Balett-táncosból lett világbajnoki dobogós a kubai hármasugró, Cristian Nápoles

A magas, nyurga ezüstérmes Martínez és az egy centivel kisebbet ugró bronzérmes alacsony, jókötésű Nápoles nem is elsősorban maguknak örültek hát, hanem annak, hogy a kubai iskola visszatért.

Lázaro Martínez a sikerük kulcsát abban látja, hogy Kubában számos mély tudású szakember foglalkozik ezzel veszedelmesen komplikált számmal – viszont nem biztonságra játszanak, és egy kaptafára gyártják a versenyzőket, hanem igazodnak minden egyes tehetséghez. Ő például, aki Guantanamóban készül, más technikával ugrik, mint a havannai Nápoles. De nem azért, mert az ő edzője csak ezt az egyet ismerné: a tavalyi három-ikszes világbajnoki döntője után leültek, átnézték a lehetőségeiket, és 25 évesen átszerkesztették a teljes technikáját.

Cristian Nápoles arról beszélt, hogy minden közepes vagy nagyobb kubai településen foglalkoznak ezzel a számmal. Olyan erős a bázis, hogy a kubai bajnoki címhez sokszor vébé-dobogó szintű ugrás kell, 17.40-ek, olykor 17.60-asok is.

Ebben a számban kikerülni egy világversenyre olyan, mint az amerikai válogató szinte bármiben, folytatja. De a rendszer kicsit megengedőbb. Ők direkt korábbra, májusra teszik a Barrientos Memorial nevű, legrégebbi máig megtartott karibi versenyt, ami egyben kubai bajnokság is. Ezután még egy teljes felkészülést meg tudnak csinálni a világversenyig. (Versenyezni úgyis kevesebbet engedik őket, meg ne szökjenek. Disz ne szidáljanak, úgymond.)

Illetve a válogatás nem teljesen merev, mint az USA-ban. Figyelembe veszik a szezonban mutatott fejlődést is. Hogy ilyen kevésbé egzakt fogalmak hogy jutnak mindig fairül érvényre egy kommunista rendszerben, arról nem ejtettünk szót, cserébe Nápoles (a lehetőségekhez mérten) szabad emberként mehet haza.

De honnan jön ez a kapcsolat a kubaiak és a hármasugrás közt? Nápoles a saját példáját hozza: tizenkét évesen még balett-táncosnak készült. Elhívták hármasugrani, és azonnal beleszeretett. Ez is tánc, mondja. Pontos koordináció kell kicsavart helyzetekben. És ritmus nélkül oda az egész.

Neki nem egy konkrét dal megy a fejében. A salsa alapritmusához igazít mindent. “Un, dos, tres; un, dos, tres.” – mondja, és lépkedi a mixed zonában.

Ez az a ritmus, ami szerint minden kubai éli az életét két éves korától fogva. Így járnak az utcán, a legtöbb latin slágernek ki kell jönnie erre a ritmusra átírva is, hogy sikeres legyen.

A kenyai, etióp hosszútávfutók gyakran tiltakoznak, hogy a siker a genetikájukon múlna. Nem tudni. A kubaiak viszont biztosak benne: a hármasugrás a vérükben van.