A globális döntők bűvöletében: "Úgy érzem, jelenleg még az út elején járok" - Interjú a kalapácsvető Rába Dániellel
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)
Frissítve 08/10/2025 - 20:07 GMT+2
A férfi kalapácsvetés kétségtelenül a magyar atlétika zászlóshajója azzal, hogy gyakorlatilag nincs olyan világverseny, ahol ne lenne magyar atléta a döntőben. Az idei szeptemberi világbajnokság fináléjában nem kevesebb mint három honfitársunknak szoríthattunk, akik közül a 11. helyen végző Rába Dániel életében először jutott be egy világverseny döntőjébe.
Világbajnoki döntős mindhárom magyar férfi kalapácsvető Tokióban
Videó forrása: Eurosport
A Dobó SE 27 éves kalapácsvetőjét, Rába Dánielt egy családi születésnapra való készülődés közben sikerült meginterjúvolni, ami során örömmel mesélt eddigi pályafutása legfontosabb pillanatairól, jövőbeli céljairól, valamint arról is, hogy milyen új perspektívák nyíltak meg előtte a közelmúltban.
Hogyan találkoztál a kalapácsvetéssel?
12 éves voltam, mikor a mostani edzőm megjelent az iskolában azzal a céllal, hogy fiatalokat toborozzon. Én akkoriban teljesen jól elvoltam a saját kis életemben, nem akartam elköteleződni a sport mellett, pláne úgy, hogy a beszédében egyenesen a katonasághoz hasonlította a kalapácsvetést.
Csak azért írtam fel magamat a listára, mert rengeteg osztálytársam jelentkezett, és én sem akartam kimaradni. Emlékszem, hogy az apukám neve mellé direkt rossz telefonszámot írtam, ám az edzőm – Németh László – ismerte édesapámat, így a terveim ellenére végül mégiscsak eljutottam egy kalapácsvető edzésre.
Mikor fogalmazódott meg benned, hogy profi sportoló szeretnél lenni?
Nálam ez egy nagyon hosszú folyamat volt. Az első edzések egyáltalán nem tetszettek, de aztán egy tapolcai versenyen teljesen váratlanul sikerült 34 métert dobnom, amivel bronzérmet nyertem. Mindez – ha csak egy időre is – teljesen megváltoztatta a gondolkodásomat, ugyanis szerettem volna nagyon sok érmet gyűjteni. Aztán, ahogy az edzések egyre keményebbek lettek, nekem pedig egyre kevesebb időm jutott a magánéletemre és a szórakozásra, számtalanszor megfogalmazódott bennem, hogy én ezt nem akarom folytatni.
Csakis azért nem hagytam abba, mert egyszer sem mertem odaállni az edzőm elé, hogy mindezt közöljem vele.
A bátortalanságom mellett a külföldi versenyek és edzőtáborok tartottak az atlétika pályán, ugyanis azt éreztem, hogy a sport által sok különleges helyre eljuthatok. Még érettségi környékén is úgy voltam vele, hogy ha befejezem a középiskolát akkor a kalapácsvetésnek is búcsút intek, és katonának vagy rendőrnek állok.
Akkor, 19 évesen tényleg nagyon közel voltam ahhoz, hogy abbahagyjam, ám az érettségit követően, az U20-as Európa-bajnokságon szerzett bronzérem végül meggyőzött a folytatásról, és ekkor döntöttem el véglegesen, hogy igenis szeretnék profi sportoló lenni.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/10/08/image-bbc93d6a-8666-4cc0-b0ab-e22a6073b662-85-2560-1440.jpeg)
A bronzérmes Halász Bence (elöl, j), a tizenegyedik helyen végzett Rába Dániel (elöl, b) valamint Igaz Bálint sportmasszőr, Németh Zsolt edző és Németh Zsanett kalapácsvető (hátul, b-j) a férfi kalapácsvetés döntője után a tokiói atlétikai világbajnokságon 2025. szeptember 16-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Fotó: MTI
2021-ig bezárólag évről-évre sikerült előre lépned. Mi történt akkor, ami miatt megtorpant a fejlődésed?
Nem sokkal az említett Eb után váltottam felnőtt szerre (6 kg-os kalapács helyett 7,26 kg – a szerk.), ami után a fiatalok általában dinamikusan szoktak fejlődni. 2021-ig bezárólag minden évben megjavítottam az egyéni csúcsomat, sőt az akkor eleresztett 76,83-as dobásomat azóta sem sikerült felülmúlnom. Akkor borzasztóan örültem annak, hogy közel 3 métert sikerült javítanom az egyéni csúcsomon, viszont a nagy javulás ellenére sem sikerült kijutnom tokiói olimpiára, ami rányomta a bélyegét a motivációmra.
Néhány hónappal később egy ciprusi edzőtáborban súlyemelés közben pedig elszenvedtem pályafutásom eddigi legsúlyosabb sérülését, mikor a lábamra esett a 125 kg-os súly. Csúnyán megzúzódott a nagylábujjam, ami miatt hónapokon keresztül nem tudtam dobni és súlyt emelni. Mire felépültem és újra dobókörbe állhattam, az addig tökéletesített technikám teljesen szétesett, és pitiáner technikai hibák miatt nem szállt messze a kalapács.
Emiatt sikerült gyengébben a 2022-es és a 2023-as szezon?
A sérülést követően 2022-ben egyébként még egész jó dobásaim voltak. A legnehezebb év egyértelműen 2023 volt, amikor a gyengébb eredmények mellett olyan külső tényezők is befolyásolták a teljesítményemet, mint a hazai világbajnokság és az esküvőszervezés terhe.
Az volt pályafutásom legnehezebb időszaka. Akármit csináltam, akárhogy edzettem egyszerűen nem akart messzebbre szállni a kalapács. 25 évesen egyáltalán nem gondoltam arra, hogy visszavonulok, de azért megrázó volt, hogy hiába csináltam meg minden edzést, hiába csináltam mindent jól, egyszerűen nem jöttek a nagyobb dobások. Még az edzőm sem tudta, hogy mi lehet az oka.
Hogyan sikerült túllendülni ezen az időszakon?
Akkoriban gyűrtem le a makacsságomat, és kezdtem el együtt dolgozni a sportpszichológusommal, aki minden szempontból nagy hatással volt a felkészülésemre. Emellett pedig a budapesti világbajnokság is nagy löketet adott. Új motivációt tudtam szerezni abból, hogy a vb-selejtezőben sikerült megdobnom a szezonbeli legjobbamat, és hosszú idő után először újra átlépnem a 73 métert. Alig vártam, hogy a pihenőidőszakot követően elkezdhessem az edzéseket, és megcélozzam a párizsi olimpiára való kijutást.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/10/08/image-5de306f1-c68f-4f86-9a08-d9865e9c9084-85-2560-1440.jpeg)
Rába Dániel a férfi kalapácsvetés selejtezőjében a tokiói atlétikai világbajnokságon 2025. szeptember 15-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Fotó: MTI
Szerinted mi a legnehezebb a kalapácsvetésben?
Az, hogy egy világversenyen mindössze 3 dobásod van arra, hogy megmutasd mire vagy képes.
Arra készülsz egész évben, hogy azon az adott napon, abban a három dobásban sikerüljön kihoznod magadból a maximumot. Ez mindannyiunk számára óriási teher.
Hogyan lehet erre felkészülni?
Személyfüggő. Nekem a megfelelően kialakított versenyrutin a legfontosabb, amire sokáig sajnos nem fordítottam elég hangsúlyt. A sportpszichológusom javasolta, hogy alakítsunk ki egy versenyrutint, ami minden apróságra kitér az ébredéstől, az étkezésen keresztül egészen a bemelegítésig és a relaxációs feladatokig. Minden versenyre az azt megelőző napon dolgozom ki, hogy mit, mikor és mennyi ideig fogok csinálni. Ebben részletesen leírom, hogy a melegítés közben hány percet szánok például keringésfokozásra, nyújtásra, forgásiskolára, de olyan apróságokra is kitérek, minthogy mennyi idő alatt veszem át a cipőmet.
Dobások közben mire kell figyelni, hogy megmaradjon a fókusz?
Ebben az esetben nagyon sok minden függ attól, hogy hányan versenyzünk. A tokiói világbajnokság selejtezőjében például 16-an voltunk, ami azt jelentette, hogy körülbelül fél óra telt el a dobásaim között. Ha egy sportoló ilyen hosszú időn keresztül nem csinál semmit, akkor nem tud megfelelő állapotban odaállni a dobókörbe, így végig figyelnem kellett arra, hogy a dobósorban néggyel előttem lévő srác mikor kerül sorra. Ez volt a jelzés, hogy itt az idő újra átmozgatnom, bemelegítenem.
A test megfelelő állapotának fenntartása mellett az idei szezontól kezdve nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a versenyek alatt ne az ellenfeleimre és az aktuális helyezésemre koncentráljak.
Korábban többször előfordult, hogy annyira a körülöttem zajló dolgokra koncentráltam, hogy kívülállóvá, kvázi nézővé váltam, és emiatt nem tudtam megfelelően felkészülni a következő dobásomra.
Idén sikerült egy olyan rutint kialakítanom, ami annyira automatikussá vált, hogy már nem kellett arra koncentrálnom, hogy ne a külvilágra összpontosítsak. A vb-n például általában háttal álltam a dobókörnek, így nem láttam a kijelzőt, nem tudtam hányadik helyen állok, elterelésképpen pedig azt számolgattam, hogy hányan néznek minket a lelátóról.
Mit gondolsz, mennyit lehet javulni kizárólag azzal, ha fejben minden összeáll?
Pontos számot nem tudok mondani, de az biztos, hogy nagyon sokat. Ez még egy új terület számomra, amiben szeretnék sokat fejlődni. Azt gondolom, ha fejben sikerül 100-ból 100-szor ugyanúgy eldobnom a kalapácsot, akkor idővel mindez a dobókörben is meg fog valósulni. Azért fontos, hogy fejben minél jobban sikerüljön tökéletesíteni a technikát, mert például a gerelyhajítással ellentétben a kalapácsvetés nem egy ösztönös dobásforma, minden része tanult, éppen ezért rengeteg hibalehetőség van benne.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/10/08/image-a8c93bbe-59a9-4f97-8460-4476641032fb-85-2560-1440.jpeg)
Rába Dániel
Fotó: Other Agency
Van olyan edzésgyakorlat, amit ki nem állhatsz?
A hosszútávfutás. Valahogy sosem találom a megfelelő légzést, állandóan belekavarodok, rosszul leszek, és minden bajom lesz. Fiatalabb koromban még fontos volt a kardió, de ahogy idősödünk, szerencsére egyre kevesebb ilyen jellegű edzésem van, többek között azért, mert az évek során rájöttek, hogy a 100+ kilós emberek ízületeinek nem tesz jót a futás. Korábban azért is kellett sokat futnom, mert Németh Pali bácsinak (a dobópápa, a Dobó SE egykori edzője – a szerk.) az volt a mondása, hogy:
egy kalapácsvetőnek úgy kell futnia, mint egy maratonistának, úgy kell erősítenie, mint egy súlyemelőnek, úgy kell ugrania, mint egy ugrónak, és úgy kell dobnia, mint egy dobónak.
A többi edzésformát - a dobásokat és a súlyemelést - alapvetően szeretem, de nyilván ez azért erősen az adott naptól függ. A gyakorlatokat az év 300 napján, heti 4-5 alkalommal elvégezzük, ami olyan ismétlésszámot jelent, hogy az ember bele tud fáradni, és el tudja veszíteni a lelkesedését. A nehezebb időszakokban persze mindig ott motoszkál az ember fejében a soron következő világverseny gondolata, ami némi sportpszichológusi segítséggel mindig elegendő célt szolgáltat a folytatáshoz.
Hogyan néz ki egy átlagos heted versenyszezonban, illetve télen?
Felkészülési időszakban heti 10 edzésem van, és ezt a számot általában a szezon közben is próbáljuk tartani. A versenyek előtt mindig csökkentjük az edzések számát, de ennek mértéke attól is függ, hogy milyen verseny következik. A felkészülési versenyek előtt legtöbbször még van néhány edzés a hét elején, de a világversenyek előtt már a szinten tartáson és a tonizáláson van a hangsúly. Ez azért így működik, mert egy világversenyre már úgy megyünk ki, hogy erősek vagyunk, fel vagyunk készülve. Ott már a pihenés kerül előtérbe, ami néha kicsit frusztráló is tud lenni, ugyanis az ember ahhoz szokik hozzá, hogy folyamatosan edz.
Számodra mi a nehezebb, formába kerülni vagy a megfelelő technikát kialakítani?
Utóbbi. Erősíteni és edzeni ugyanis bárki tud. Lehetek én iszonyat erős és gyors, azzal még semmire sem megyek, ha a technikát nem tudom elsajátítani és tökéletesíteni. Szerintem ez a legnehezebb a kalapácsvetésben. Kialakítani és megtartani a tökéletes technikát.
Én 15 éve csinálom ezt, és még most is elemezzük a dobásaimat, vizsgáljuk, hogy mitől tudna messzebbre szállni a kalapács.
Nem mondom, hogy ugyanolyan erős vagyok mint Halász Bence edzőtársam, de körülbelül ugyanazokkal a súlyokkal dolgozunk, ugyanazt az edzésmunkát végezzük el, neki mégis 82 méterre száll a kalapács, amíg nekem csak 76-ra. Bence azért gyorsabb és robbanékonyabb mint én, de biztosan a jobb dobótechnika is szerepet játszik abban, hogy ő 6 méterrel nagyobbakat tud dobni. Folyamatosan lassítjuk le a dobásaimat, és nézzük hol lehetne még javítani rajta, ám nem elég azonosítani a hibát, ki is kell javítani a mozgást. Ilyenkor jön képbe a gondolkodás, ahol meg kell próbálnom az agyammal irányítanom az izmaimat, nem pedig az izmaimmal az agyamat.
Szabados Ármin feltűnésével már négy magyar kalapácsvető van, aki képes kvalifikálni egy világversenyre, azonban egy országnak maximum három indulója lehet. Ez a belső verseny milyen hatással van a te felkészülésedre?
Nagyon meglepett minket Árminnak a teljesítménye. Már az is, hogy képes volt 75 métert dobni, az meg, hogy a világbajnokságon 78 méter fölé jutott, egészen elképesztő teljesítmény. Biztos, hogy csak még több motivációnk és lelkesedésünk lesz, mostantól ugyanis nem lesz elég a nemzetközi mezőny ellen küzdeni, idehaza is be kell bizonyítani, hogy helyünk van az adott világversenyen.
Egészen biztos, hogy Ármin jelenléte az eddigieknél is nagyobb precizitásra fog sarkallni minket, és ezentúl még nagyobb hangsúlyt fogunk fektetni az olyan apróságokra is, mint a regeneráció vagy az étkezés. Emellett bízom benne, hogy az Árminnal való meccs az adott verseny közben is segít majd kihozni belőlem a maximumot.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/10/08/image-5b6c5a79-f0d3-49ec-acae-f7aa536c8f92-85-2560-1440.jpeg)
Rába Dániel a férfi kalapácsvetés döntőjében a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj versenyen Budapesten, a Nemzeti Atlétikai Központban 2025. augusztus 12-én. MTI/Vasvári Tamás
Fotó: MTI
Jelenleg 27 éves vagy, ami kalapácsvetésben egyáltalán nem számít soknak. Milyen céljaid vannak a következő szezonokra?
Én nem tudom mennyi valóságalapja van, de az edzőm szerint van esély rá, hogy 2036-ban Budapesten rendezik majd az olimpiát. Ha ez igaz, akkor mindenképpen szeretném addig folytatni, emellett pedig úgy gondolom, hogy a tavalyi olimpiai kvalifikáció és a szeptemberi világbajnoki döntő csak a kezdete annak, ami bennem van.
Úgy érzem, jelenleg még az út elején járok.
Tavaly az volt a célom, hogy kijussak az olimpiára, az ott elért helyezés már nem is izgatott annyira. Idén szerettem volna könnyen kvalifikálni vb-re – ez sikerült is azzal, hogy már májusban elértem a szükséges pontszámot – a cél pedig az volt, hogy meglegyen a döntő.
A következő nagy verseny a 2026-os birminghami Európa-bajnokság lesz, ahol szeretnék a top 8-ban, akár a top 6-ban végezni.
Már nem úgy szeretnék kiutazni, hogy csak valahogyan sikerüljön döntőbe kerülni, hanem úgy, hogy nekem ott kell lennem a döntőben, és arra kell koncentrálnom.
És a kettő között felkészülés szempontjából óriási különbség van. A világbajnokságra úgy utaztam ki, hogy a selejtezőben kell a legnagyobbat dobnom, éppen ezért a felkészülést is ehhez igazítottuk. A döntők általában este vannak, én viszont egyszer sem edzettem este 8 óra körül. Mostantól kezdve úgy kell átalakítanunk a felkészülést, hogy az esti döntőkre legyek csúcsformában, a selejtezőkre pedig az a cél, hogy stabilan tudjak akkorát dobni, ami elég a döntőhöz.
Tudsz mesélni egy vicces történetet, amit gyakran felemlegettek az egyesületnél?
Egyik dél-afrikai edzőtáborunk során a súlyemelés előtt nekiálltunk lépcsőzni a csapattal. Kicsivel később odajött az egyik külföldi edző, és megdicsért minket, hogy milyen jó edzés ez, mire mi közöltük vele, hogy köszönjük szépen, de ez még csak a bemelegítés volt. Mondanom sem kell, hogy leesett az álla.
Hány kalapácsot dobsz el egy évben?
Jó kérdés. Ezen már én is gondolkoztam, de még egyszer sem számoltam ki. Várj, megkérdezem a Chat GPT-t. 6 240-et mond, de ebből le kell vonni a pihenőidőszakot, szóval körülbelül 5 720 dobásom van évente. Ez természetesen csak becslés mert nem minden edzésen dobok 30-at, az csak egy ökölszám, amennyivel egy alkalomra lehet kalkulálni.
Mekkora volt életed legnagyobb dobása?
Felnőtt szerrel az egyéni csúcsom a legnagyobb. Edzéseken többek között azért sem volt még nagyobb, mert a magas ismétlésszám miatt sokszor inkább a technikára helyezzük a hangsúlyt. Versenyszezonban 74-75 métereket szoktam dobálni edzésen, télen pedig már a 72 méter is jó eredménynek számít.
5 kilós kalapáccsal egyébként dobtam már 87 métert is - ami világcsúcs lenne -, de az azért nagyon más kávéház, mint a felnőtt kalapács.
Mekkora lesz az egyéni csúcsod mikor visszavonulsz?
Nagyon remélem, hogy 80 méter fölött.
Ha már világcsúcs, Ethan Katzbergnek hívják azt, aki megdönti majd a világcsúcsot?
Ha jól tudom, már közel 50 éves a világcsúcs, szóval nagyot szólna, az biztos. Én személy szerint nagyon örülnék neki, mert egy történelmi esemény részese lehetnék. Persze visszanézhetem YouTube-on a mostani rekordot, de számomra is különleges lenne, ha akkor döntené meg, mikor én is profi sportoló vagyok.
Nincs rá garancia, de akár még az is előfordulhat, hogy ha sikerül neki, akkor azt egy olyan versenyen dobja majd, amin én is ott leszek.
Az interjút Tóth Krisztián készítette, eredetileg a BME Műhely újságba készült.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés