Az egész mezőny csal – folytatódik a norvég síugrós botrány, újabb versenyzőket tiltottak el

Folytatódik a norvégok botránya síugrásban. Újabb versenyzőket tiltottak el, korábbi klasszisok vallották be, hogy csaltak, miközben Anders Fannemel lett az új vezetőedző. A világbajnok és korábbi sírepülő-világcsúcstartó elárulta, hogy korábbi csapattársaival ellentétben ő sosem trükközött a versenyruháival az előnyszerzés érdekében.

A szlovén Anze Lanisek ugrás közben Oslóban

Fotó: Getty Images

Mint ahogy arról szerdán beszámoltunk, Marius Lindvik és Johann André Forfang engedélyét is felfüggesztette a Nemzetközi Síszövetség (FIS), ezért jelenleg nem versenyezhetnek.
A szabálytalan ruhákkal kapcsolatos botrány hétvégén, a trondheimi világbajnokság végén pattant ki, hiszen felvételekkel igazolták, hogy a házigazda norvégok több síugrója is olyan ruházatot viselt, amikbe a légellenállás csökkentését segítő merevítőket, illetve drótokat tettek.
A norvégok elismerték a csalást, lényegében a válogatott teljes vezetőségét eltiltották és eljárás alá vonták, azóta pedig tovább gyűrűzik a botrány. További síugrókat függesztettek fel (Robin Pedersen, Kristoffer Eriksen Sundal, Robert Johansson), három korábbi klasszis, Daniel-André Tande, Johan Remen Evensen és Anders Jacobsen pedig beismerte, hogy pályafutásuk során ők is többször csaltak a ruháikkal.
Állításuk szerint mindenki ezt csinálta és igazi kultúrája alakult ki a trükközésnek – Jacobsen úgy fogalmazott, hogy a csalás valójában annyit jelentett, hogy picivel nagyobb ruhában ugrottak, hiába tudták, hogy ez szabályellenes. A ruhaellenőrzéseken könnyen kijátszották a rendszert, hiszen a vállukat egészen a fülük alá emelték, a ruha pedig így teljesen fel tudták húzni.
A problémát leginkább a FIS bonyolult és elavult szabályaiban, a következetlen ellenőrzésekben és a gyenge végrehajtásban látják, ugyanis – ahogy Tande fogalmazott – a rosszul működő rendszerben minden nemzet csalhatott az utóbbi években, nem csak a norvégok.
A FIS szigorú, folyamatos ellenőrzéseket vezetett be, emellett minden ugrónak csak egy ruhát szabad használnia, ám ettől még továbbra is a botrányról szólnak a dolgok. Vikersundben a frissen kinevezett Fannemel elárulta, ő mindig megpróbált a szabályos kereteken belül maradni.
"Én sosem csaltam. Az ember mindig reménykedik abban, hogy átmegy az ellenőrzésen, és egy ilyen sportágban, ahol nagyon apró részletek is óriási különbséget jelentenek, a lehető legmesszebbre kell menni. Amit Andersék mondtak, az rájuk vonatkozik, én most a saját sportolóimmal, a válogatottal vagyok elfoglalva."
A norvég VG munkatársaival összegyűjtötték, hogy őt is többször kizárták szabálytalan ruha miatt a pályafutása alatt. 2015-ben, Engelbergben, valamint 2017-ben, Oslóban Fannemel elmondása szerint egy kicsit túl hosszú volt a ruhája és nem tudott rendesen, a válla megemelése nélkül beállni az ellenőrzéshez, Klingenthalban pedig a térde körüli anyaggal voltak gondok.
"A legtöbb ember számára ez csalásnak hangozhat, de mint minden sportágban, itt is a test és a felszerelés optimalizálásáról van szó. Egy felszerelésellenőrzésnél apró mozgásterjedelem határozza meg, hogy a határon belül mozogsz vagy sem, és amikor a tested változik, a ruhád és a felszerelésed fejlődik, nem kell sok milliméter, hogy a vonal rossz oldalán végezd. A "helyes állás" elengedhetetlen ahhoz, hogy a lehető legegyenletesebb eredményeket érje el a versenyző az ellenőrzéseknél."
Fannemel elárulta, a felfüggesztett versenyzők összetörtek, a válogatottat mégis össze kell tartani. Nem tudja, hogy a mostani kinevezése meddig szól, ideiglenesnek vagy állandónak tekintheti, de szeretné, ha a helyzetből mindenki tanulna és előbb-utóbb tiszta lappal indíthatna a sportág.

A vikersundi sírepülő-versenyeket szombaton élőben közvetítjük az Eurosport 1-en és a Maxon. A nők 10:45-től, a férfiak 17:00-tól kezdik az első sorozatot.
Forrás: részben VG, NRK
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés