Eliud Kipchoge: Milyen céljai maradtak a maraton királyának?
Publikálva 16/12/2021 - 18:55 GMT+1
A kenyai klasszis elmondta, mi a legfőbb célja a karrierje hátralévő részében, és mivel szeretne foglalkozni a profi sport utáni években.
Eliud Kipchoge - fotó: Charly Triballeau
Fotó: AFP
Ő a világcsúcstartó és az egyetlen ember, aki – ha nem is hivatalosan – lefutotta a maratoni távot két órán belül, Eliud Kipchoge azonban csak az olimpiai címvédéssel érezte úgy, hogy megszilárdította örökségét a sportban.
Egyértelmű, hogy ezen a téren a 37 éves sportoló egészen más mércével rendelkezik, mint az átlag – sokan már korábban is a valaha volt legjobb maratonistaként tekintettek a kenyai klasszisra.
Tekintélyes eredménylistájához Szapporóban is hozzá tudott tenni: ő lett a harmadik futó a történelemben, aki címet védett az olimpián a maratoni távon. Rajta kívül a legendás etióp hosszútávfutó Abebe Bikila a 60-as években, Waldemar Cierpinski 1976-ban és 1980-ban nyert egymást követően olimpiákat ebben a számban.
„Az egymást követő olimpiai aranyérmek életem legjobb pillanatai közé tartoznak. Sokat értem el, de a tokiói arany mindent bebetonozott. Bebetonozta az eredményeimet” – mondta Kipchoge.
Győzelme után – amely a legnagyobb különbségű siker volt az olimpiák öt évtizedes történetében – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Kipchogét választotta a játékok férfi sportolójának. Kipchoge számára már az a tény sokat jelentett, hogy az olimpiát egyáltalán megrendezték, szerinte ez azt üzeni, bármi lehetséges.
„Nagyon fontos volt, hogy reményt adjon nekünk, bebizonyítva azt, hogy mi, emberek elegendő tudás és erő birtokában vagyunk ahhoz, hogy bármilyen bizonytalanságot leküzdjünk.”
Azon aligha lehet csodálkozni, hogy Kipchoge ennyire nagy hangsúlyt fektet a meghódítatlan területekre, elvégre ez az egész pályafutására jellemző volt.
Japánban megszerzett aranyérme összességében a negyedik olimpiai medálja volt, a korábbi 5000-es futó 2004-ben bronz-, 2008-ban ezüstérmet szerzett. Az érmek mellett az önéletrajzát képezi a hivatalos maratoni világcsúcs is, amit 2018-ban Berlinben futott, 80 másodperccel megjavítva korábbi rekordját.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/08/08/3197926.jpg)
Eliud Kipchoge
Fotó: Getty Images
Rá egy évre két órán belül lefutotta a maratonit egy kísérleti program részeként Bécsben. „A legnagyobb versenyem a kétórás határ áttörése volt” – mondta. „Ennek az az elsődleges oka, hogy aznap történelmet írtam, azt üzentem az embereknek, bármit elérhetsz az életedben, ha megdolgozol érte.”
Kipchoge egyáltalán nem mutatja az öregedés jelét. „Sok van még a kívánságlistámon, az a fő célom, hogy lefussam és megnyerjem a hat major maratonit. Ez a következő kihívás.”
A kenyai klasszis hármat már megnyert ezek közül: Londont, Berlint és Chicagót, ami azt jelenti, hogy Bostonban, New Yorkban és Tokióban kell teljessé tenni a kollekciót.
Patrick Sang, aki a sportoló 5000-ről maratonira való átállását felügyelte, hisz abban, hogy képes lehet elérni ezt a célt. „Természetesen egyszer eljön a visszavonulás ideje, most viszont még mindig megvan benne az, ami a magas szintű teljesítményhez szükséges. Sokat fogunk még látni tőle a következő években.”
Kipchoge a sportolói örökségét már bebetonozta, mindegy, hogy mit ér el a jövőben a versenyeken, közben viszont arra is figyel, hogy más területeken nyomot hagyjon maga után. „Olyan örökséget szeretnék magam mögött hagyni, amire emlékezhetnek az emberek, ha meglátják az arcomat. A sportról, a természetvédelemről és az oktatásról van szó.”
Szeptemberben létrehozta az Eliud Kipchoge alapítványt, hogy erre a három, számára nagyon fontos témakörre összpontosíthasson.
„Vannak kutatások, amik azt mondják, nem szabad ott edzeni, ahol rossz minőségű, nem tiszta a levegő, és csak a tiszta levegőben szabad edzeni.”
„Azt próbáljuk elmondani az embereknek, hogy mozduljanak ki, fussanak az erőnlétük és az egészségük érdekében. Az alapítványom könyvtárakat épít, azt gondoljuk, hogy minden helyi óvodában, általános iskolában és középiskolában szükség van egyre.”
A környezetvédelem mellett azt is szeretné, ha sok embert tudna a saját sportágába csábítani.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/04/18/3116518.jpg)
Eliud Kipchoge
Fotó: Getty Images
„Számomra a futás egyenlő az élettel. Futás nélkül nincs élet. A karrierem által számos helyre eljutottam, a futás miatt került étel az asztalra a gyerekeim és a testvéreim számára. Lehetővé tette, hogy inspiráljak embereket, és azt közvetítsem feléjük, hogy az embereknek nincsenek korlátaik.”
Személyes motivációja nem csak a sport iránti szenvedélyéből fakad, de szeretne hatással lenni az emberekre, különösen a gyerekekre, a fiatalokra. Éppen ezért a visszavonulását követően sem marad tétlen: új maratoniba kezd, hogy a jobb bolygóról szóló üzenetét terjessze.
„Ha nem lenne sok teendőm, szívesen járnám a világot, hogy a futás szeretetére inspiráljam a fiatalokat, a gyerekeket.”
„Szeretnék belekezdeni egy turnéba, hogy többet tegyek a környezetvédelemért, beszéljek a sportról és az oktatásról. Meg fogom nyerni a meccset.”
Ha ezzel is úgy birkózik meg, mint a 42 kilométerrel, talán tényleg jobbá teheti a világot.
Forrás: BBC
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés