbeszéde. A versenyeken túl ezt a viszonyt elsőként január 5-én szemlélhetjük meg, aznap rendezik ugyanis 2023 első biatlonversenyét, a női 7,5 km-es sprintet Pokljukában.
Forrás: tv2.no
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés