Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

„Természetesen én vagyok a legjobb” – Bekele zárójelbe tette Kipchoge berlini világcsúcsát

Kálmán Laci

Frissítve 04/10/2022 - 13:23 GMT+2

A legnagyobbság kérdése, a GOAT-vita évek óta jelen van a teniszben. Amikor az egyik nagy bajnok a Grand Slam-győzelmek számában megelőzi a többieket, a drukkerek, a szakértők mindig új lendületet adnak a témának. Hosszútávfutásban azonban eddig nem foglalkoztunk a kérdéssel. Most viszont Kenenisa Bekele előállt azzal, hogy szerinte ő a legjobb, ami túl magas labda volt ahhoz, hogy ne csapjuk le.

Kenenisa Bekele Berlin Maraton 2019

Fotó: Getty Images

Eliud Kipchoge maratoni világcsúcsa ide vagy oda, Kenenisa Bekele azt mondja, ő a legnagyobb.
Annak ellenére, hogy Kipchoge bő egy héttel ezelőtt megdöntötte saját világcsúcsát a Berlin Maratonon, Bekele állítja, megérdemli, hogy hosszútávfutásban őt tekintsük minden idők legjobbjának.
A 40 éves etióp, aki vasárnap ötödik lett a London Maratonon azt mondta, hogy nagyra értékeli a kenyai rekordját, de hozzátette, hogy amikor minden idők legjobbját keressük, szerinte a pályán és a mezei futásban elért eredményeket is figyelembe kell venni. Az ott szerzett érmeket, és az ott elért rekordokat is.
Kétségtelen, Bekele eredménysora igencsak hosszú, és tömve van jobbnál jobb eredményekkel. Kezdjük ott, hogy háromszoros olimpiai bajnok, 2004-ben Athénban 10 ezren győzött, négy évvel később Pekingben pedig megcsinálta az 5 ezer-10 ezer-duplát. Összesen 17 világbajnoki címe van, ha figyelembe vesszük valamennyi szakágat, és akkor ezekhez vegyük még hozzá, hogy 5 ezer méteren 15, 10 ezren pedig 16 évig volt övé a világcsúcs.
A szupercipők megérkezése áttörést hozott a hosszútávfutásban, aminek köszönhetően az uganadai Joshua Cheptegei 2020-ban mindkét világrekordját átadta a múltnak.

Azonban fontos adalék, hogy mindkét fent említett számban, valamint maratonon is Bekele minden idők második legjobb leggyorsabb atlétája.

„Ami engem illet, nem akarok belefolyni ebbe a vitába” – mondta Bekele, amikor arról kérdezték, hogy Kipchoge 2:01.09-es berlini világcsúcsa elegendő-e ahhoz, hogy a legnagyobbnak tekintsük őt. „De, amit a világbajnokságokon, olimpiákon és mezei futó vb-ken elértem, és persze, ha a világcsúcsaimat is figyelembe vesszük, akkor természetesen én vagyok a legjobb.”
„Egyértelművé mindenki számára, hogy nem érdekes, hogy egy maratont tízszer vagy hússzor nyerek-e meg, az a kérdés, hányan képesek megfutni ezeket az időket. Természetesen nem vagyok tökéletes. Nagyon sok olyan eredményt nem sikerült elérnem, amelyeket pedig a nézők, a rajongók elvártak volna tőlem. Ugyanakkor, el kell mondanom, hogy nagyon nem volt könnyű véghez vinnem mindazt, ami a nevem mellett szerepel.”
Bekele az elmúlt években nem ért el igazán kimagasló időt maratonon, de a 2019-es berlini ideje, a 2:01.41 azért tekintélyt parancsoló. Olyannyira, hogy ennél csak Kipchoge futott gyorsabban. Összesen három komoly versenyt tudott nyerni maratonon, 2014-ben Párizsban, 2016-ban és 2019-ben pedig Berlinben tudott győzni. Azt viszont el kell mondani, hogy 2019 óta nem tudott 2 óra 5 percen belülre kerülni, vasárnap Londonban 2:05.53-mal lett ötödik. A verseny előtt még úgy nyilatkozott, hogy akár a győzelem is benne lehet a pakliban.
picture

Eliud Kipchoge saját világcsúcsát javította meg.

Fotó: Getty Images

„Az erőnlétem kiváló, úgyhogy mindenképp jó eredményre számítok. Természetesen győzni jöttem, persze az ember sohasem tudhatja, hisz ez nem egy könnyű verseny. De a vágyam és a tervem az, hogy megnyerjem.”
A versenyt egyébként a kenyai Amos Kipruto nyerte 2:04.39-cel, tehát bő egy percet adott Bekelének, aki természetesen kapott egy kérdést a visszavonulásával kapcsolatban.
„A lelkem belül azt mondja, hogy még ne hagyjam abba, és én igyekszem rá hallgatni. Egy napon majd nyilván azt fogja súgni, hogy itt az ideje leállni, de ez még nem az a nap.”
Bekele együttérzését fejezte ki Mo Farah-nak, aki csípősérülés miatt nem tudott rajthoz állni Londonban.
„Én is küszködtem sérülésekkel több éven keresztül, úgyhogy tudom, milyen érzés, főleg ebben a korban. Nem könnyű ebből visszajönni, de ha mentálisan erős lesz, akkor sikerülhet neki, és évekig versenyezhet még.”
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés