Mi köze van Lindsey Vonn-nak az öreg Hiribi Pálhoz?

A vén Hiribi Pál bizonyosságot akart: van Isten vagy nincs Isten? És bizonyosságot szerzett, noha pontosan tudta, ha a kérdésére igen a válasz, abba bele fog halni, mert az ő csónakja nem fog megállni a zúgón, mint a 6 kisfiúé, akiknek valamiért életben kellett maradniuk.

Lindsey Vonn is beszáll a maga csónakjába február 8-án, vasárnap, mert bizonyosságot akar.

Azok után, hogy 2019-ben, 35 évesen az are-i világbajnokságon egy bronzéremmel elbúcsúzott az alpesi sítől. Akkor már fájt minden verseny, ráadásul reménytelenül messzinek látszott a 83. világkupa-győzelem, amivel a Stenmarki 86-os csúcshoz közelebb tudott volna kerülni, nem látta értelmét a folytatásnak.

Egy protézis, amit arra találtak ki, hogy normál, hétköznapi, fájdalommentes életet éljen. De attól kezdve, hogy fájdalom nélkül járt, ez már nem volt elég, ki akarta próbálni a fájdalommentes edzést, majd a versenyzést is, amivel megkavarta az állóvizet, voltak, akik laikusként biztatták Vonnt, és üdvözölték a visszatérését és voltak, akik szkeptikusan álltak hozzá vagy egyenesen támadták. Egyik oldal is, másik oldal is mindenfajta alap nélkül, ugyanis még a saját orvosai sem tudtak semmilyen választ adni arra, hogy 120 km/h-s sebességgel száguldva lefelé egy viszonylag csúszós terepen, egy ilyen kis titánium darab és a környező csontok, ínak, ízületek hogyan fognak viselkedni. Senki nem tudta, mert senkinek nem jutott eszébe ezt kipróbálni. Máig is mindenki csak találgat, de azzal nehéz vitatkozni, ha valaki meg tud nyerni egy világkupa-versenyt és az összes többin dobogós (lesiklásban mindegyiken, szuperóriás-műlesiklásban egy kivétellel), akkor olimpiát is tud nyerni.

Azt még nem tudjuk, miért játszadozik vele odafönt a Főnök (akinek létéről Hiribi Pál a maga részéről meggyőződött), és azt sem, hogy milyen szándékai vannak Vonn csónakjával vasárnap. Elhúzza a mézesmadzagot az orra előtt egy ilyen idénnyel, elhiteti vele és a világgal, hogy az olimpia legnagyobb sztorija lehet, majd megcsinálja vele azt, amit a verseny előtt egy héttel megcsinált Crans Montanán. Ahol Vonn bukása után törölték a versenyt. De előtte miért kellett annak a pályának sokkal gyorsabbnak lennie, mint 2 nappal korábban, az edzésen? Miért kellett neki a sorsolás után 6-os rajtszámmal, az elején menni? Miért kellett neki elszakítania a szalagját abban a kanyarban, ahol előtte Ortlieb is bukott, majd simán lejött a saját lábán? Azért, hogy szakadt szalaggal legyen olimpiai bajnok és ezzel még nagyobbat szóljon a sztori, vagy azért, hogy megmutassák neki, ki a Főnök.

Magyarul Lindsey Vonnt választás elé állították:

Porszemnyi halandóként érted-e, hogy ezek a jelek egyfelé mutatnak: ne akard, ami nem a tiéd, ismerd fel, ha fejet kell hajtani és légy büszke arra, amit elértél. Lépj tovább és találd meg a harmóniát a versenyzés nélküli életedben.

Vagy versenyzőként elfogadod-e a kihívást, elmész a határaidig, megpróbálod, amiért belefogtál és örökre beírod magad ezzel a történettel, a szakadt szalaggal megnyert olimpiával a történelembe és megmutatod, ki vagy te.

Vonn a másodikat választotta. Egyébként úgy, hogy nem is választott. Ugyanis lábra tudott állni és innentől nincs más opció egy harcos számára. Ahogyan őt megalkották, az nem enged mást, mint bizonyosságot szerezni. Megtudni a történet végét, nem becsukni a könyvet a felénél és letenni. Mert ha ezt teszi, élete végéig motoszkálni fog benne a kérdés, nem tud átlépni rajta és soha nem fog tudni harmóniában élni. Ha felteszik neki a kérdést, mit csinálna másként, nem szabad, hogy azt mondja, ezt. Hogy sajnálja, hogy nem próbálta meg.

És ezzel nagyon nincs egyedül. Erőss Zsolt miért ment a Kancsendzöngára fél lábbal? Mert nem maradhatott otthon, mert nem volt választása onnantól kezdve, hogy képes volt a műtét után járni. És vannak még sokan, a harcosok, akiknek igazi választásuk nincs. Akik beszállnak a maguk csónakjába és megszerzik a bizonyosságot.

Szerző: Horváth Mariann