A magyar atlétika elmúlt 16 éve – A jó nem ilyen

”Történeteket arról, hogy hogyan ment szép lassan tönkre a magyar demokrácia, 1990 álma. (...) Ennek a lerohasztásnak, az informális hatalomgyakorlásnak, a zsarolásoknak és akár a konkrét bűncselekményeknek a minél alaposabb leírása, feltárása (a feladatunk). Hogy történt? Hogyan és kiknek kellett ehhez asszisztálniuk, részt venniük? Mit jelentett a félelem az egyes szereplők motivációjában, és mit jelentett a kapzsiság? Azt le kell írni. Most kell leírni, ki kell raknunk magunk elé, hogy vigyázni tudjunk magunkra” – mondta.

Ezért írunk most immáron hétről hétre arról, hogy mi történt a magyar sportban az elmúlt 16 évben. Az első két részben a magyar sport általános helyzetéről volt szó, a harmadikban pedig a sportmédiáéról.

A negyedikben pedig az atlétika következik, mégpedig azért, mert az informális hatalomgyakorlásnak talán kevés pontosabb példája volt annál, mint ami ebben a sportágban történt. Ám ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az alcímmel, mely ezúttal sem lényegtelen. Leginkább azért nem, mert aki csak távolról, messziről vagy éppen a Facebookon követte a magyar atlétikát, esetleg a Magyar Atlétikai Szövetséget, akár azt is gondolhatta, hogy minden rendben van. Hogy jók vagyunk. Hogy a világ élvonalához tartozunk.

Elég csak elolvasni azt a nyilatkozatot, amit Scheidler Géza szövetségi kapitány adott nemrégiben a Távirati Irodának a toruni fedett pályás világbajnokságot követően (ahol egyébként nem szerepeltünk rosszul). Ez a fajta kommunikáció jellemezte a magyar atlétika elmúlt 16 évét, függetlenül attól, hogy az adott világversenyen éppen milyen eredményt értünk el. Előtte mindig elmondta valaki, hogy az adott verseny miért nem fontos, hogy mi valójában nem is erre a versenyre készülünk, hanem a négy év múlva következőre, utána pedig jött a hozsanna, az eredményektől gyakorlatilag teljesen függetlenül. Pedig az atlétikára is érvényes az elmúlt 16 év legfontosabb tételmondata: semmi olyat nem értünk el, amit az azt megelőző 50 évben ne érhettünk volna el bármikor.

Amikor Gyulai Miklós 2009-ben átvette a szövetség vezetését, még korántsem ment ennyire jól. Pénz ugye akkoriban ab ovo a sportra nem nagyon volt, az atlétika pedig éppen csak túl volt talán legsötétebb időszakán, Rábold Gusztáv vezetésével ugyanis olyan mélyre süllyedt, amilyen mélyre addig még sohasem. Hogy mást ne mondjak, Rábold konkrétan megtiltotta a Gyulai testvéreknek, hogy 2006-ban elhunyt édesapjuk emlékére versenyt rendezzenek.

Az elnök nem kívülről érkezett. Édesapja, Gyulai István a magyar atlétika egyik legfontosabb alakja volt, a sportág magyar hangja (azt hiszem, mind a mai napig), később a nemzetközi szövetség főtitkára, de facto vezetője volt. Fia, Miklós többszörös magyar bajnok, 60 méteren egy ideig csúcstartó, a 4x100-as váltóval Sevillában világbajnoki döntős (bár a döntőben sérülés miatt nem ő futott). Amikor az elmúlt 16 évet értékeljük, akkor azt is le kell írni, hogy ő nem a NER milliárdjaival együtt érkezett. Ő már akkor ott volt, amikor még senki nem gondolt arra, hogy a magyar atlétikával akár csak 47 forintot is keresni lehet.

Ugyanezt azonban nem mondhatjuk el a magyar atlétika elmúlt 16 évének másik két megkerülhetetlen alakjáról, Deutsch Péterről és Spiriev Attiláról. Ők már akkor érkeztek, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a sportág mekkora pénzek felett diszponálhat majd. Viszont ők sem kívülről jöttek. Gyulaihoz hasonlóan ők is válogatott atléták voltak egykoron, sőt Deutsch – fedett pályán – mind a mai napig tartja a magasugró csúcsot. Persze ettől még – bátyja, Tamás révén – nyugodtan tekinthető ugyanolyan politikai kinevezettnek, mint azok a fideszes politikusok, akik a többi szövetséget elnökölték, ám egyetlen fontos dolgot azért nem árt rögzíteni:

Eleinte azonban ez nem sok mindenkit zavart. Gyulait – ekkor még – a legtöbben kedvelték, Spiriev, mielőtt szövetségi kapitány lett volna, a világ egyik legismertebb, legelismertebb menedzsere volt, akinek hozzáértését nem nagyon vonta kétségbe senki, Deutsch néha (mindig) érdes stílusát pedig legtöbben elintézték annyival, hogy ez az ára annak, hogy az atlétika hosszú idő után először jelentős költségvetésből gazdálkodhat.

2011-ben – még a régi Népstadionban – megrendezték az első Gyulai Memorialt, így az 1998-as Európa-bajnokság és az egykor volt Budapest Nagydíjak után ismét világszínvonalú atlétikai versenyt láthatott a közönség Magyarországon, Pars Krisztián londoni aranyérme pedig egy jó darabig tartotta az esernyőt a sportág fölé. Pályák épültek, fejlesztették a létesítményeket, a szövetség szakmai programokat hirdetett, melyeknek köszönhetően neves külföldi szakemberek érkeztek Magyarországra. Úgy tűnt, beindul valami. Ha nem is öles léptekkel, de szépen lassan fejlődni kezdett a sportág, ha nagyon picivel is, de szinte minden világversenyen előreléptünk. Ennek a folyamatnak a csúcspontjaként 2017-ben Baji Balázs világbajnoki bronzérmet szerzett 110 méteres gátfutásban.

Ez volt egyébként az egyetlen olyan eredmény ebben a 16 évben, ami miatt el kellett gondolkodnom azon, hogy érvényes-e rá az alapvetésem, tudniillik, hogy semmi olyat nem értünk el, amit korábban ne érhettünk volna el. De aztán eszembe jutott Kovács Attila (1987, Róma, 100 méter, 4. hely) és Siska Xénia neve (1986, fedett pályás világjátékok, 60 gát, 1. hely), és rájöttem, hogy még egy világbajnoki futóbronz sem elég ahhoz, hogy a fenti mondat ne legyen igaz.

2018-ban elnyertük (vagy inkább megvásároltuk) a 2023-as szabadtéri világbajnokság rendezési jogát, és ma már tudjuk, hogy mindez fordulópontnak bizonyult. Kézenfekvő lenne azt mondani, hogy mindent az a pénz tett tönkre, ami a vb rendezéséhez kellett, ám ez aligha volna igaz. A magyar atlétika forrásaira már a 2010 és 2018 közötti időszakban sem lehetett panasz, ám a szövetség vezetése már akkoriban sem a demokratikus vezetési elveivel és a prudens gazdálkodásával tűnt ki. Egy darabig mégis mindenki szemet hunyt. Annak ellenére hunyt szemet, hogy már ebben az időszakban is előfordult, hogy Deutsch a szövetség elnökségi ülésén rendreutasított egy elnökségi tagot, mondván: ”ez nem az a hely, ahol kérdezhetsz, itt szavaznod kell!”. De előfordult az is, hogy simán ellehetetleníttette egy-egy edző vagy sportoló átigazolását, ha az neki valamiért nem tetszett, és Spirievvel együtt gond nélkül beleszóltak bármelyik edző munkájába, pedig ebben a sportágban azért aligha érthet valaki egyszerre a kalapácsvetéshez és a hosszútávfutáshoz is.

Azt lehet mondani, hogy a magyar atlétikát már a 2018 előtti időszakban is a félelem vezérelte, ám azt is látni kell, hogy egy megfélemlített közeg első számú reakciója az, hogy

És a sportág környékén 2022. szeptember 1-ig nagyjából mindenki kussolt. Kussolt annak ellenére, hogy a tokiói olimpián már olyan rosszul szerepeltünk, hogy azt még maga Schmitt Pál is szóvá tette a MOB közgyűlésén, pedig ő aztán sosem arról volt híres, hogy nyilvánosan felvállaljon egy konfliktust egy fideszes EP-képviselő öccsével. 2022. szeptember 1-jén azonban – egy évvel a budapesti világbajnokság előtt – Deutsch Pétert eltávolították a világbajnokság szervező bizottságának éléről. A miértre hivatalos választ azóta nem adott senki, illetve, ha teljesen pontosak akarunk lenni, azt mondhatjuk, hogy a miértre csak hivatalos válasz érkezett. Azt, hogy valójában mi történt, nem igazán tudja senki, azóta sem.

Vagy akik tudják, azoknak többnyire Orbán, Rogán vagy Deutsch a vezetéknevük.

Hihető magyarázat híján a legkülönfélébb pletykák keltek lábra, melyek közül a sportág környékén leginkább az tartja magát, hogy Deutsch nem igazán akarta megfutni azokat a kötelező köröket (Lounge-média és hasonlók), melyeket a NER ilyen volumenű beruházásoknál és rendezvényeknél elvárt. (Ne feledjük, csak a stadion felépítése a világbajnokságra majd' 250 milliárd forintba került, nem aprópénzről volt tehát szó.)

Ennek a sorozatnak az első írása (szg#1 – Az atlétika vb előtt, már magyar a magyarnak is farkasa) pont Deutsch eltávolításáról, illetve a szövetség és a szervezőbizottság elmérgesedett viszonyáról szólt, azóta azonban még egy dolog kiderült, azon túl, hogy a sportág szinte végérvényesen megosztottá vált.

Ez nem pusztán azt jelentette, hogy felszínre kerültek olyan dolgok, melyekről korábban is mindenki tudott, melyeket korábban is mindenki érzett, hanem azt is jelentette, hogy az atlétika és a világbajnokság körüli történtek elérték a független sajtó ingerküszöbét is. Sőt, azt sem tartom kizártnak, hogy azok a botrányok, melyek 2022 után a magyar atlétikát megrázták, nem csak a Telex oknyomozásának voltak köszönhetőek, hanem annak is, hogy a kormányzat vagy éppen a sportirányítás környékéről néhányan Deutschra nézve terhelő információkat szivárogtattak.

Mindenesetre kiderült, hogy Deutsch még a szervezőbizottság elnökeként, utolsó munkanapján 260 millió forintot utalt a MASZ számlájára, versenybíró-képzés címszóval, és a Telex közérdekű adatigénylésének köszönhetően megtudhattuk azt is, hogy a vb szervezőbizottsága 664 millió forintot költött az MTK Lantos Mihály Sportközpontjára, melyet alig három évvel korábban adtak át.

Az MTK elnöke akkoriban – és ma is – Deutsch bátyja, Tamás volt, Péter pedig azóta, hogy eltávolították a szervező bizottság éléről, a klub ügyvezető elnöke. Az MTK és a szövetség közötti összefonódások egyébként általánosak voltak már azelőtt is, hogy Deutsch 2023-ban végül hivatalosan is – értsd: névvel, vezérigazgatóként – szerepet vállalt a MASZ irányításában. Korábban is jó néhányan dolgoztak egyszerre mindkét helyen, sőt a szövetség elnökségében is szinte mindig ott voltak Deutsch mtk-s beosztottai. Mindennapos volt az is, hogy a szövetség fizetett az MTK-nak egy-egy bajnokság vagy verseny megrendezéséért, a munka java részét azonban mégis a MASZ-iroda munkatársai végezték el.

Később kiderült, hogy gondok akadtak a Gyulai Memorial és a szövetség bronzkategóriás versenyeinek finanszírozásával is. Nemcsak olyanok, melyekről több, a versenyen induló atléta is beszámolt, hogy a versenyzőknek zsebbe fizették ki a fellépti díjukat, hanem annál sokkal súlyosabbak is. Itt is a Telex fordult közérdekű adatigényléssel a bírósághoz, mert szerették volna megtudni, hogy a szövetség pontosan mire költötte a Zsivotzky-program 2,7 milliárd forintját. Ekkor derült ki, hogy a Track and Race Kft., melynek fő tulajdonosa Deutsch fia, Balázs, illetve egy másik cégén keresztül ő maga volt, összesen 366 millió forintért rendezett két bronzkategóriás versenyt 2021-ben és 2023-ban. Egy újabb adatigénylési körben kiderült az is, hogy a Track and Race Kft. 2022-ben is rendezett versenyt, ekkor 190 millió forintért, továbbá, hogy részt vállalt a Gyulai Memorial körüli szervezési, rendezési feladatokban is további 260 millió forintért. Végül a cég az Opten cégadatbázis szerint ez alatt a három év alatt a cég 758 millió forintos árbevétel mellett 290 millió forintos adózott nyereséget realizált.

Kiderült az is, hogy Deutsch a Sport & Event Kft.-n keresztül, melynek szintén tulajdonosa, 2022-ben 480 milliós szerződést kötött a szövetséggel, így ebben az évben a Memorial teljes évi állami támogatásának jelentős része (801 millió forintból 731,5) az érdekeltségi körében landolt. Ezek után talán már nem is meglepő, hogy 2023-ban a Sport & Event Kft. 1 milliárd forintos forgalom mellett 823 millió forintos adózás utáni eredményt produkált.

A Telex cikkeit Polt Péter legfőbb ügyész feljelentésként értékelte, ezért azokat a Nemzeti Nyomozó Irodához irányította, azóta azonban mindössze annyit tudni, hogy a versenybíró-képzéses ügyben először megtorpant a nyomozás, így a Nemzeti Integritás Hatóságnak kellett nyomást gyakorolnia 2024 őszén, a rendőrségre, hogy folytassa azt. Az ügyekről azóta többet nem tudni. Nem lehet tudni, hogy az eljárások folyamatban vannak-e még vagy megszüntetésre kerültek, gyanúsítotti kihallgatásra, illetve vádemelésre sor került-e.

Mindezek ellenére (vagy éppen ezért) Deutsch – Gyulai Miklóssal együtt – mind a mai napig irányítja a szövetség munkáját, még ha egyre nehezebben is. A 2024-es közgyűlésen az egykori vb-6. hétpróbázót, Zsivoczky-Farkas Györgyit, és Halász Bence edzőjét, Németh Zsoltot alelnökké választották, míg Tölgyesi Előd és Horváth Gergely szintén ellenzékiként bekerült az elnökségbe.

Horváth azonban fél év után lemondott, mivel munkahelye, a Generali megkérte őt, hogy adja vissza a mandátumát. Hogy ez miért történt, gyakorlatilag pártállástól függően mindenki másként látja. Akad, aki úgy hiszi, Horváth lemondása mögött is valamelyik Deutsch testvér kavarása áll, akadnak azonban olyanok, akik elhiszik, hogy pusztán a Generali munkahelyi policyje változott meg. A lényeg azonban az, hogy egy évvel ezelőtt elveszett az ellenzéki többség az elnökségben, ahol jelenleg így mindkét fél három-három taggal van jelen. Ez finoman szólva sem könnyíti meg a munkát. Mint ahogyan az sem, hogy Gyulai a hivatalos jegyzőkönyvezett anyagokban "puccsistaként, rebellis elnökségi tagokként" hivatkozik azokra, akik nem értenek vele egyet, akik nem fogadják el a javaslatait.

A tavaly májusi küldöttgyűlésen rettenetesen eldurvult a helyzet. A Gyulai–Deutsch duó csak óriási kavarások árán tudta megtartani a hatalmat. A közgyűlésen Németh Zsolt, a jelenkor legsikeresebb edzője konkrétan bemutatkozott a küldötteknek, mivel nem atléták, hanem többnyire az egyesületi képviselők voltak jelen. Jó néhány szakember, szakosztályigazgató, azok akik általában képviselni szokták az egyesületüket egy-egy közgyűlésen, ezúttal távol maradni voltak kénytelenek. Ők arról számoltak be, hogy klubjukat megkeresték a Sportegyesületek Országos Szövetségétől – melynek elnöke Deutsch Tamás –, és felszólították őket a jelenlegi vezetés támogatására. Úgy mesélik, hogy különböző szövetségi és állami források megvonásával fenyegették meg őket, és azért érkeztek a klubelnökök a közgyűlésre, hogy biztosak legyenek abban, hogy megfelelően szavaznak.

Most is valami hasonló készül. Idén május 30-án lesz az éves közgyűlés, és a háttérben hasonló kavarások tapasztalhatók. Egyetlen dolog azonban biztosan megváltozott: az idei szavazások már nem arról szólnak, hogy meg tudják-e tartani a hatalmukat, hogy át tudják-e menteni a következő ciklusra.

Az idei szavazás már a felelősségre vonás elkerüléséről szól. Arról, hogy meg tudják-e úszni azt, amit az elmúlt 16 évben a magyar atlétikával tettek.

Az szg# sorozat további írásait itt találjátok!