Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

„Új Brady” a Patriotsnál, elmaradt a szenzáció a drafton

Szabó Bence

Frissítve 30/04/2021 - 14:09 GMT+2

Óriási meglepetések nélkül, de izgalmasan zajlott a játékosbörze első köre

Mac Jones és Roger Goodell

Fotó: Getty Images

Magyar idő szerint péntek hajnalban zajlott az NFL 2021-es draftjának első köre, ahol sok papírforma választás mellett néhány kisebb meglepetés tette izgalmassá az estét.

Az amerikai futball rajongói számára a hosszú holtszezon legizgalmasabb hete a mostani, hiszen magyar idő szerint péntek éjszakától kezdve három napon át jelenleg zajlik az NFL 2021-es draftja, ahol a liga csapatai a legjobb egyetemi tehetségek közül válogatnak. Az első éjjel szokás szerint az első 32 húzásra került sor az enyhülő járványhelyzetben ismét élőben megrendezett clevelandi gálán, ahol a csapatok ezúttal nem okoztak igazán sokkoló meglepetést, mégis több helyen borították a szakértők előzetes várakozásait.
Ahogy hetek, hónapok, vagy igazából már évek óta várni lehetett, az első húzást birtokló Jacksonville Jaguars a korszakos tehetségnek tartott irányítót, Trevor Lawrence-t választotta ki, hogy megfordítsa a tavaly a liga legrosszabbjaként záró franchise szerencséjét. A floridai csapatnál az elmúlt években többször befürödtek már tehetséges(nek hitt) irányítók draftolásával, de tény az is, hogy a Lawrence-t övező felhajtással még senki nem érkezett a Jaguarshoz.
picture

Trevor Lawrence - NFL

Fotó: Getty Images

Nem jött meglepetés a második választással sem, az itt húzó New York Jets szintén egy irányítót, Zach Wilsont választott ki. Az első komolyabb kérdés megválaszolására a harmadik húzásig kellett várni: a QB pozíció ugyan a választásért felcserélő San Francisco 49ers esetében is biztos volt, a csapat azonban egészen az utolsó pillanatig titkolta, hogy kit szeretnének. Végül a még meglehetősen rutintalan, de óriási potenciállal rendelkező Trey Lance-re esett a választásuk.
Ahogy haladt tovább a draft, kisebb meglepetést okozott, hogy a másik két, előzetesen nagy tehetségnek kikiáltott irányítóért nem kapkodtak a csapatok. Helyettük előbb a legjobb támadók, mint az elkapó Ja'Marr Chase és a tight end Kyle Pitts keltek el, majd az olyan sokak által QB-ra esélyes csapatok, mint a Carolina Panthers és a Denver Broncos húztak inkább sztárvédőket a két cornerback Jaycee Horn és Patrick SurtainII személyében.
picture

Roger Goodell

Fotó: Getty Images

Az irányítók esését két csapat, a Chicago Bears és a New England Patriots köszönte szépen. Előbbi franchise jövő évi első körös húzását is feláldozva mozgott fel Justin Fieldsért, utóbbinak viszont a saját, kör közepi választásán esett az ölébe az utolsó potenciális kezdő a poszton, Mac Jones személyében. A QB ráadásul sokak szerint számos tulajdonságában emlékeztet a csapattal 6 Super Bowlt nyerő legendás Tom Bradyre, ezzel a választással nagyon elégedettek lehettek a Patriots szurkolói.
A folytatásban óriási meglepetések nélkül zajlott le az első körös hátralévő része. Néhány csapat, mint a Washington Football Team vagy a Las Vegas Raiders ugyan kissé fejvakarós választással jelentkezett egy-egy későbbi körbe várt játékos képében, pár elitnek tartott tehetség pedig a vártnál tovább bent maradt, de ordító szenzáció nem történt.
picture

NFL - American Football

Fotó: SID

Érdekesség, hogy a manapság többnyire értéktelennek tartott futó pozícióba két csapat is választott az első kör végén, igaz, mind a Pittsburgh Steelers, mind az este már másodjára húzó Jacksonville esetében védhetők a pickek. Több első körbe várt tehetség ellenben nem került kiválasztásra, a saftey Trevon Moehrig vagy a belső védőfalember Christian Barmore például még nem talált helyet a profik között.
Aggódniuk azonban egyelőre nekik sem kell, a szombat éjjel 1 órától kezdődő második körben alighanem ők is új csapathoz kerülnek. Az éjszaka végére két újabb kör zajlik majd le, hogy aztán szombaton, már magyar idő szerint is emberi időben a 4-7. körökkel záródjon az idei draft.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés