A cinkos Istenek titeket védenek? - A legendás hatodik kísérletek nyomában

Kálmán Laci

Publikálva 30/08/2023 - 19:58 GMT+2

Nem szokatlan az atlétika ügyességi számaiban, hogy egy világklasszis, a topfavorit az utolsó, azaz a hatodik kísérletére dob vagy ugrik egy extrát, amivel megnyeri a versenyt. A budapesti világbajnokságon a szokottnál azonban mintha több lett volna az ilyen utolsó pillanatos fordítás. Így nyert aranyérmet Daniel Ståhl, Miltiadis Tentoglou, Haruka Kitaguchi és Yulimar Rojas is.

Yulimar Rojas

Fotó: Getty Images

Mind nagy bajnokok, kiváló versenyzői adottságokkal, de van itt talán még valami, amiről szó lehet.

Minket védenek, cinkos Istenek.

Az idézett sor a Katona Klári által elénekelt Titkos szobák szerelme című dalból való, melyet Presser Gábor szerzett, és melynek a szövegét Sztevanovity Dusán írta.

World Championships

Spanyol doppingvétség: felfüggesztették a budapesti vb-n ezüstérmes sportolót

07/02/2024 - 18:39

Noha a nótának az égvilágon semmi köze az élsporthoz és a versenyzéshez, valahogy mégis beugrott a fenti sor, amikor azon gondolkodtunk, hogyan lehetséges, hogy a nagy bajnokok ennyire gyakran az utolsó kísérletükre ugorják vagy dobják a legnagyobbat.

Vajon miért nem sikerült már előbb? És aztán miért jött össze hatodikra mégis?

Az atléták gyakran elmondják, hogy bizony nem mindig sikerül maximális fordulatszámon kezdeniük egy versenyt. Ez érthető is, hisz nem könnyű a bemelegítés után azonnal ráhangolódni az éles szituációkra.

HÉT VILÁGBAJNOKI CSÚCS, AMIT BUDAPESTEN ÁLLÍTOTTAK FEL

Az, hogy az izomzat készen áll a megmérettetésre, nem jelenti azt, hogy az agy és a szív is, hisz utóbbi kettő működését számos olyan tényező is befolyásolja, amelyek versenyzés közben tudnak csak hatást kifejteni. Persze nem mindenkinél egyformán.

A saját eredmények, az ellenfelek teljesítménye, a közönség szurkolása, a pályán uralkodó feszültség, a növekvő nyomás különféle változást indítanak el a versenyzőkben, amelyek egy részét tudatosan is képesek szabályozni, és a saját szolgálatukba állítani. Ki jobban, ki kevésbé.

Daniel Ståhl

Fotó: AFP

„Ez volt a legjobb teljesítmény, amit valaha nyújtottam” – mondta Daniel Ståhl a diszkoszvetés döntője után, amelyet egy hihetetlenül kiélezett versenyben nyert meg Kristjan Čeh ellenében. „Elképesztő módon, úgy mondanám, hogy 1000 százalékkal koncentráltam az utolsó kísérletemre, miután láttam, hogy Kristjan mekkorát dobott.”

„Rettenetesen nagy verseny volt, öten dobtunk 70, és nyolcan 68 méter fölött. Nehéz volt tehát megjósolni, hogy mi lesz. Csodálatos döntő volt, és nagyon büszke vagyok a világbajnoki csúcsra” – tette hozzáStåhl, aki hatodikra 71.46-ot dobott.

ATLÉTIKAI VB: VETTÜNK EGY CSOKOR VIRÁGOT, ELHERVADT, ÉS MOST KEZDENI KELLENE VALAMIT A VÁZÁVAL

Rendben van, kell az összpontosítás, a koncentráció, a fizikai felkészültség mellett ennek is kulcsszerepe van abban, hogy valaki jól teljesítsen. És azt is értjük, hogy az első sorozatban ez a fajta fókusz még jó eséllyel nincs meg, illetve az első kísérletnek általában nem is az a célja, hogy a versenyző a maximumot teljesítse.

Néhány nappal később jött Miltiadis Tentoglou, aki az utolsó kísérletével nyerte meg a távolugrást, és aki meg sem lepődött ezen igazán.

„A legtöbb versenyemet az utolsó ugrásommal nyerem meg, nagyjából a felét” – mondta Tentoglou, miután az utolsó pillanatban két centivel túlugrotta Wayne Pinnockot. „Hozzászoktam már ehhez, semmi új nincs nekem ebben. Arra gondoltam, hogy ez az utolsó kísérletem, hogy most kell megcsinálnom. Azt mondtam magamnak, hogy ’fuss gyorsan, és ne hibázz’. Nem volt bennem félelem. Tudtam, hogy nagyon jó az ugrás, bár az érkezés szörnyen sikerült.”

Miltiadis Tentoglou

Fotó: Getty Images

A görögöt elhallgatva annyira egyszerű az egész. Persze nyilván flow-ban volt, olyankor pedig a koncentráció nem annyira tudatos, csak jött magától, ahogy felült arra az áramlatra, amit a versenyhelyzet és a közönség biztatása teremtett a számára.

A döbbenetes hatodik kísérletek közül is kiemelkedik Yulimar Rojasé, de nem azért, mert az övé volt a legerősebb, hanem mert ő jött fel a legmélyebbről, a nyolcadik helyről. Sehogy sem akart összeállni a verseny a számára, vagy nem ugrott elég nagyot, vagy ha igen, akkor belépett. A hatodik ugrás is egy kicsit biztonsági volt, mégis eléggé nagy, ahhoz, hogy hetedszer is világbajnok legyen vele.

„Az utolsó kísérletem a bizonyítéka annak a kemény munkának, amit elvégeztem, annak, hogy mentálisan is rendben voltam, és hogy megvolt a kellő önbizalmam” –mondta Rojas, a hármasugrás győztese. „Az ugrás hossza nem érdekelt, csak az, hogy meglegyen az arany.”

Yulimar Rojas

Fotó: Getty Images

Rojas beszélt az önbizalom fontosságáról, majd alig egy óra múlva jött Haruka Kitaguchi, a női gerelyhajítás világbajnoka, aki a hit szerepét hangsúlyozta.

„A győzelmem kulcsa az volt, hogy hittem benne. A technikámon különösebben nem változtattam, megpróbáltam gyorsabban futni, és magasabbra hajítani a gerelyt, de ennyi.”

És hogy mégis, hogy jönnek ide a fentebb említett Istenek, akik védik a nagy bajnokokat, sőt, adott esetben még az ő cinkosaik is? Anélkül, hogy spirituális irányba akarnánk terelni az írást, az azért a világbajnokok szavaiból is érződik, hogy itt a fizikális felkészültségnél többről van szó, sőt talán még a mentális erőnél is többről.

Arról beszéltek, hogy bíztak magukban, hittek abban, hogy győzhetnek. Az utolsó pillanatig hittek benne, hogy sikerülni fog.

Haruka Kitaguchi

Fotó: Getty Images

Az önmagukban való hit pedig valahol elválaszthatatlan egy felsőbb erőben való hittől, valamilyen intelligens szervező erőtől, amely nélkül valószínűleg nem is léteznénk.

Ezeket az erőket akár Isteneknek is hívhatjuk, akikkel minimum jóban van az, aki utolsó nekifutásra a maga javára fordítja az események menetét, és az ellenfelei fölé kerekedik.

World Championships