Az 1:59:30 után sem áll meg az élet, az elképesztő rekordot repesztő Sabastian Sawe már azon gondolkozik, hogy lehet még gyorsabb

Sabastian Sawe több mint egy percet vert a maratoni világcsúcsra, és ő lett az első ember, aki versenykörülmények között két órán belül lefutotta a 42,195 km-es távot. A kenyai futó az AS-nek adott egy rövid interjút, amelyben elmondta, mit jelent neki a történelmi siker, miért javasolta a családja, hogy inkább hagyjon fel az atlétikával, és milyen céljai maradtak a sportban.

Történelmi világcsúcs a London Marathonon: a kenyai Sawe elsőként törte át a kétórás álomhatárt

Videó forrása: Eurosport

A 31 éves futó 2024-ben robbant be az élmezőnybe, miután 2:02:05-ös idővel megnyerte a Valencia Marathont. Hogy benne lehet a világcsúcs, az már tavaly Berlinben érződött, amikor úgy futott 2:02:16-os időt, hogy kimondottan meleg, 25 fok volt a versenyen. Idén Londonban pedig sikerült megjavítania Kelvin Kiptum rekordját, ráadásul a kétórás határt is áttörte.
Ha azt mondjuk, 1:59:30, mi jut az eszedbe először?
Az, hogy nagyon sokat jelent. Megfutottam a világ legjobb idejét. Nem volt könnyű, szóval nagyon boldog vagyok.
Mi a két órán belüli maraton titka?
A felkészülés. Jól sikerült a felkészülés, bár azt nem tudhattam, hogy a világcsúcsot is meg fogom javítani. Idén sokkal jobban sikerült a felkészülés Londonra, mint tavaly.
Mi járt a fejedben, amikor áthaladtál a célvonalon?
A családomra gondoltam. Nagyon büszkék rám, és alig várják, hogy hazatérjek.
Tudtál már beszélni velük?
Még nem.
Eliud Kipchoge azt mondta, benned látja a két óra alatti maratoni lehetőségét. A végén igaza lett.
Nem beszéltünk, de talán Kenyában sort kerítünk rá.
Milyen érzés olyan futók mellett látni a neved, mint Kelvin Kiptum vagy Eliud Kipchoge?
Nagyon inspiráló, rengeteget jelent. Hatalmas eredmény, ami az egész karrieremet meg fogja változtatni, nagyon boldoggá tesz.
Futás közben is gondoltál a világcsúcsra?
Azt hiszem, hogy csak az utolsó percben. Megpillantottam az időt, és egészen izgatott lettem, mert láttam, hogy ez világcsúcs lesz.
2024-ben megnyerted a Valencia Marathont, és azt mondtad: az életed legboldogabb napja. A mostani azért túlszárnyalta azt?
Igen, most már ez a legboldogabb nap az életemben.
Voltak nehéz pillanatai a versenynek?
Szerintem remekül sikerült a felkészülés, emiatt nem volt olyan része a futásnak, amit különösen nehéznek éreztem volna. Nagyon élveztem a versenyt.
Akár még újabb 10 km is belefért volna?
(Nevet.) Igen, tovább tudtam volna menni, készen álltam rá.
Eleinte a család nem is akarta, hogy sportolónak állj. Hogyan élted ezt meg?
Jól emlékszem rá, volt egy ínproblémám. Amikor megsérültem, azt tanácsolták, hogy inkább álljak rendőrnek. De aztán aláírtam az Adidashoz, ami fordulópont volt, rengeteg támogatást kaptam, segítettek a felépülésben. Próbáltam munkát keresni, de nem találtam. Végül visszafogattak, és a sérülésem alatt is segítettek. 2022-ben megfutottam az addigi leggyorsabb versenyemet. Már a legelső versenyemet megnyertem. Onnantól már a családom sem tudott mit mondani, de persze nagyon örültek a sikereimnek.
picture

Sabastian Sawe

Fotó: AFP

A 2022-es sevillai győzelmedet a nagymamád emlékének ajánlottad.
Igen, 2022-ben veszítettem el. Nagyon érzelmes verseny volt, de sikerült feldolgoznom.
Mi a következő célod?
Hogy még gyorsabban fussak. A londoni verseny még jobban megerősíti bennem a hitet, hogy bármit el lehet érni. Az Adidas azzal, amit értünk tett, a világ legjobbjává vált, elérték a világcsúcsot. Ami engem illet: készen állok rá, hogy a mostaninál is sokkal jobban fussak.
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés