Valentino Rossi szerint pár IMSA-s hypercar-indulás nem kizárt
Valentino Rossi Bahreinben nagyon nyíltan beszélt arról, mennyire szeretne végre hypercart vezetni, és milyen csalódás számára, hogy ez idén nem jött össze, és a WEC-ben valószínűleg jövőre sem fog. Viszont felvetődött, hogy az IMSA-ban talán lehetőséget kaphat.
Valentino Rossi hibája, ami a győzelembe került Imolában
Videó forrása: Eurosport
"A hypercar vezetési stílusa jobban hasonlít a motorokhoz, mint a GT3-é, ezért a tavalyi Újoncok Tesztje óta próbáltam elérni, hogy hypercarral versenyezhessek idén, de nem sikerült" – idézi Rossit az Autosport.
"Az egész idei szezonban azon dolgoztam, hogy hypercart vezethessek jövőre, de nem volt rá lehetőség. Úgy tűnik, nehéz most bekerülni a hypercar-mezőnyben. Nem tudom, összejön-e, amit nagyon sajnálok."
Felvetődött, hogy ha egész szezont nem is megy, egy-egy versenyre esetleg beülhetne-e a BMW M Hybrid V8-ba, ami szerinte jó ötlet lenne, de a WEC-ben nem szokás így cserélgetni a pilótákat. Talán az IMSA-ban. Az idei évtől Amerikában is a WRT versenyezteti majd a BMW autóit a GTP-kategóriában, a csapatvezető Vincent Vosse pedig nagyon sokra tartja Rossit.
"Ez is egy lehetőség, mivel jövőre a WRT menedzseli majd az IMSA-programot is. Szóval talán összejöhet. Nem tudom, de remélem" – fogalmazott Rossi.
Azt viszont a verseny közelsége miatt nem tartja valószínűnek, hogy a Daytona 24h-n bekerülhetne a négyfős csapatba.
Hosszabb távon még az Ázsiai Le Mans-sorozat jöhetne szóba, ahova a 2026-27-es idénytől beengedik a hypercarokat.
Ez is érdekelhet:
- Valentino Rossi a 2026-os Hypercar-indulás esélyeiről beszélt
- Miért jövőre hoz fejlesztéseket a BMW a hypercarjához?
- Nem csak optikai tuning a BMW 2026-os fejlesztőcsomagja
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-3aa005a4-b0a3-450b-ba0a-4ec3abe66d16-68-310-310.jpeg)