Le Mans legendák – a Toyota utolsó körös kiesése az élről 2016-ban
A Le Mans 24h modernkori történetében nem találni még egy olyan drámai befejezést, mint amilyet a 2016-os verseny hozott. Hat perccel a leintés előtt még úgy tűnt, a Le Mans által sokáig elég mostohán „kezelt” Toyota végre csúcsra ér, hiszen az #5 TS050 Hybrid megnyugtató előnnyel száguldott az utolsó kör felé. Aztán egyre lassabban száguldott, majd megtörtént az elképzelhetetlen.
A Toyota utolsó körös kiesése az élről a 2016-os Le Mans 24h
Videó forrása: Eurosport
Egészen a legutolsó pillanatig úgy tűnt, 2016 lesz végre a Toyota éve Le Mans-ban. A japán márka a múltban többször is nekifutott, hogy megnyerje a világ egyik legnagyobb autóversenyét, de valami mindig hiányzott.
A Toyota először a 90-es évek elején próbálkozott a Circuit de la Sarthe-on, de az első komoly dobása a GT-One volt, amellyel 1999-ben győzelmi esélyekkel vágott neki a 24 órásnak. A hajráig harcban is volt a BMW-vel, ám egy késői defekt megpecsételte Ukyo Katayamáék sorsát.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/16/4062457.jpg)
A Toyota első Le Mans-győzelemre esélyes autója, a GT-One.
Fotó: Getty Images
A japánok legközelebb 2012-ben tértek vissza, amikor a tervezettnél egy évvel korábban vetették be a hibrid LMP1-esüket. Az akkor újraéledő Endurance Világbajnokságnak ugyanis – a Peugeot kiszállása miatt – égető szüksége volt egy második gyártóra az Audi mellett, mivel az FIA szabályai szerint a világbajnoki ranghoz legalább két gyári induló kellett.
A Toyota ekkor mentőövet dobott a WEC-nek, de ezzel megnehezítette a saját életét, hiszen egy békés felkészülési szezon helyett egy félkész autóval kellett versenybe szállnia.
A harmadik évükben, 2014-ben mégis úgy tűnt, meglehet a márka első Le Mans-győzelme. Kazuki Nakajima vitte el a pole-t, és a verseny feléig a Toyoták rendkívül erősnek tűntek, sőt, szinte az éjszakát is végig vezették. De szép lassan elhullottak a japánok autói, és még hajnal előtt a versenyben vezető #7 is kénytelen volt kiállni, miután meghibásodott a TS040 Hybridben egy FIA által előírt eszköz, és átégette a kábelköteget.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/16/4062459.jpg)
A 2014-ben rendkívül jól teljesítő Toyota TS040 Hybrid.
Fotó: Getty Images
Ilyen előzmények után érkeztünk el 2016-ig, amikor 6 perccel a verseny vége előtt a Toyotások már elhihették, ennyi probléma és fájdalmas élmény után végre övék lesz Le Mans.
A hajrában úgy tűnt, az üldöző Porsche is elengedte már a győzelmi reményeket. Nem tudtak közelebb jönni az élen lévő Toyotához, így szűk félórával a leintés előtt kijöttek egy szett új gumiért, amivel jócskán egy perc fölé nőtt a hátrányuk. Sínen vagyunk - ahogy A tizedes meg a többiek című film legendás mondata hangzik…
Aztán az utolsó előtti körben Kazuki Nakajima (2014-ben is alatta állt meg az autó), kétségbeesett beszólt a rádión, hogy nincs erő az autóban. A TV-közvetítésben is látszott, a Toyota veszített a végsebességéből, és már nem tudott 200 km/h fölé menni.
A #2 Porsche 919 Hybrid vészesen közeledett, de futam leintése is, és ekkor még senki nem tudta, mekkora lesz a tempókülönbség a két autó között. Aztán első ellenőrzőpontnál kiderült, nagy a baj: az #5 egyetlen szektor alatt elveszítette az előnye felét.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/16/4062461.jpg)
A legendás fotó a 2016-os Le Mans 24h-ról, amikor a #2 Porsche elhúz a célegyenesben leálló #5 Toyota mellett.
Fotó: Getty Images
Nem sokkal később pedig jött a felfoghatatlan látvány: kevéssel a célvonal után a Toyota félrehúzódott a pálya jobb oldalára, és megállt a boxfal mellett. Aztán pár másodperc múlva a #2 Porsche és Neel Jani elszáguldott mellette, és ott, abban a pillanatban biztossá vált, ez lesz az Le Mans, ahol minden korábbinál később dől el a győztes személye. Egy körrel, három és fél perccel a leintés előtt.
A Porsche boxon úrrá lett a felfoghatatlan eufória, a toyotás tekinteteket pedig alighanem sosem felejtik el azok, akik látták a közvetítést.
Nakajima végül némi küzdelem árán újra mozgásba hozta a Toyotát, de hogy teljes legyen a japánok drámája, az egység nem tudta a szabályok által előírt 6 percen belül teljesíteni az utolsó kört, így hivatalosan nem értékelték őket; kiestek.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/16/4062466.jpg)
Nem így szeretnéd meglátni a kockás zászlót egy Le Mans 24h végén.
Fotó: Getty Images
Mindezt úgy, hogy az #5 104 körön keresztül vezette a versenyt, miközben a testvérautó, a #6 173 kört töltött az élen. A verseny 379 körös volt.
A leintés utáni órákban a Le Mans-i boxutcában a legszebb sportemberi pillanatok történtek meg, a riválisok sorra fejezték ki együttérzésüket és tiszteletüket a Toyota irányába, nem törődve a máskor olyan szigorúan betartott nagyvállalati PR-szabályokkal.
A győztes Porsche például kitett egy képet a Toyota autójáról a saját (!!) közösségi-oldalaira ezzel a szöveggel:
A versenyt követően aztán a Toyota még egy egészen lesújtó hírt tett közzé: ahogy lenni szokott, egy filléres alkatrész fosztotta meg őket a márka egyik legnagyobb motorsport sikerétől.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/11/16/4062454-82386728-2560-1440.jpg)
A Toyota utolsó körös kiesése az élről a 2016-os Le Mans 24h
Videó forrása: Eurosport
Mint kiderült a turbót és az intercoolert összekötő csövön található csatlakozó meghibásodása kavarta meg a turbó vezérlését, és bár a megállás után a mérnököknek sikerült „kifésülniük”, addigra már késő volt.
Ezeket a pillanatokat felidézve az ember könnyen érezheti azt, a Toyotának nagyon is kijárt az az öt év diadalmenet Le Mans-ban és a WEC-ben.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-3aa005a4-b0a3-450b-ba0a-4ec3abe66d16-68-310-310.jpeg)