Mégsem jön a Honda a WEC-be?

Bő egy hete jó pár hiteles, a forrásaira is adó lapnál jelent meg a hír, hogy a Honda akár már a közeljövőben beszállhat a WEC-be, de lehet, hogy téves volt a „riasztás”.

Így ünnepelte a Ferrari, hogy 1972 után újra endurance-világbajnokok lettek

Videó forrása: Eurosport

Erről a DailySportsCar tulajdonosa, Graham Goodwin és a portál szerkesztője, Stephen Kilbey beszélt a Marshall Pruett Podcast legfrissebb adásában. 
A DSC is azok között volt, akik beszámoltak a Hondával kapcsolatos hírről, ám most elmondták, valószínűleg egy megbízhatónak hitt, félrevezető forrásra (angolul rogue source-nak mondták) hagyatkoztak ők és mások is. 
Mindenképpen érdekes, hogy több, a sportautózás világában hitelesnek számító oldal is ugyanazokat az értesüléseket kapta egymástól teljesen függetlenül. Ezek a lapok tehát nem egymásra hivatkozva írtak a Honda lehetséges beszállásáról, azaz elképzelhető, hogy egyetlen megbízhatónak tűnő, de mégis téves információt szolgáltató forrás tájékoztatta őket. 
Goodwin a podcastben elmondta, azóta további kutatásokat végeztek a témában, és jelenleg úgy tűnik, a Hondánál nincs terítéken, hogy a közeljövőben csapatot indítsanak a WEC-ben. Az nem elképzelhetetlen, hogy újabb ügyfélautójuk legyen az IMSA-ban, vagy a következő szezonban beszálljanak az Ázsiai Le Mans Sorozatba, de biztosra egyelőre ezt sem lehet venni.
A Honda jelenleg az Acura márkanév alatt versenyez az IMSA-ban, és a rajongókat régóta foglalkoztatja, hogy megjelenhetnek-e valamikor a WEC-ben és a Le Mans 24h-n. Jelen állás szerint viszont a közeljövőben ez nem tűnik valószínűnek.
Ez is érdekelhet:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés