Jövőre érkezhetnek fejlesztések az Alpine problémás motorjához

Az első szezonjában több alkalommal is motorgondokkal küzdött az Alpine A424 hypercar; a problémák ráadásul az év legfontosabb versenyén, a Le Mans 24h-n jöttek ki leglátványosabban, amikor mind a két autó kiesett.

Egy órán belül mind a két Alpine kiesett motorhiba miatt a Le Mans-on

Videó forrása: Eurosport

A francia márka azóta komolyabb vizsgálatokat végzett a Mecachrome által gyártott V6-os 3,4 literes turbómotoron, és arra jutottak, hogy a szelepekkel van probléma.
Az autók versenyeztetéséért felelős Signatech vezetője, Philippe Sinault elmondása szerint az viry-chatillon-i motorközpontban már Le Mans után elkezdtek dolgozni egy fejlesztésen, ami megoldást jelenthet, addig pedig úgy próbálják használni a motorokat, hogy lehetőleg elkerüljék az újabb problémákat.
Korábban arról lehetett hallani, hogy már a 2024-es szezon vége előtt bevethetik az átépített motort, de a franciák most azt mondják, „nagyon valószínű”, hogy erre végül csak jövőre kerül majd sor.
„A fejlesztés élkészülési ideje a kulcs. Először meg kell határozni, pontosan mire van szükség, amit aztán le kell gyártani, és után le is kell tesztelni az új alkatrészt. Ez egy elég hosszú folyamat” – idézi Bruno Famint, az Alpine motorsport-főnökét az Autosport.
A francia márka a nyáron kihagyta az austini kollektív tesztet, aminek profán okai voltak: a közös gyakorlást elég későn fixálták le, és az Alpine-nak addigra már saját tesztek voltak betervezve.
Ennek ellenére az eddigi legjobb eredményüket értek el a WEC-ben azzal, hogy a #35 autó negyedik lett az időmérőn Charles Milesivel, majd a hatórás versenyen az ötödik helyen zártak.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés