Elutasították a Ferrari fellebbezését, hivatalossá vált a spái futam végeredménye
Kedden nyilvánosságra hozták annak a tárgyalásnak az eredményét, amely az FIA Fellebbviteli Bíróságán zajlott a Ferrari és a Nemzetközi Automobil Szövetség között. Az ügy még a spái WEC-futamig nyúlik vissza, és az olasz márka szerette volna elérni, hogy változtassák meg a verseny végeredményét. Erre végül nem került sor, egy fontos változás viszont mégis történhet emiatt.
Hatalmas balesetet és történelmi első győzelmet hozott a 2024-es Spa 6h
Videó forrása: Eurosport
Mint emlékezetes, a spái WEC-futam hajrájában történt egy nagy baleset, és az elhúzódó korlátjavítás miatt a versenyidő piros zászló alatt telt volna le. A felügyelők viszont úgy döntöttek, visszaadják a piros zászló miatt elveszített 1 óra 44 perc versenyidőt.
A döntés súlyosan érintette a Ferrari versenystratégiáját. A baleset pillanatában az olaszok két autója állt az élen, így azonban be kellett érniük egy harmadik hellyel.
A verseny után azonnal megóvták a felügyelői döntés, amit azonban a spái felügyelőtestület elutasított, mondván: a felügyelők döntése ellen nem lehet óvást benyújtani. A Ferrari az utóbbi határozat ellen nyújtott be fellebbezést, és ennek a tárgyalás zárult most le.
A rendkívül hosszú leiratból kiderül, a Ferrari azt szerette volna, ha érvénytelenítik a verseny piros zászló után futott szakaszát, és a végeredményt az alapján határozzák meg, ahogy a hat óra leteltekor álltak. Ami ugye kettős Ferrari-győzelmet jelentene.
Anélkül, hogy belemennénk a hosszú és cirkalmas jogi érvelésekbe, a Fellebbviteli Bizottság végül elutasította a Ferrari óvását, elsősorban eljárásrendi okokra hivatkozva. Ha valakinek van gyomra az angol nyelvű száraz jogi szövegekhez, ITT megtalálja a leiratot, de érdemes lehet elolvasni az Autosport magazin cikkét is a témában.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/05/13/3967482-80544353-2560-1440.jpg)
Hatalmas balesetet és történelmi első győzelmet hozott a 2024-es Spa 6h
Videó forrása: Eurosport
Emellett viszont a testület kötelezte az FIA-t, hogy pontosítsa a WEC sportszabályzatában a „felügyelőknek joga van megállítani vagy módosítani a versenyidőt” szövegű passzust, amely tartalmazza következő kitételt is: „ez (a versenyidő) nem haladhatja meg a verseny eredeti hosszát.”
A felügyelők ezt úgy értelmezték, hogy a tényleges versenyzéssel töltött idő nem lehet több, azaz Spa esetében hat óra.
Elmondásuk szerint Ferrarinál részben azért is kívánták végig vinni a jogi folyamatot, hogy végérvényesen tisztázódjon, mihez van joga a felügyelőknek egy ilyen helyzetben.
A döntés értelmében már hivatalosan is a #12 Hertz Team JOTA Porsche nyerte a 2024-es Spa 6h-t.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés