Visszavonulhat a WEC egyik nagy veteránja, és Schumacher jövője is bizonytalan
Könnyen lehet, hogy a 2024-es lesz Nicolas Lapierre utolsó szezonja a WEC-ben, a francia veterán pilóta az Alpine menedzsmentjében kaphat helyet.
Alpine A424
Fotó: Getty Images
Lapierre a Sportscar365 megkeresésére elmondta, még nem dőlt el a sorsa, és akár versenyezni fog, akár a francia márka WEC-csapatának irányításában vesz majd részt, boldog lesz.
„Nagyon fontos volt számomra, hogy idén versenyezhessek, hiszen a kezdetektől kezdve benne voltam ebben a projektben. Ott akartam lenni az első évben” – idézi a francia pilótát a Sporscar365.
„De 40 évesen már gondolkodom azon, mi lesz a pályafutásom következő fejezete. Az autón kívül dolgozva is jól érezem magam, úgyhogy ezt a lehetőséget is mérlegelem.”
„A bajnokság jelenleg nagyon jól néz ki, menő dolog itt versenyezni; ennyi gyártóval. Voltak olyan éveim a csúcskategóriában, amikor nem így álltak a dolgok, és ezért versenyzőként is nagyon élvezem ezt a helyzetet. Nem egyszerű a döntés, de erősen gondolkodom rajta.”
Lapierre már korábban belekóstolt a csapatvezetői szerepkörbe, hiszen jelenleg is ő a Cool Racing LMP2-es alakulatának első embere az ELMS-ben, és mint mondja, legalább annyira élvezi, mint a versenyzést.
„Sokat beszélünk erről Brunóval (Famin) és Philippe-pel (Sinault), és ez még egy nyitott kérdés. Aminek viszont az év vége előtt el kell dőlnie.”
Amennyiben Lapierre a visszavonulás mellett döntene, az Alpine számára kézenfekvő lehetőség lenne a jelenlegi tartalékpilóta, Jules Gounon előléptetése. Sinault azonban jelezte, bár elégedettek vele, még korai lenne kijelenteni ezt.
Egyelőre azt sem tudni, mi lesz az Alpine egyik legjobb teljesítményt nyújtó versenyzőjével, Mick Schumacherrel. A német pilóta a francia márka és a Williams F1-es üléséről is lemaradt, és elismeri, egyre kevesebb esélye van a Forma-1-re jövőre.
Ennek ellenére úgy fogalmazott „őszintén nem tudja”, visszatér-e 2025-ben az Alpine endurance-vb-s programjába.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-3aa005a4-b0a3-450b-ba0a-4ec3abe66d16-68-310-310.jpeg)