Életveszélyes vagy biztonságos? A síugrók után az alpesi sízőknél is érik a nagy botrány
Publikálva 18/03/2025 - 22:09 GMT+1
December óta szinte folyamatosan előkerül témaként az alpesi sízőknél, hogy az egyes versenyzők által a cipőjükön viselt karbonbetét, valamint összességében a karbon használata mennyire szabályos és egészséges. Sokan úgy gondolják, hogy nem az és azonnal tiltani kellene, mások szerint viszont ez jelentheti a jövőt.
Horrorbukás az olimpiai lesiklópályán, edzésen esett óriásit a mezőny egyik legjobbja
Videó forrása: Eurosport
Az osztrákok főnöke, Herbert Mandl már januárban elmondta a véleményét: szerinte egyrészt tiltani kellene a betétet, ami stabilitást ad a cipőnek és a lábnak, másrészt mindenféle karbonnal kapcsolatos dolgot sem engedélyezne – azt gondolja, hogy ezzel plusz sebességet szerezni, és szerinte sok olyan bukás volt, aminek köze lehetett az újításhoz. A franciák és a svájciak például alkalmazzák a technikát, és az osztrákok mellett a németek is állítják, Cyprien Sarrazin életveszélyes eséséhez köze volt a betétnek.
A síugrók ruhabalhéja miatt ismét előkerült a téma, ráadásul épp a norvég sajtóban. Claus Ryste, a norvég szövetség alpesi síért felelős sportigazgatója nem hiszi, hogy nagy előnyt jelent a karbon használata.
"Nagyon szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy bármennyire is tisztességtelen lenne. Az osztrákoknak bizonyítaniuk kellene az álláspontjukat, mielőtt bárki bármit elhinne."
A karbonbetétet kétféleképpen lehet használni: a vádli köré tekert vékony, sínszerű anyagot vagy csak elöl, a sípcsontnál, vagy az egész vádlit átfedve lehet rögzíteni.
"Évek óta használjuk mi is és még sokan a nemzetközi mezőnyből, mert azoknak, akiknek eltört a lábuk vagy csonthártya-gyulladásuk, lábfájásuk volt, nagy segítséget jelent. A betéttel biztonságosabban tudnak síelni és jobban eloszlik a nyomás a vádliban."
A vita ott kezdődött, hogy olyanok is elkezdték alkalmazni ezt a megoldást, akik nem a sérülésük miatt használják a betétet, hanem azért, mert még gyorsabb tempót remélnek tőle. Sarrazinről volt szó, Marco Odermatt is kipróbált különféle síneket, mint ahogy Christof Innerhofer is – az olasz szerint viszont egyáltalán nincs szó arról, hogy agresszívabbá tenne a versenyzését és emiatt balesetveszélyes lenne, hanem inkább biztonságot, kényelmet és stabilitást ad a lábának.
A norvégoktól Adrian Smiseth Sejersted tesztelte a különböző karbonnal kapcsolatos felszereléseket, de semmi előnyt nem érzett.
"Nincs mivel dicsekednem, mert tényleg semmit nem éreztem. Én nem használok semmi újdonságot, cipővel és léccel síelek (nevet). Nagyon érdekes, hogy ez a téma szóba került, mert szerintem ez egy nagyon-nagyon apró részlet a cipő beállításánál. Elég sok olyan dolog van, ami jóval fontosabb lenne."
Ryste kiemelte, hogy Sarrazin hatására valóban sokan kipróbálták az új technikát, a legfrissebb hírek szerint pedig a Nemzetközi Síszövetség (FIS) egy németországi laboratóriumban végez kutatásokat, hogy mekkora előnyt jelent a karbon.
"Cyprien mindkét lábán használta a betétet, és – bocsánat a kifejezését – teljes idióta módjára nagyon sokan követték őt. Olyanok, mint a birkák, aztán jött az okoskodás, hogy 'ez a szar gyorsabbá teszi a versenyzést'." Tudom, hogy a FIS nagyon aggódik, hogy agresszívabbá válik az alpesi sí, de amíg nem bizonyított, hogy a gyorsuláshoz köze lenne a karbonnak, addig nincs miről beszélni. Sokat vitatkoztunk erről a FIS tavaszi ülésén, de nem nagyon jutottunk előrébb."
A norvég NRK-nak a FIS elnöke, Johan Eliasch is megszólalt a témában.
"Igen, vizsgáljuk, hogy megnézzük, milyen hatása van. Sokkal másképp adhatja át az erőt a lábból, mintha nem használnák a versenyzők. Meg kell nézni, hogy igazságos-e, mert minden sportoló számára egyenlő versenyfeltételeket szeretnénk biztosítani és a biztonsági szempontokat is figyelembe kell vennünk. Az egyes nemzeti szövetségektől érkező visszajelzések nagyon vegyesek voltak, néhányan keményen ellenezték a betiltását, mások szerint viszont be kell tiltani, mert szerintük egyszerűen nem tisztességes használni. Egy biztos: nem szabad elhamarkodott döntéseket hoznunk csak azért, mert az emberek panaszkodnak."
Ryste szerint az egyszerűségre kéne törekedni, és szerinte fontosabb, hogy kevesebbet locsolják a pályákat, valamint lassítsák a sebességet.
"Ha kötelezővé tesszük a betét használatát, akkor kell, hogy valaki következetesen, egyszerűen ellenőrizze azokat. Ha nem, akkor hol húzzuk meg a határt? Akinek eltört a lába, ne használja? Nem tilthatjuk csak úgy be, mert a sérült versenyző örökre sérült maradna. Ez egy olyan technika, ami egy ideje már nagyon hasznos a síipar számára, úgyhogy szerintem senkinek sem kéne ellenkeznie."
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés