Mission Impossible? - Öngyilkos küldetésre készül Budapesten a kétszeres olimpiai bajnok

Az olimpiai és világbajnok Sifan Hassan úgy döntött, a két hét múlva kezdődő budapesti világbajnokságon is bevállalja a triplát, azaz rajthoz áll 1500, 5000 és 10000 méteren is. Ez azt jelenti, hogy két számban is összecsap majd az egészen kirobbanó formában lévő, immáron háromszoros világcsúcstartó Faith Kipyegonnal. A hollandnak ráadásul így egy brutál programot kell teljesítenie.

Sifan Hassan

Fotó: Getty Images

Sifan Hassan már a tokiói olimpián is kemény fába vágta a fejszéjét. És ez a fa azóta csak még keményebb lett.
Ha minden jól megy, két óriási csatát is láthatunk a budapesti világbajnokságon Faith Kipyegon és Sifan Hassan között. Az egyiket 1500, a másikat 5 ezer méteren, plusz a holland úgy döntött, 10 ezren is megméreti magát. A tokiói olimpián is bevállalta a triplát, a két hosszabb távon aranyat, 1500-on pedig bronzot szerzett.
Hassan kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok, tele van meglepetésekkel, úgyhogy nem tudni, mi jár a fejében, hogyan akarja megverni az immáron világcsúcstartó kenyait. Egyik számban sem lesz könnyű dolga, 1500-on különösen nem, hisz ezen a távon már a tokiói játékokon is kikapott tőle, Kipyegon pedig azóta csak még jobb lett. De az is kétséges, hogy vajon 5 ezren tud-e a holland konkurálni vele, legfőképpen a végsebesség tekintetében.
Mindkettejüknek parádés szezonja van, ez vitathatatlan. Kipyegonra ez különösen igaz, hisz egyértelműen élete formájában van, olyannyira, hogy még csak ki sem kapott az idén, igaz nem versenyezte magát agyon. Mondjuk nem is volt rá szüksége.
Itt írtunk részletesen arról, hogy egészen elképesztő hetek vannak mögötte, melyek során három világcsúcsot is futott, három különböző távon, ráadásul mindössze 50 napon belül.
picture

Faith Kipyegon

Fotó: Getty Images

A példátlan sorozat június 2-án, Firenzében kezdődött, ahol az 1500 világcsúcsát döntötte meg. Sebastioan Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke borzasztóan szerencsésnek nevezte magát, hogy ott lehetett a helyszínen, és láthatta, ahogy Kipyegon nőként először bemegy 3:50 alá.
Egy héttel később jött a párizsi Diamond League-verseny, ahol 5 ezer méteren döntött világcsúcsot, majd kedvenc helyszínén, Monacóban éppen Hassan egymérföldes rekordját adta át a múltnak.
A holland formájába és idei eredménysorába sem nagyon lehet belekötni, sőt. Vállalt egy nagyot és áprilisban bemutatkozott élete első maratonján, Londonban. Ez egy meglehetősen hektikus verseny volt a számára, többször kénytelen volt megállni nyújtani, egyszer pedig még egy motorossal is majdnem összeütközött. Néhányan talán azt gondolták, célba sem fog érni, ehhez képest az utolsó 200 méteren kivágott egy olyan sprintet, amivel megnyerte a versenyt.
picture

Sifan Hassan

Fotó: Getty Images

Ezután ahelyett, hogy kipihente volna a fáradalmakat, ő rajthoz állt az FBK Games nevű hollandiai versenyen, és 1500, valamint 10 ezer méteren is győzött. Ezt követően a londoni DL-versenyen indult, és harmadik lett 5 ezren.
Tavaly Eugene nem úgy sikerült a számára, ahogy szerette volna, hatodik lett 5 ezer méteren, és negyedik 10 ezren, úgyhogy nyilván az idén igyekszek javítani. Igen ám, de pokolian nehéz dolga lesz, részben az önmagának választott zsúfolt program miatt, részben pedig azért, mert Kipyegon nagyon erős, és akkor még ott van a 10 ezer méter is, ahol szintén nem mehet biztosra.
Ahhoz, hogy a két rövidebb távon győzni tudjon, Kipyegont vagy le kellene szakítania, vagy a végén a sebességével megvernie. Egyik nehezebb feladatnak tűnik, mint a másik. Talán egy jó ütemben, egy jó pillanatban megnyitott hajrával megverhetné, de erre is kevés az esély, a kenyai ugyanis borzasztó éber, nem lehet meglepni. 10 ezren pedig a eugene-i világbajnok Letesenbet Gidey és a kenyai Hellen Obiri is rettentő erős, úgyhogy Hassannak alaposan fel van adva a lecke.
És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy mindeközben regenerálódnia is kellene valamikor. Rögtön az első versenynap délelőttjén az 1500 előfutamával kezd, majd este jön a 10 ezer döntője. A második nap esti programjában következik az 1500 második köre, a harmadik nap pihenhet, majd a negyediken jön az 1500 a döntője.
picture

Faith Kipyegon, Sifan Hassan

Fotó: Getty Images

Ezt követően az ötödik napon jön az 5 ezer méter előfutama, amelyet két pihenőnap követ, amikre szüksége is lesz. A nyolcadik versenynapon pedig az 5 ezer döntőjével zárul a programja.
Ez nyolc nap alatt hat futást jelent. Ez brutálisan kemény feladat, de ha valaki, ő képes lehet rá. És hogy vajon mivel lenne elégedett? Nehéz megmondani, de őt ismerve érmet szeretne mindhárom távon, köztük legalább egy aranyat.
De leginkább hármat.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés