Kipchoge indul a tokiói maratonon
A világcsúcstartó és olimpiai bajnok Eliud Kipchoge részt vesz a tavaszi Tokió Marathonon. A 37 éves kenyai atléta, aki a világrekordot 2018-ban, Berlinben 2:01:39 órás eredménnyel állította fel, maga jelentette be, hogy indul a japán fővárosban, amely az olimpiával ellentétben ezúttal ténylegesen maratonversenynek adhat otthont.
Eliud Kipchoge - fotó: Charly Triballeau
Fotó: AFP
Egy kétszeres olimpiai bajnokkal bővül a március 6-án sorra kerülő Tokió Marathon mezőnye, Eliud Kipchoge ugyanis fél évvel a megszerzett újabb ötkarikás aranyérmét követően visszatér Japánba.
"A felkészülési időszakomban a tokiói szereplés állt a középpontban, és készen állok arra, hogy ismét itt versenyezzek" - fogalmazott Kipchoge, aki tavaly augusztusban a tokiói játékokon, de nem a fővárosban, hanem Szapporóban védte meg olimpiai címét.
Kipchoge az egyetlen, aki két órán belül is teljesítette már a 42,195 kilométeres távot, mégpedig 2019 októberében, Bécsben, de nem hivatalos viadalon. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség nem hitelesítette az 1 óra 59 perc, 40 másodperces eredményt, mert a verseny nem nyílt megméretés volt, ráadásul a kenyai atlétát 36 fős futócsapat is segítette a csúcs elérésében.
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)