Mikaela Shiffrin úgy gondolja bármi lehetséges az olimpiai lesiklóversenyen, Lindsey Vonn sérülten is képes fantasztikus eredményekre

Lindsey Vonn kilenc nappal ezelőtt elszakította a keresztszalagját, ennek ellenére elindul az olimpiai lesiklóversenyen. Az amerikai csapat másik nagy sztárja, Mikaela Shiffrin a szombati sajtótájékoztatóján elmondta: ő is izgatottan várja a versenyt, egyúttal dicsérte Vonn kitartását.

Lindsey Vonn már az olimpiai lesiklópályán, szalagszakadással teljesítette az edzést Cortinán

Videó forrása: Eurosport

Shiffrin a rossz emlékű pekingi olimpiából okulva úgy döntött, hogy a milánói olimpián csak a fő számaira koncentrál, így a keddi csapatversenyen láthatjuk először.  
"Egészen izgatott vagyok, hogy itt lehetek, ami egyáltalán nem meglepő"nyilatkozta a kétszeres olimpiai bajnok amerikai. "Négy olimpián voltam, és mind a négy egészen más élmény volt. Még ennyi tapasztalattal is csillogó szemekkel érkeztem meg Cortinába, és ugyanolyan motivált vagyok, mint a legelső alkalommal, ami nagyszerű."
Shiffrin a tavalyi világbajnokságon Breezy Johnson oldalán szerzett aranyérmet a csapatkombinációban, de még nem döntöttek arról, milyen összeállításban futnak neki az olimpiai versenynek.
"Bármelyik csapattársammal nagy megtiszteltetés lenne versenyezni. Csodálatos és szerencsés helyzetben vagyok, hogy egyáltalán elindulhatok. Jó pár nemzet van, amelyik nem indulhat el ebben a számban, mert nincs jó emberük a gyors számokhoz. Hálás vagyok a lehetőségért, ez teljes mértékben az edzőkön múlik."
A 2025/26-os formák alapján adná magát, hogy a világbajnoksággal ellentétben összeálljon a Shiffrin-Vonn kettős, de a 41 éves klasszis sérülése után minden bizonytalanná vált. Sok múlik azon, hogy a vasárnapi lesiklás során milyen formát mutat Vonn, és persze azon, mennyire bírja a sérült térde a terhelést.
"Nagyon várom már, hogy láthassam" – mondta Vonnról Shiffrin. "Szerintem mindannyian így vagyunk ezzel, fantasztikus látni, milyen elszántsággal és küzdőszellemmel érkezett erre az olimpiára, miközben mindvégig hű maradt a saját értékeihez. Ez gyönyörű."
Vonnt a sérülése ellenére nem írják le a szakértők, és Shiffrin is úgy gondolja, lehet esélye egy nagy eredményre.
"100%-ig hiszem, hogy minden lehetséges. Elképesztő dolgokat ért el korábban a sérülései ellenére is. Nagyon hiszek benne."
Vonn már két edzést is sikeresen teljesített az olimpián, az elsőt a 11. helyen zárta 1:40.44-as idővel, a másodiknál pedig harmadik lett 1:38.28-cal.
A verseny 11 órakor kezdődik, az Eurosporton és az HBO Maxon is élőben közvetítjük.
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés