A hyperandrogenizmussal rendelkező futók versenyzése - vagy nem versenyzése - elég régóta téma az atlétikában. Annak ellenére azonban, hogy talán semelyik másik sportág sem tett annyit a probléma megoldásáért, a kedélyek csak nem csitulnak. Sőt.
Butaság lenne azonban azt gondolni, hogy a kedélyek azért nem csitulnak, mert mondjuk Francine Niyonsaba a minap megdöntötte – az egyébként nem túl fontos – 2000 méter világrekordját Zágrábban, vagy azért, mert Mboma, 18 éves létére, közelíteni látszik Florence Griffith Joyner kozmikus 200 méteres rekordjához. (Pedig csak fél éve fut 200 métereket egyáltalán, és pusztán csak azért, mert az érvényben lévő tesztoszteronszabály szerint eredeti távján, 400 méteren, nem versenyezhet.)

Pillanatnyilag a hangulat olyan a sportágon belül, hogy sokaknak már az sem lenne elegendő, ha Semenyáék egyáltalán nem versenyezhetnének soha többet, semmilyen versenyszámban, mivel – némi túlzással – a legtöbben a kerékbetörésnél és a nyilvános megkövezésnél alább nem nagyon akarják adni.

Atlétika
Semenya önéletrajzi könyvön dolgozik, az elfogadásra tanítana vele
05/10/2021 15:12
Gyorsan szögezzük le: nehéz – ha nem lehetetlen – érveket sorakoztatni amellett, hogy a hyperandrogenizmussal született atlétanők a hölgyek között versenyezhessenek. Mindenki, aki a sportág környékén mozog, pontosan tudja, hogy a megnövekedett tesztoszteronszint minden számban versenyelőnyt jelent, még az olyan számokban is, ahol a laikusok talán nem is igazán gondolnák. Egy hyperandrogenizmus nélkül születetett nő doppingvétséget követ el, ha olyan tesztoszteronszinttel fut 200 vagy éppen 2000 métert, mint Mboma vagy Niyonsaba, így pedig nem lehet egyenlő esélyekről beszélni, ami pedig valamennyi tisztességes verseny és sportág alapja.

Ezért volt rossz látni a riói olimpia 800-as befutóját, ahol Semenya, Niyonsaba és Wambui elfoglalta a teljes dobogót, és nem azért, mert a közvélekedés szerint ők inkább csúnyák, míg az ötödik helyen befutó lengyel Jozwik pedig szép.

Ha ma ellátogat valaki bármelyik atlétafórumba, beleolvas azokba a kommentekbe, melyek Semenya, Niyonsaba vagy éppen Mboma Instagram- vagy Facebook-oldalán olvashatók, az rögtön rájön, hogy itt a legkisebb probléma az, hogy ők éppen versenyezhetnek-e vagy sem. Sokkal nagyobb gond az, hogy emberek – köztük volt atléták – hogyan látják a világot, miként gondolkodnak valakiről: aki más.
Az a probléma ugyanis, hogy ne versenyezhessenek, az előbb-utóbb meg fog oldódni, még ha nem is pár hónap alatt, mint ahogyan azt sokan követelik. Egy normális világban azért bizonyítékokat is kell tudni szolgáltatni ahhoz, ha valakit ki szeretnénk zárni valamilyen tevékenységből, még ha sokaknak ez nem is tetszik. Az, hogy te, meg te, meg te, nem futhatsz, mert picit széles az állkapcsod, vagy széles a vállad, az nem elég.
Míg azonban a szabályok belátható idő belül rendben lesznek, azt nehéz látni, hogy a világ mikor fog tudni normálisan viszonyulni Semenyához és társaihoz.

Pillanatnyilag úgy fest, hogy a legtöbben Mbomáékra, ha nem is bűnözőként, de mindenképpen valamiféle csalóként tekintenek, akik tudatosan választották a létnek ezt az egyébként aligha túl kellemes formáját, talán pont azért, hogy legyőzzék azokat, akik egyébként náluk sokkal csinosabbak és szebbek, csak nem tudnak olyan gyorsan futni.

Az, hogy őket is a Jóisten teremtette, fel sem merül. (A link alatt Esterházy Péter csodálatos példabeszéde lakozik a témában.)
Azok, akik ma kórusban gyalázzák, csalózzák, fiúzzák őket, azok vajon elgondolkodtak-e valaha azon, hogy cserélnének-e velük? Akár az egykori atléták maguk - akik ma talán a leghangosabbak -, és akik a nyolcvanas-kilencvenes években, amikor még nagyon lehetett, kapkodtak be mindent marokszám, csak hogy nekik is egyszer olyan tesztoszteronszintjük lehessen, mint amilyen ma Semenyáéknak van. Hiszen azért nem véletlen, hogy nemhogy Niyonsaba és társai, de még Maria Mutola se tartott egy fontos, korszakos világcsúcsot egykoron. Azokat valahogy mindig elvitték előlük a Kratochvilovák, Marita Kochok és a többiek.
Éppen ezért nem tudom, hogy ez a probléma-e az atlétika legjelentősebb problémája, de hogy megoldandó probléma, az biztos. És a megoldás is egyértelmű. Az interszexuális futóknak nem a hölgyek között kell versenyezni. Viszont az is egyértelmű, hogy attól még mert versenyeznek, amíg versenyezhetnek, mert nincs ellene szabály, senkinek sincs joga semmiféle rasszista, kirekesztő jelzővel illetni őket. Semmilyen fórumon.
Az eredendő tisztelet, ami kijár mindenkinek, a Jóisten teremtményeinek, megilleti őket is.
Memorial Borisa Hanžekovica
2000 méteres világcsúcs és magyar gerelydobogó Zágrábban
14/09/2021 20:08
Atlétika
A tesztoszteronszabály tönkretehette volna, ő azonban új motivációt talált és visszatért
11/09/2021 11:10