Halász Bence döntős, Rába Dániel kiesett kalapácsvetésben az olimpián

Párizs 2024 - A kalapácsvető Halász Bence bejutott a döntőbe, míg Rába Dániel kiesett a párizsi olimpián pénteken.

Így biztosította be a döntőbe jutást Halász Bence Párizsban - videó

Videó forrása: Eurosport

Halász Bence a 18 fős magyar atlétikai csapat éremvárományosa, így esetében az volt a kérdés a selejtező előtt, sikerül-e elsőre túldobnia a 77 méteres szintet, amivel jelentős energiákat takaríthatna meg a fináléra. A kétszeres világbajnoki bronz-, Eb-ezüstérmes versenyzőnek ez majdnem sikerült, 16 centivel maradt el elsőre a szinttől (76,84 m). Másodikra 72,89 m következett, harmadikra pedig javított a Dobó SE kalapácsvetője és 76,90-nel hatodikként biztosította helyét a vasárnapi 12-es döntőben.
"Picit bezavart a csúszás, már a félórát is karcoltuk alulról. Azért nem könnyű a selejtezőben bemelegítve tartani magát az embernek és folyamatosan koncentrálnak maradni ilyen izgalom mellett. És azért nekem ott volt a zabszem, ahol kellett neki lenni a három évvel ezelőtti kiesésem után..." - utalt arra, hogy a tokiói játékokon nem sikerült bekerülnie a fináléba.
"Az első kísérletnél, mikor kiírták, hogy mekkora, már majdnem biztos volt, hogy meglesz a továbbjutás. De szerintem senki nem meri megkockáztatni egy olyan dobás után, amelyik nem közvetlen továbbjutást ér, hogy a másik kettőt kihagyja. Próbáltam arra rámenni, hogy kicsit feltérképezzem a dobókört, mert sokkal lassabb, fogósabb, nem lehet benne olyan gyorsan forogni, ahogy én szoktam. Kicsit át kellett állítani az agyamat" - nyilatkozott a selejtezőről, amelyből 76,90 méteres eredménnyel hatodikként jutott tovább.
"Az volt a feladat, hogy bejussak a döntőbe és azért nem sok embernek adatik meg, hogy a születésnapján rendezik a döntőt... A célom az, hogy dobjak magamnak egy születésnapi ajándékot" - mondta az 1997. augusztus 4-én született atléta.
Halász Bence kiemelte, két nap múlva egy teljesen más verseny kezdődik, amelyiken nem számít, hogy most ki mekkorát dobott.
A szintén szombathelyi Rába Dániel 76,83 méteres egyéni csúccsal és 75,53-as idei legjobbal érkezett Párizsba, azaz tőle bravúr kellett volna a továbbjutáshoz. A 26 éves versenyző 71,37 méter és egy érvénytelen kísérlet után 72,29-cel zárt, így klubtársához, az első csoportban szerepelt Varga Donáthoz (71,65 m) hasonlóan befejezte szereplését. Rába a 21., Varga a 25. helyen végzett.
picture

Rába Dániel - Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Fotó: MTI

"Hatalmas öröm számomra, hogy itt lehettem, már az is csoda volt, hogy kijutottam. A mostani eredménynél, a 72 méternél azért jobbra számítottam, ekkorát edzéseken, vagy álmomból felkeltve is tudok dobni, valamiért nem úgy jött ki a lépést. Még rengeteg van bennem, amit most sajnos nem tudtam megmutatni" - nyilatkozott Rába.
A selejtezőt a budapesti világbajnok Ethan Katzberg nyerte tiszteletet parancsoló 79,93 méterrel. A kanadai kalapácsvető idén már 84,38 métert is dobott, aminél csak nyolcan értek el jobb eredményt a világon.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés