„Ne várjunk addig, amíg valaki meghal” – Cyprien Sarrazin, Kitzbühel és Wengen korábbi győztese változást sürget
Publikálva 13/10/2025 - 14:54 GMT+2
Cyprien Sarrazin ezen a télen nem fog versenyezni, ezt a kitzbüheli lesiklás korábbi győztese már augusztus végén bejelentette. Ez azonban nem jelenti azt, hogy befejezné a pályafutását, pusztán azt, hogy úgy érzi, hosszabb felépülésre van szüksége a horrorbukása után. A lesikló a francia Eurosportnak adott interjújában előállt néhány, a biztonság javítását célzó ötlettel.
Horrorbukás az olimpiai lesiklópályán, edzésen esett óriásit a mezőny egyik legjobbja
Videó forrása: Eurosport
Most először életemben úgy érzem, hogy van időm.
Ezt mondta Cyprien Sarrazin, a wengeni és a kitzbüheli lesiklás korábbi győztese, amikor arról a döntéséről kérdezték, hogy ebben a szezonban nem fog versenyezni. A francia az életét is fenyegető bukást szenvedett március közepén, a jövő évi téli olimpiai lesiklópálya tesztversenyének edzésén, Bormióban.
- Marcel Hirscher: „Ez a sérülés megváltoztatta az életem. De már készen állok, támadásra fel!
- "Túl sokszor eltévedünk" – kilépett az élsport mérgező világából a síző, aki közel volt a halálhoz
"Ezt az időt azonban jól kell felhasználnom. Az elején nagyon nehéz volt, mert akkor még siettetni akartam a dolgokat, azt akartam, hogy a felépülés fázisai gyorsabban kövessék egymást."
"De el kellett fogadnom, hogy ez egy lassú folyamat, és minden apró fejlődésnek örülni kell. A térdem gyógyulása sem megy pillanatok alatt, ahogy a kettős látásom sem múlt el egyik napról a másikra."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/06/19/4128825-83714153-2560-1440.jpg)
"Hívhatjuk ezt visszatérésnek" - Marcel Hirscher nekifut egy újabb világkupa-szezonnak
Videó forrása: SNTV
Sarrazin több sportot is kipróbált, görkorcsolyázott és biatlonozott is az elmúlt hónapokban, úgy érezte, fontos számára az ilyen jellegű kikapcsolódás. Ettől függetlenül igyekszik sokat pihenni és aludni, de közben lassan visszatér az élsportolói léthez.
Mentálisan kifejezetten jól érzi magát, ami neki rendkívül fontos.
"Ha mentálisan jól vagyok, akkor az élet minden területén jól mennek a dolgaim. Ezt láthattuk két évvel ezelőtt a világkupában is. A térdem javul, most fejeztem be a rehabilitációs folyamat második fázisát. De, ahogy mondtam, igyekszem apró lépésekben haladni."
Sarrazin mesélt arról is, hogy a lesiklás kapcsán mostanában egyértelműen pozitív gondolatai vannak.
"Kétszer-háromszor elképzeltem már magam a lesiklópályán és libabőrös lettem. Ez nagyon menő, úgyhogy egyértelműen jó jelnek érzem. És nem csak a sízés szempontjából, hanem azért is, mert ez azt mutatja, hogy bátran, nyitottan állok az élet kihívásai elé."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/03/27/4113915-83415948-2560-1440.jpg)
Shiffriné a szezonzáró szlalom, Ljutićé a szakági világkupa
Videó forrása: Eurosport
Az interjú talán legfontosabb része a biztonság kérdéséről szólt.
"Matteo Franzoso halálos balesete nagyon szíven ütött. Jól ismertem őt. Sajnos az edzőpályák nem olyan biztonságosak, mint a versenypályák. Ez fontos, ennek tudatában kell lennünk, bármikor, bármi megtörténhet. Fontos, hogy gondolkodjunk és beszéljünk ezekről a dolgokról, de az nem elég."
Ne várjunk addig, amíg valaki meghal!
"Már sokkal korábban kellett volna lépnünk, nekünk versenyzőknek is. Én is bűnös vagyok, én is odaálltam a rajtvonalra és elfogadtam mindent. Mostanáig nem éreztem magam felhatalmazva, hogy javaslatokat tegyek. De ez most megváltozott. Emberéletekről van szó, úgyhogy ezt a dolgot nem szabad könnyedén venni."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/03/26/4113592-83409488-2560-1440.jpg)
Meillard ragyogó formában a vk-döntőn is, közel egy másodpercet vert Odermattra óriásban
Videó forrása: Eurosport
Sarrazin nem csak a levegőbe beszélt, konkrét javaslatokkal is előállt.
"Bizonyos dolgokhoz tudom, hogy idő kell: másmilyen sisakokhoz, másmilyen légzsákhoz, vannak azonban olyan döntések, amelyeket már most meg lehetne hozni."
Biztonságos edzéshelyszíneket kellene létrehozni, és korlátozni kellene a sízési időt, úgy, mint a Forma-1-ben.
"Így jóval kevésbé lennének veszélyesek a körülmények és fairebb lenne a felkészülés is."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/03/23/4112807-83393788-2560-1440.jpg)
Itt a slusszpoén Lindsey Vonn visszatérő szezonján: dobogós lett a hazai versenyén!
Videó forrása: Eurosport
via Eurosport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés