Kikészült a budapesti körülményektől az Európa-bajnok, de annak örül, hogy felbukkant a világbajnok

Túl vagyunk az atlétikai vb-n a női 800 méteres síkfutás előfutamain, kialakult az elődöntő mezőnye. A brit Keely Hodgkinson hazája nagy reménységeként ott van a továbbjutók között, de azt állítja, messze nem ideálisak a körülmények számára a világbajnokságon.

Keely Hodgkinson

Fotó: Getty Images

A 21 éves Keely Hodgkinson női 800 méteren Nagy-Britannia egyik nagy reménysége a budapesti vb-n, ám azzal együtt, hogy a negyedik legjobb idővel, 1:59.53-mal jutott tovább az elődöntőbe, a futama után kiakadt a „borzalmas” körülményeken.
Hodgkinson egyrészt kissé nehezményezte, hogy az előfutamokat megelőző napon már reggel 6 órakor felébresztették a doppingellenőrzés miatt, de azt is elmondta, hogy borzasztóan rosszul viseli a fullasztó hőséget.
Az Európa-bajnok és olimpiai ezüstérmes Hodgkinson ráadásul a futam előtt néhány perccel tudta csak meg, hogy nagy riválisa, az amerikai Athing Mu elindul a számban, hogy megvédje a világbajnoki címét.
picture

A tartalom támogatója az MBH Bank.

Fotó: Eurosport

Mu, aki egyben a regnáló olimpiai bajnok is, azzal tartotta kétségek között az ellenfeleit, hogy szinte az utolsó pillanatig lebegtette az indulását a vb-n.
Erről akkor még Mu edzője, Bobby Kersee beszélt, aki úgy fogalmazott, előfordulhat, hogy tanítványa ebben a szezonban csak edz, és már most elkezd készülni a 2024-es párizsi olimpiára. Még a vb előtt ebben a cikkben utánajártunk, hogy mi lehetett az oka ennek a titkolózásnak.
A rejtély azonban megoldódott, Mu ott volt a rajtnál Budapesten, és egészen kényelmesen, Hodgkinsonnal nagyjából azonos idővel (1:59.59) kvalifikálta magát az elődöntőbe.
picture

Keely Hodgkinson, Athing Mu és Raevyn Rogers a tokiói olimpián

Fotó: AFP

Ami a hőséget illeti, Európa több országát is érinti a nyár egyik utolsó nagy hőhulláma, ami miatt a világbajnokság szervezőinek már így is alakítaniuk kellett a programon, az 5000 méteres előfutamok is például ezért kerültek későbbi időpontra (A szám első körét az eredeti kiírás szerint szerda délelőtt rendezték volna, ám a hőség miatt estére tették át a két futást). Az országban egyébként hétfő délután kettőtől csütörtökig másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos, ami alatt arra kérték a lakosságot, hogy 11 és 5 óra között ne tartózkodjanak a szabadban.
Na, de vissza a vb-re, 800 méteren Hodgkinson első futamára épp szerdán délelőtt 10.05-kor került sor, és mivel a hőmérséklet akkor már jóval 30°C fölött járt, és a magas páratartalom mellett alig fújt a szél, a brit lány nagyon rosszul érezte magát, a célba érkezés után azonnal rávetette magát egy kézi ventilátorra. A brit csapat gyorsan a segítségére sietett, és ahogy más nemzeteknél is szokás, jégtáskákkal, hűtőmellényekkel, vizes törölközőkkel, sőt, jeges fürdőkkel várták a sportolóikat.
„A körülmények borzalmasak, a reggel 6 órai doppingellenes teszteléssel vegyítve nem sok jót ígért a nap, de megcsináltam” – mondta Hodgkinson.
„Szeretek aludni, úgyhogy amikor a doppingellenőrök reggel 6-kor ott álltak az ajtóban, nagyon nem voltam boldog. Arra gondoltam, hogy ’tényleg pont most?’ De hát gondolom, ez a mi munkánkkal jár.”
Hodgkinson vasárnap este kint volt a stadionban, amikor honfitársai, Katarina Johnson-Thompson és Zharnel Hughes érmet nyertek a vb-n, és azt az élményt is „kimerítőnek” nevezte, akkor is ugyanez a párás meleg volt.
picture

Keely Hodgkinson

Fotó: Getty Images

Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke folyamatosan hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás és a globális felmelegedés komoly hatással lehet a sportágra – mind a kiemelt események helyszínét, mind a lebonyolítást is figyelembe véve. Már az is felmerült, hogy az olyan eseményeket, mint a maratonfutás, esetleg más évszakban kellene megrendezni a megváltozott körülmények miatt. Ugyanezzel a problémával, az extrém hőség okozta fennakadásokkal egyébként a párizsi olimpia szervezői is kénytelenek szembenézni.
Ha már a Telegraphnak megszólalt Hodgkinson, rákérdeztek arra is, hogy mit szól Mu részvételéhez.
„Megláttam őt a bemelegítésnél, éppen kocogtam, amikor elment mellettem, és arra gondoltam: ’ó, hát megjött?’, mert ugye senki sem tudta, hogy végül itt lesz-e. Így tudtam meg, de egyébként jó, hogy itt van."
Ami a magyarokat illeti, Kéri Bianka remek versenyzéssel a futamában a negyedik helyen ért célba, így a 2:00.20 perces idejével ő is továbbjutott az elődöntőbe, amit pénteken az esti programban, már jobb időjárási körülmények között, 20:25 órai kezdettel rendeznek majd meg.
picture

Kéri Bianka remek futással lett negyedik a 800 méteres előfutamában

Videó forrása: Eurosport

„Az időeredménnyel is nagyon elégedett vagyok, mert ez életem második legjobb futása úgy, hogy elképesztően meleg van, ráadásul délelőtti futam volt" – mondta a magyar lány, aki már nagyon várja a folytatást.
A három elődöntős futam mindegyikéből az első kettő jut tovább automatikusan, és még a két legjobb időt futó lány lehet majd ott a vasárnap esti (20:45) döntőben.
Forrás: részben The Telegraph
Kövessétek élőben a budapesti atlétikai világbajnokságot az Eurosporton és az eurosport.hu-n, aki nem tudja nézni élőben, vagy a képernyőkön keresztül az eseményeket, annak szeretettel ajánljuk a folyamatosan frissülő élő hírfolyamunkat, amiben az eredmények mellett érdekességeket, ingyenes videókat, a magyarok eredményeit, és a vb legjobb pillanatait is megmutatjuk.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés