A Super Bowl-anomália: hiába vagy a legjobb, a legértékesebb csak a győztes lehet

A döntő legjobbjának mellőzése indokolható, csak lesújtóan megúszós döntés.

Az idei Super Bowl kifejezetten emlékezetesre sikeredett. Az NFL nagydöntője látványos fordítást hozott, rekordok dőltek meg – közel voltunk, hogy a valaha volt legtöbb pontot hozó finálé is ez legyen – még a tévés nézettség is dobogós az örökranglistán. A nehezen felejthető eseményeket meg lehetett volna fejelni egy hasonlóan maradandó, (közel) történelmi döntéssel. Az NFL azonban gyáva volt, hogy ezt meglépje. Megint.

A döntő egyetlen egyéni díja, a legértékesebb játékosnak járó MVP (Most Valuable Player)-trófea. Mint a név is utal rá, a kiosztásnál nem feltétlenül azt veszik figyelembe, ki volt a legjobb játékos a pályán, a tágabban értelmezhető „legértékesebbet” keresik. Ez egy olyan sportban, ahol a csapatok támadósorát vezető irányítók szerepe kiemelkedő, a gyakorlatban azt jelenti, hogy a QB-k elsőbbséget élveznek. Általában kifejezetten gyatra irányítóteljesítmény, vagy egy másik poszton szereplő játékos kiemelkedő produkciója szükséges ahhoz, hogy a díj ne egy irányítóhoz kerüljön.

Ezzel a logikával is lehetne vitatkozni, de a sport sajátosságából és a díj nevéből adódóan alapvetően indokolható.

Az idei döntő MVP-je – az előbb kifejtettek nem túl meglepő módon – a döntőt megnyerő Kansas City Chiefs QB-ja, Patrick Mahomes lett. A kansasi irányító 21 sikeres passzból összehozott 182 yardot és 3 TD-t, 44 futott yardjával pedig több kulcshelyzetben tett még hozzá a támadójátékhoz. Rosszul játszott? Nem, sőt. Megérdemelte a díjat? Tulajdonképpen igen, pláne néhány korábban díjazott irányító fényében. A helyzet viszont az, hogy ezúttal a saját posztján is volt nála jobb a pályán.

Igen, a Philadelphia Eagles vereséget szenvedett Jalen Hurts vezetésével. A harmadéves irányító még egy komoly, a mérkőzést befolyásoló hibát is vétett, amikor a második negyedben elejtett egy labdát, amit a Kansas védelme vissza is vitt touchdownra. Minden más pillanatban viszont nem csak fantasztikusan, de jóval ez elvártak fölött is teljesített.

Azt, hogy Hurts egy jól futó irányító, tudtuk a meccs előtt is. Az alapszakaszban is kitűnően használta a lábait, 13 földön szerzett TD-je már ott is szépen mutatott. Ennek fényében a Super Bowlon szerzett 70 yard és 3 TD – hiába QB-rekord az előbb és abszolút rekordbeállítás az utóbbi – volt a kevésbé meglepő része a teljesítményének.

Amit passzjátékban mutatott, sokkal inkább az volt. Pusztán a statisztikák (304 yard, 1 TD) még nem is tesznek igazságot. Hurts egész meccsen uralta a kulcspillanatokat, labdái szinte mind pontosak voltak, ráadásul a gyengeségének vélt hosszú passzok is legtöbbször jó helyre mentek. AJ Brownnak dobott TD-je a döntő egyik ikonikus pillanata lett, de legalább 2-3 olyan passza volt még, ami kevésbé látványos kimenetellel, de ugyanilyen káprázatos volt.

Ő volt a legjobb a pályán, ezt a játékosok értékelésében megkerülhetetlen PFF osztályzata is alátámasztja. Posztjából adódóan ő volt a legnagyobb befolyással a játékra, vagyis ilyen értelemben nyugodtan lehetett volna a legértékesebb.

Az NFL történetébe korábban mindössze egyszer fordult elő, hogy a döntőn vesztes csapat játékosa kapta a trófeát. 1971-ben linebacker Chuck Howley nem csak az első nem irányító lett, aki megszerezte a díjat, hanem egyúttal a vesztes Dallas Cowboys játékosaként tette mindezt. Ehhez két interceptiont kellett szereznie egy olyan meccsen, ahol a győztes QB 88 passzol yard mellett kétszer is eladta a labdát…

Azóta is megannyian lettek volna, akik megérdemlik ugyanezt. Csak a közelmúltból eszünkbe jut Tom Brady, aki SB-rekordot jelentő 505 yardot passzolt össze az Eagles ellen a 2018-as döntőn – bár hozzátesszük, őt az 5 MVP-címe mellett azért annyira nem sajnáljuk - vagy Kurt Warner, akit 2009-ben hagyott le a legendás elkapást bemutató Santonio Holmes.

Az NFL mentségére szóljon, hogy a többi major sportban sem döntenek sokkal bátrabban. Az NBA-döntők történetében egyedül a díj első évében, 1969-ben fordult elő, hogy vesztes kapta a trófeát – hogy Jerry Westet ez mennyire hatotta meg, arról az HBO-nak elég sajátos véleménye van – de az NHL-ben is mindössze ötször, utoljára pedig 2003-ban történt ilyen.

Viszont semelyik másik amerikai sportban nem ennyire korlátozó eleve a díj kiosztása. Az NFL-ben 58 alkalomból 32-szer irányító nyert, bő 50%-os az arány. Ilyen leosztás mellett érdemes lenne legalább azt mérlegelni, hogy ki volt ténylegesen a legjobb QB a pályán.