"Végre komolyan kell venni engem" – Szőllős Noa történelmet írt, a világelitbe lépett a magyar síző

Régóta vártam rá. Nagy lépés abból a szempontból, hogy mások is látták, hogy tényleg sikerült, benne vagyok ebben az egészben és nem csak úgy síelgetek, hogy 'jaj, hát de aranyos, hogy egyedül megy izraeli színekben, de úgysem lesz belőle semmi'. Most tényleg felkerültem arra a szintre, hogy mások is látják, hogy ez tényleg komoly és végre komolyan kell venni engem. Nagyon jó élmény, de azért még messze van attól, ahova én szeretnék kerülni.

A következő szint, ahova el szeretnék jutni, hogy a rajtlistán folyamatosan benne legyek a legjobb 30-ban. Onnan igazából bármi lehetséges. A legnagyobb álmom a dobogó vagy a világkupa megnyerése, de most egyelőre a pontszerzés sikerült egyszer, sikerüljön legközelebb is, aztán utána és utána.

Az Európa-kupát tekintve valóban nagyon sűrű a mezőny, a világkupában ezt egyelőre még nem érzem, mert eddig kevés szlalomon indultam. Leviben 73-as, Semmeringen 72-es, most 70-es rajtszámmal jöttem, Kranjska Gorán csak öten indultak utánam az első futamban. Nincs annyira jó FIS-pontom, tehát relatív messze vagyok még egy jó rajtszámtól, de szlalomban egyébként is sokan vannak és nehéz olyan pontot szerezni, ami tényleg jelentős különbséget tesz a rajtszámok között és amivel jelentősen előre tudok jutni.

Ez nagyon-nagyon pályafüggő. Idén a szlalom sokkal jobban megy nekem, mint az óriás. Korábban csak mellékesen edzegettem a szlalomra, szereztem pár Európa-kupa-pontot, főleg az óriás volt a fókuszban. Viszont a hóhelyzet miatt alig tudtunk óriást edzeni. Nincsenek olyan nehéz pályák, mint amilyen nehéz pályákon utána a versenyek is vannak, ezzel szemben szlalomot bárhol, bármikor, bármennyit, jó körülmények között lehet edzeni. Ezért is léptem hihetetlen nagy szintet a tavalyi szezonhoz képest. Semmeringen látszott, hogy tényleg borzasztóak a körülmények óriásban és szlalomban is, Kranjska Gorán óriásban nem indultam, szlalomban még 70-essel is nagyon jó volt a hó, Leviben az elmúlt pár évhez képest szintén, közel is kerültem a top 30-hoz.

Nagyon megnehezíti. Az elmúlt tíz évben sok olyan gleccser zárt be, ahol kicsiként még síeltem – akkor még egész nyáron nyitva volt Mölltal, Dachstein, Kitzsteinhorn. Most június végén bezárnak és aztán szeptemberben nyitnak ki megint. Nincs meg az a lehetőség Európában Saas-Feén vagy Zermatton kívül, hogy tudjál edzeni. A nagy csapatok közül sokan elrepülnek Dél-Amerikába vagy Új-Zélandra, de az borzasztó sok pénzbe kerül és elég bonyolult, nekünk pedig kis csapatként nincs rá nagyon lehetőségünk. Ki kéne vinni az összes sít, a kapukat, felszereléseket, plusz a saját cuccainkat, és ez több tízezer euróba kerülne. Ezért inkább elmegyünk Svájcba, ami szintén nagyon drága, bár ott sem annyira jók már a hókörülmények nyáron, mint régebben. Szezon közben is egyre később nyitnak ki Ausztriában vagy Olaszországban a kis hegyek. Például ahol mi szoktunk nagyon sokat edzeni, Obdachon, régen november végén-december elején kinyitottak, most épphogy sikerült karácsony előtt, és igazából azt is csak azért, mert muszáj volt, hiszen Semmering előtt mindig ott szoktak edzeni a világkupa-csapatok. Különben ki sem nyitottak volna.

Másképp csináljuk idén, mint eddig. Igazából kevesebbet síelünk és sokkal több szünetet tartunk ezek között. Tavaly 5-6 napot síeltem egyben és utána jött 1-2 nap szünet, idén 3 vagy 4 napnál többet egyszerre nem síeltem. Ezáltal többet tudok készülni a pályán kívül és nyugodtan tudok kicsit mással is foglalkozni közben, ami nagyon segít abban, hogy az edzéseken tényleg 100%-osan tudjak koncentrálni és több jó menetet tudjak teljesíteni. Korábban volt olyan, hogy 5-6 nap után teljesen fáradt voltam, de attól még bevállaltam, hogy menjek még párat. Kell a pihenő, hogy össze tudjam szedni magam.

Általában igen, attól függően, hogy éppen hol vagyunk. Van, hogy elmegyek néha futni vagy a szálláson talajedzéseket csinálok, azt csinálom, amit éppen tudok. Nincsenek mindig olyan lehetőségek, hogy tökéletes edzést tudjak csinálni, de ami van, azt egyelőre egész jól kihasználom.

Az edzőmmel, Michael Stockerrel ketten mozgunk. Ő osztrák, régen a síiskolában volt edző, később nem szeretett volna ott tovább dolgozni, mert nem tudta azt csinálni, amit ő szeretne. 2019-ben megkérdezett minket, hogy szeretnénk-e vele privátban dolgozni. Azt mondta, úgy gondolja, belőlem világkupa-síző lehet, bízik bennem és a tudásomban. Azóta vele készülök. Régen én csináltam a saját síjeimet, pár éve már ő csinálja – amellett, hogy ő a síedzőm, a kondiedzőm, plusz az edzéseket is ő szervezi. A háttérben is nagyon sok dolgot csinál, akárcsak a szüleim. Izraelben minden az olimpiai bizottságon keresztül megy, de ők nem tudnak ezekkel a versenyekkel foglalkozni, úgyhogy apukám csinálja a bejelentkezéseket és a hasonlókat a versenyeken. Kapunk támogatást, de azért a nagyját saját magunk fizetjük. Ha elkezdek a világkupában kicsit jobban szerepelni és bekerülök a top 60-ba, akkor a hotelt és a versenyzést már nem kell magamnak fizetnem, és azért az nagyon segítene.

Nekem ugye az a nagy szerencsém, hogy nem kell küzdenem az olimpia kvóta miatt, biztos a helyem, ha nem történik velem valami addig. Nem kell izgulnom, nem kell gondolkoznom, sokkal kisebb a nyomás a szezonomon, mint a nagy nemzeteknél. Az olaszoknál, osztrákoknál, németeknél, franciáknál mindenki szeretne ott lenni a legjobb négyben, így azt érzik, minden versenyüknek passzolnia kell, hiszen minél több pontot kell szerezniük, hogy ők mehessenek olimpiára. Ez mindenkinek nagy álom, és van, aki jobban tűri a nyomást és jobb lesz, van, aki kevésbé és többet hibázik. Nagyon sok fiatal már megjelent a felnőttmezőnyben jó eredményekkel, de az idősebbek is ott vannak, hiszen az olimpia és talán ezzel együtt a jövő évi világbajnokság miatt még nem hagyják abba. Jövőre talán megnyílik egy lyuk a legjobb 30-ban, akkor valószínűleg megint könnyebb lesz előrébb lépni, azt ki kell használni. Addig az a fontos, hogy meglegyenek a pontjaim, párszor be tudjak jutni a 30-ba, és utána sokkal könnyebb lehet a nagy lépés.

A nők általában 30-32 éves koruk körül szokták abbahagyni a síelést, a férfiak talán kicsit tovább bírják. Azt is nézni kell, hogy technikai vagy gyorsasági számról beszélünk, mert a speedben a kicsit idősebbek szoktak jobbak lenni, ott a rutin miatt kevésbé van meg, hogy valaki fiatalon a legjobbak közé kerüljön. A technikai számokban azért vegyes a mezőny. Emma Aicher most ebből a szempontból is különleges, fiatalon nagyon jó a gyors számokban és szlalomban is.

Régebben az volt a terv, hogy óriásozni és szuper-G-zni fogok, a szlalom pedig jó lesz a kombinációra. A sima kombi már nem létezik, annak a tervnek lőttek, és közben sokkal-sokkal jobb lett a szlalomom, mint bárki gondolta volna egy-két-három évvel ezelőtt. A másik ok pedig, amit már mondtam: egyszerűen nincs lehetőségünk, nincs helyünk speedet edzeni kis csapatként. Ott van például a cseh Jan Zabystřan, aki nemrég szuper-G-t nyert Val Gardenán – ő nagyon sokat fizet, hogy a német csapattal edzhessen együtt. Ez egyetlen lehetőség: ha sok pénzed van és tudsz fizetni egy nagyobb országnak, fejlődni tudsz a gyors számokban, egyébként szinte lehetetlen. Ezért is döntöttünk úgy két évvel ezelőtt, hogy a szuper-G-t egyelőre rakjuk félre, és ha elég jó leszek óriásban, akkor később is el lehet kezdeni szuper-G-zni. Egyelőre annak a két számnak kell passzolnia, amit tudunk edzeni, ami jól megy, úgyhogy most erre koncentrálunk.

Idén kicsit jobban figyelnek rám az olimpia miatt, amúgy főleg a nagyobb versenyekkel foglalkoznak, tehát világbajnoksággal, olimpiával. Persze ez most nagy hír volt, hogy megvan az első világkupa-pont. Remélhetőleg akkor, ha még párszor sikerül a pontszerzés közeljövőben, még jobban fognak majd figyelni, de azért kijelenthető, hogy Izraelben nem nagyon érdekel senkit a síelés. Magyarországon sem a legnépszerűbb sport, de el lehet járni Ausztriába, Szlovákiába vagy bárhova síelni, Izraelben azért ez nehéz. Ott van egy hegy, ami egy évben egy-két hónapra nyitva van, oda elmehetnek az emberek évente egyszer-kétszer síelgetni, ami tök jó buli.

Nagyon örültem neki, amikor Zita pontot szerzett Leviben. Én is közel voltam, hogy bejussak a legjobb 30-ba, három tizeden múlt, hogy nem sikerült. Ahogyan akkor én, most ugyanúgy ő is ott volt a célban, nagyon drukkolt és nagyon örült nekem. Neki a második futam Leviben kicsit jobban sikerült, én annál jobban izgultam most, úgyhogy inkább biztonságit mentem. 5-6 éves korunk óta együtt versenyzünk, nagyon boldog vagyok, hogy ez most így sikerült, és remélem, hogy továbbra is így tudjuk majd együtt folytatni.