Minden idők legnépesebb magyar csapata képviseli hazánkat a budapesti vb-n - íme a névsor
Publikálva 08/08/2023 - 09:29 GMT+2
Minden idők legnagyobb létszámú magyar csapata, 63 hazai atléta indul az augusztus 19-én rajtoló budapesti világbajnokságon.
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke kedden az M1 aktuális csatornán ismertette a névsort.
A 63 indulóból 32-en szereztek indulási jogot a kvalifikációs lista alapján a vb-re, a rendező ország jogán pedig 31 megfelelő tudásszinttel rendelkező atlétát nevezhetett a MASZ, melyet a nemzetközi szövetség (WA) jóváhagyott. Öt magyar váltó is rajthoz állhat a vb-n.
Gyulai Miklós kiemelte, a rekordszámú részvételi létszám már önmagában nagy siker és bizonyítja, hogy eredményes volt a Budapest 2023 Zsivótzky Gyula Program, teljesítve küldetését, hogy minél nagyobb létszámú magyar válogatott induljon a hazai rendezésű világeseményen. Hozzátette, ennek megfelelően nagyon sok a fiatal versenyző a csapatban.
A MASZ elnöke hangsúlyozta, a vb olyan verseny, amelyen már a jövő évi párizsi olimpiára is lehet szintet teljesíteni. Az már a múlt héten ismert volt, hogy a csapat létszáma elérte a 25 főt, a végleges lista három lépcsőben alakult ki.
Női 100 méter gáton és férfi kalapácsvetésben is a maximális három hazai versenyző szerepel majd a Nemzeti Atlétikai Központban. A budapesti vb-n mindössze négy olyan szám lesz - férfi és női 10 ezer méter, női 3000 méteres akadályfutás és férfi rúdugrás -, amelyben nem indul magyar atléta.
A vb-t augusztus 19. és 27. között rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban, az utcai futó- és gyalogló versenyeknek a Hősök tere ad otthont.
A magyar vb-indulók:
férfiak:
- Boros Bence (100 m)
- Wahl Zoltán (200 m)
- Molnár Attila (400 m)
- Huller Dániel (800 m)
- Vindics Balázs (800 m)
- Szögi István (1500 m)
- Kovács Ferenc Soma (5000 m)
- Szeles Bálint (110 m gát)
- Bánóczy Árpád (400 m gát)
- Palkovits István (3000 m akadály)
- Szemerei Levente (maraton)
- Tóth Balázs (súlylökés)
- Szikszai Róbert (diszkoszvetés)
- Halász Bence (kalapácsvetés)
- Rába Dániel (kalapácsvetés)
- Varga Donát (kalapácsvetés)
- Herczeg György (gerelyhajítás)
- Németh Mátyás (távolugrás)
- Török Gergely (magasugrás)
- Szenderffy Dániel (hármasugrás)
- Helebrandt Máté (20 km gyaloglás)
- Venyercsán Bence (35 km gyaloglás)
- 4x100 m váltó: Boros Bence, Bundschu Patrik, Illovszky Dominik, Pap Márk, Szabó Dániel, Wahl Zoltán
- 4x400 m váltó: Huller Dániel, Kovács Árpád, Molnár Attila, Nadj Levente, Steigerwald Ernő. Wahl Zoltán
nők:
- Takács Boglárka (100 m, 200 m)
- Sulyán Alexa (200 m)
- Rapai Fanni (400 m)
- Kéri Bianka (800 m)
- Vindics-Tóth Lilia Anna (1500 m)
- Wagner-Gyürkés Viktória (5000 m)
- Szabó Nóra (maraton)
- Kovács-Garami Katalin (maraton)
- Kozák Luca (100 m gát)
- Kerekes Gréta (100 m gát)
- Tóth Anna (100 m gát)
- Molnár Janka (400 m gát)
- Bánhidi-Farkas Petra (távolugrás)
- Lesti Diána (távolugrás)
- Fekete Fédra (magasugrás)
- Klekner Hanga (rúdugrás)
- Szabó Beatrix (hármasugrás)
- Márton Anita (súlylökés)
- Kerekes Dóra (diszkoszvetés)
- Gyurátz Réka (kalapácsvetés)
- Moravcsik Angéla (gerelyhajítás)
- Szilágyi Réka (gerelyhajítás)
- Krizsán Xénia (hétpróba)
- Nemes Rita (hétpróba)
- Oláh Barbara (20 km gyaloglás)
- Madarász Viktória (20 és 35 km gyaloglás)
- Récsei Rita (35 km gyaloglás)
- 4x100 m váltó: Csóti Jusztina, Kerekes Gréta, Kocsis Anna Luca, Kozák Luca, Nguyen Anasztázia, Sulyán Alexa, Takács Boglárka
- 4x400 m váltó: Kéri Bianka, Kriszt Sarolta, Nádházy Evelin, Mohai Regina, Molnár Janka, Rapai Fanni, Simon Virág
- 4x400 m vegyes váltó: Kéri Bianka, Molnár Janka, Rapai Fanni, Molnár Attila, Steigerwald Ernő, Wahl Zoltán
MTI
Ha nem a helyszínről nézitek a budapesti atlétika vb-t, ám kíváncsiak vagytok arra, hogy mi is történik valójában, vagy csak egyszerűen nincs egy percetek, akkor tartsatok az Eurosporttal augusztus 19 és 27 között! A helyszínről Ajkler Zita, Szabó Gábor és Németh Gergely jelentkezik, az Eurosport.hu-n pedig megtekinthetitek bármelyik ügyességi szám döntőjét az elejétől a végéig. Az atlétika vb minden egyes másodperce látható tehát az Eurosport platformjain, velünk biztosan nem maradsz le semmiről!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Letöltés
Scan me
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés